2013. december 8., vasárnap

Megint "csak" sütik :)

De milyen süti! :) Végre sikerült egy igazán finom mézeskalács - vagy mézes puszedli - receptre találni!  Egy adagot sütöttem ma, és már alig van belőle. Nem csak melegen puha, hanem kihűlve is! Ilyen még asszem nem volt az utóbbi pár évben, amióta adventkor mézeseket sütök:


Le is jegyzem a receptet, hogy mindig meglegyen:

  • 42 dkg liszt
  • 12,5 dkg RAMA - én vajat tettem
  • 1 púpos kávés kanál szódabikarbóna
  • reszelt citromhéj, őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg ( 1-1 kk.) - én mézeskalács fűszerkeveréket tettem 2 kávéskanállal
  • 14 dkg langyos méz - én szoba hőmérsékletű mézet tettem
  • 14 dkg kristálycukor
  • 1 tojás sárgája, 
  • a kenéshez még 1 sárgája + kis tej


Ezeket összegyúrni egy kis tejjel és 1 éjszakára, folpackba csomagolva, hűtőbe rakni.

Másnap fél cm - fél kisujjnyi - vastagra kinyújtani és kiszaggatni. Tejes tojássárgájával kentem meg. Az eredeti recept szerint sütés után kellene ezzel megkenni, az első tepsit úgy is csináltam, de nem nagyon tetszett ( a képen a bal oldalon vannak olyanok, elég haloványak) a következőket már sütés előtt kentem át. Na azok már sokkal szebbek és fényesebbek, és hát megnyugtatóbb is hogy teljesen megsült a tojás :)
Sütés: előmelegítve 160 fok, légkeverés, 8-10 perc.


A másik süti a habcsók lett, mivel 2 tojásfehérje is kimaradt:


2 tojásfehérjéhez ezek kellenek:
  • 12 dkg porcukor
  • vaniliás cukor
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • kétharmad kávés kanál ecet :)
(eredetileg 3 tojásfehérjéhez voltak megadva a mennyiségek, és azokat arányosítottam)

A tojásfehérjét félkeményre felverem, utána kis mennyiségekben hozzáadom a porcukrot. Szép fényesnek és krémesnek kell lennie. Utána jön a keményítő és az ecet, azzal már nem kell sokáig verni.
Előmelegített sütőben 150 fokon (nekem légkeveréses) 30 percig sütni-szárítani

Ez is nagyon jó lett, de a mézeskalács most finomabb! :)))

A scrap, mint kreativitás most megint pihen nálam, igaz Mikulásra csináltam egy képeslapot, de elfelejtettem lefotózni, mielőtt odaadtam volna :(
Máshoz mostanában nem nagyon volt ihletem... de ez bármikor megváltozhat! :)

Kellemes vasárnapot! És szép napokat!

2013. november 10., vasárnap

Fahéjas csiga és Cheescake brownie

Erre a hétvégére sütikészítés jutott. A fahéjas csiga a fiam kedvéért készült, mivel kb. 1 hónapja volt angol nyelvvizsgán és most pénteken lett meg az eredmény! Talán sejthető, hogy SIKERES lett! :)))) Nagyon nagy az öröm és a büszkeség! Büszke vagyok na! :D Ezért, meg azért is mert már régóta gondolkoztam egy ilyen kelt tészta készítésén, szombaton megalkottam ezt:

Fahéjas csiga


Innen van a receptje, és egy az egyben követtem a leírást. A tésztájába is beletettem a 2 ek. fahéjat, igazán különleges lett tőle. Mindkét fiúnak nagyon nagyon ízlett és nekem is. Sajnos. :) Ugyanis a fogyókúra projektemnek nem igazán tesz jót az ilyen kísértés, de tulajdonképpen csak 1-et ettem belőle, azt is 2 óra körül, és azután már nem :) Az lenne a jó megoldás, ha egyáltalán nem sütnék, de mit csináljak, szeretek kipróbálni olyan recepteket amiket még nem csináltam. Ez a másik is egy ilyen:

Krémsajtos brownie
Ezt ma csináltam. Leginkább azért mert volt a hűtőmben egy fél doboz (épp 12,5 deka) mascarpone. Már egy hete, mert a múlt héten túrótorta muffint csináltam és abba ment bele az előző fél. No és épp a héten rábukkantam erre a receptre. Ez sorsszerű volt! :) Így hát ma el is készítettem. Azért leírom magamnak, hogy meglegyen:

Csokis rész:
12 dkg étcsoki
12 dkg vaj
2 tojás
10 dkg cukor
7,5 dkg liszt
vanília aroma
csipet só

Krémsajtos rész:
12,5 mascarpone
1 cs vaníliás cukor
1 tojás
fél ek. cukor
reszelt citromhéj
1 tk. citromlé

A csokit a vajjal gőz felett felolvasztom és hagyom hűlni.
Egy nagyobb tálban a tojásokat a cukorral jól elkeverem.
A langyosra hűlt csokis vajat belekeverem, utána pedig a lisztet is, kis adagokban.
A sütőt bekapcsolom, 180 fokra előmelegítem. (légkeverés)
A krémsajtos részt is összekeverem egy külön edényben.
Egy kis tepsit (én egy 20x20-as jénai tálat) kibélelek sütőpapírral és beleöntöm a csokis masszát.
A csokis tészta tetejére kanalazgatom - pöttyökben - a krémsajtos masszát és bele-bele kavargatok, hogy márványos legyen a hatás.
Kb. 25 percig sütöm.

Mondhatom, nagyon finom. Annyit azért megjegyzek magamnak, hogy legközelebb bátrabban kell kevergetnem a két réteget, mert most elsőre nem lett elég márványos. És talán egy kis darabolt dió is elférne még benne, mindenképp illene hozzá. De finom így is, nagyon is :)

További szép vasárnapot!

2013. november 1., péntek

Új mellény és egy süti :)

A scrap.hu októberi vázlatkihívására készült oldalam:



A két vázlat közül ez tetszett jobban. A másik is nagyon jó, de a nagyfotós oldalakat még nem érzem közel magamhoz. Majd egyszer. :) Ági inspirációs oldala valóban inspirált arra, hogy én is megcsináljam ezt a vázlatot. Bár eléggé eltértem nem csak Ági szépséges pasztell oldalától, hanem a vázlattól is, mivel 4 kép helyett csak 3-at használtam. Hát bizony nem volt 4 hasonló képem készleten, az előhívatással meg lemaradtam... És vasárnap nagyon elkapott az alkothatnék, ezek a képek meg annyira tetszettek :) Grétám fekete ruhájához igazodtam, de a piros és a sárga is a képek szinei miatt került az oldalra. Először csak festeni akartam a keretek, meg is csináltam fehér akrilfestékkel, de aztán nem tetszett annyira, így az gondoltam, hogy inkább varrva lesznek... Ezért ugyanazon a vonalon, ahol festettem körbevarrtam és azt terveztem, hogy a lap hátulját fogom majd alapnak használni, ahol csak a varrás látszik. Aztán amikor kész lettem a varrással, sokkal jobban tetszett a festett-varrott rész mint a hátoldal. Végül az lett a színe, és további pacákat és fröcsköléseket műveltem még rá. Körben a "keretet" pedig úgy csináltam, hogy művészkéssel kivágtam a vonalakat, és alájuk helyeztem a piros és a fekete-fehér papírokat. A cím betűit egy chipboard-ra ragasztottam rá azért, hogy egy kicsit kiemelkedjen a felületből.

A fotókról annyit, hogy épp a lányom új mellényét örökítette meg a férjem. Amikor ugyanis hazaérkezünk a shoppingolásból rendszerint otthon bemutatásra kerülnek az új darabok, apa és a tükör előtt illegve-billegve. Ez is egy ilyen alkalom volt, és a férjem még fotózott is :)

És ezt a sütit készítettem ma:




Hát igen, ezt a sütit , vagyis az eredetijét, a tévében szoktam látni... A RAMA reklám nálam elérte a célját - legalábbis részben :) - mert kedvem lett (nagyon nagy kedvem), egy ilyen sütihez. Mondhatni, ahányszor megláttam, megkívántam! És ma végre beteljesült :) Igaz, hogy nem lett teljesen ugyanolyan, mivel több részletben is eltértem a fellelt recepttől. Először is: egy deka RAMA sem került bele :) Másodszor, a tésztája is más lett :) És hát sem meggylekvár, sem pedig narancs nincs benne. Bár a tévés változatban sem látható a receptben található lekvárréteg. :)

Innen van a receptje. Nagyjából. Ugyanis nekem a tésztája u.n. egyensúlytészta lett, mert ki akartam próbálni. Most először csináltam, de nem vagyok igazán elégedett vele, nekem kissé sok lett benne a zsiradék... !

  • 4 tojás (210 gramm, lemértem)
  • 20 deka cukor,
  • 20 deka vaj,
  • 20 deka rétesliszt,
  • fél cs. sütőpor.

22 cm-es tortaformában sütöttem.

Szóval legközelebb sima vagy vizes piskótából csinálom.

A krémje is más, mint az eredeti leírás:

  • 1 cs. Oetker Bourbon vaníliás pudingpor
  • 4 deci tej
  • 4 e.k. cukor
  • 12,5 deka mascarpone
  • 1,5 dl tejszín
  • valamennyi porcukor

A pudingot a kristálycukorral és a tejjel elkészítettem, hagytam kihűlni. Utána belekevertem a mascarponét, megkóstoltam, és még tettem bele ízlésem szerint porcukrot :) újra összekevertem, majd a habbá vert tejszínt forgattam bele óvatosan.

A kettévágott tortalapot megkentem baracklekvárral, a vágási felületeken, megtöltöttem a krém kb. felével, aztán rátettem a felső lapot. Megkentem krémmel a tetejét és az oldalát is, aztán rászórtam a szeletelt mandulát, és koktélcseresznyéket biggyesztettem még rá, bár meggybefőtt, vagy - még inkább - igazi meggy jobb lett volna :) De így is elég jó volt!

2013. szeptember 30., hétfő

Veszprémben

A scrap.hu szeptemberi vázlatkihívásán most 3 vázlat volt, ebből nekem egyre volt lehetőségem :) Mindhárom tetszik, csak a másik kettőhöz spéci fotók kellenek, nekem pedig most nincs, nyomtatni nem tudok, előhívatni meg valahogy nem jutok el... pedig a hónap elején még megvoltak a terveim :) Persze még most is megvannak, de nagyon úgy tűnk, hogy e hónapban már nem valósulnak meg, majd valamikor később... Mondjuk azt is tudom, hogy ha most nem, akkor később sem nagyon, mert mindig lesznek új vázlatok és új ötletek...
Nos íme:

A sok komment helyét én pöttyökkel töltöttem ki :) Varrógéppel, cérna nélkül varrtam... Ehhez a képhez mondjuk túl sok kommentet nem tudok fűzni, ezért is maradt üres a komment helye. Nekem eléggé tetszik ez most, csak a fotó alatti kék keret nem lett az igazi. Lehet hogy fekete jobb lett volna?


Köszi, hogy itt jártál, szép napokat! :)

2013. szeptember 21., szombat

Süti - Túrótorta muffin - és 2 képeslap

Nos igen, ilyen is van :) És ráadásul sütés nélkül készül! És nagyon finommm! És gyors! Kolléganőm szülinapjára készítettem, hirtelen ötlettől vezérelve, egyik délután, munka után. Azt azért meg kell említenem, hogy ez nem mindennapos nálam, hétközben csak nagyon ritkán csinálok édességet, max. palacsintát vagy tejbegrízt, mert azok gyorsak... :) De ez a recept nagyon izgatott, amióta (aznap délelőtt a munkahelyemen) megláttam a Nosalty-n.

Másnap reggel adtam át, egy képeslap kíséretében :)
Még épp idejében fotóztam le, mert nagyon gyorsan elfogyott.
Hát volt meglepi, mert nem számított rá hogy sütit is kap - a képeslapra viszont igen :) És bizony ámulás is volt, mert nagyon fini lett :)

Az enyémek az eredeti receptben írt eper helyett meggyel készültek, és koktélcseresznyével meg étcsokival díszítettem. És meglepő módon, nagyon könnyen kivehetőek a muffinpapírból, pedig azt hittem, kiskanállal kell majd enni... Szóval máskor is lesz még nálunk ilyen :) Mindenkinek tudom ajánlani. ( A kolléganőnek annyira ízlett, hogy a hétvégén ő is megcsinálja a gyerekeinek, akik most jönnek felköszönteni) Persze a fiacskám előkóstolta reggel, még mielőtt elvittem volna.... hááát nála is sikere volt!

A képeslapot még nem fotóztam le. Majd hétfőn... és akkor beteszem ide :) Várlak vissza!

No itt is van:

És még mutatok egy névnapi képeslapot is, amit szintén a kolléganőm kapta Mária napra :)

 

A Pinteresten találtam a levél motívumait. Nagyon jó volt megvalósítani :) akvarellpapírra rajzoltam, akvarellceruzával színeztem.

Kellemes hétvégét!

2013. szeptember 8., vasárnap

Az utóbbi hetek termése 4 - Az a ...

Szeretem ezeket a képeket :) Olyan szép kisfiú volt! :D (persze még most is az!)


Sweet boy. Ezt akartam címnek :) Mert olyan édes... és cuki... meg aranyos... De ő megvétózta, eléggé egyértelműen, egyszerűen kijelentette hogy azt a címet nem adhatom. Pedig már ki volt vágva és rá volt helyezve, de ragasztva még nem... Ez volt a szerencséje, és asszem az enyém is :) Szóval kénytelen voltam valami mást kitalálni... Persze én is szeretem a magyar szövegeket az oldalaimon, de azért néha... lehet-ne :) Mindenesetre így is szeretem ezt az oldat is :) Olyan jók ezek a scrapfellow-tól rendelt papírok és kiegészítők, tényleg olyan modern hatást adnak az oldalnak. Az elrendezés egyébként egy korábbi scrap.hu-s vázlat volt, persze megint határidő után lettem kész vele :D pedig már akkor kitaláltam, hogy ezt a három fotót fogom hozzá felhasználni.

Az utóbbi hetek termése 3. - "Tél volt, hó esett...

és jöttek az ünnepek." Egy Piramis sláger volt régen :) Jó kis dal, még most is szeretem. Innen jött a cím ötlete, bár a kommentben azért másképp folytattam...


Már régebben láttam Wilna egyik oldalán, hogy ilyen vastag fehér akrilfestékrétegbe mintát karcolt, hát igen, nagyon megtetszett, és sokáig gondolkodtam, hogy hogy is kellene nekem ezt adaptálnom. A Scrap.hu-n volt egy témakihívás a nyáron, "valami hideg" témával, arra kezdetem el ezt az oldalamat csinálgatni. Igaz, hogy a határidőről lemaradtam, de izgi volt megvalósítani :)

Az utóbbi hetek termése 2. - Cousins

Igen, ennek most angol címe lett :) Pedig próbálok nem angolozni, de van amikor muszáj :)


Már megint egy régi fotó :) de ezt annyira szerettem mindig, hogy muszáj volt valami szép körítést kapnia. AZ az igazság, hogy mininál stílusban szerettem volna alkotni, mert nagyon tetszik, de magamtól nem annyira megy, valahogy mindig túlpakolom. Ha liftelek egy minimál oldadalt, akkor oké, de magamtól.... ! :D No de sebaj, ez azért most annyira nincs is túlpakolva, és a bordúrszerű festés az oldal közepén szerintem egész jól néz ki. No meg a Scrapfeloww-tól beszerzett szépséges papírok is nagyon jók. Nekem tetszik és végre egy oldalammal elégedett vagyok! :D



Az utóbbi hetek termése 1. - Fényképezés az oviban

No, most kicsit felborítom a blogom időrediségét, mert a most bemutatásra kerülő oldalakat már régebben csináltam, de még ide nem tettem fel. Csak most.
Ezt a nem túl fantáziadús címet választottam: Fényképezés az oviban.


A fotón én vagyok, egy óvodai babával a kezemben. Persze nem ez volt a kedvenc babám, ezt inkább mindenkinek a kezébe adták fotózáskor. Mindenesetre nagyon szerettem babázni! Otthon is volt jónéhány, és anyukám is erősítette bennem ezt a vonalat, mivel sok ruhát varrt és még kötött is a babáimnak. :) Úgyhogy külön ruhatára volt majdnem mindegyik babámnak, mivel mindegyik más méretű volt és nem tudtam csereberélni a szerkókat közöttük... A másik kedvenc időtöltésem a királynők rajzolása volt. Mást nem is nagyon rajzoltam, csak ha muszáj volt... Már ha feladatként adtak valami olyat. Ezért került rá az oldalra ez a királylány, ami igaz hogy nem nagyon hasonlít az én általam rajzoltakra (azok mindig hosszú ruhában voltak) de jelzésként utal a kommentre meg az óvodai éveim feeling-jére :)

Az oldalt direkt csináltam ilyen rózsaszínes-lányosra, mivel hiába van lányom, őróla nem nagyon lehet ilyet, mert nem nagyon pártolja a rózsaszínt (meghát ő nagy is már ehhez a színhez) így a saját óvodai képemet körítettem ilyen kislányos-királylányos dolgokkal. A műanyag királylány egy kulcstartó volt eredetileg, de már régen ehhez a fotóhoz terveztem. Most meg is valósult. Kicsit most is úgy érzem, hogy túlpakoltam az oldalt, de végülis egy 5 éves ovis lelkivilágát azt hiszem egész jól érzékeltettem. :) A fekete virágot írásvetítő fóliára rajzoltam, majd körbevágva tettem az oldalra. A lyukas keretet körben irodai lyukaszóval és egy pici körlyukasztóval csináltam úgy hogy előtte pontosan kimértem a lyukak helyét. A rózsaszín kör vízfestékkel 
van.
Jön a folytatás...

2013. szeptember 7., szombat

Császármorzsa

Ma megint sütöttem :) És jó lett!!! :D
Ma a császármorzsa került sorra, mert már régóta érdekelt, hogy vajon hogy tudnék megbírkózni vele... mivel még sosem csináltam. És hát a fiacskám is mondta néhány napja, hogy szeretné már megkóstolni, milyen is a császármorzsa. Így hát ma jött el a napja. A Nosalty-n találtam hozzá egy jónak látszó receptet. Ez az! És bizony tényleg jó lett!
Én 3 tojásból csináltam, arányosan, ide írom, hogy később is meglegyen nekem:

3 tojás
6 dkg cukor (+ még valamennyi :D)
15 dkg liszt
3 dl tej
3 dkg vaj

Ugyanúgy csináltam, ahogy írva van. Egy 28 cm-es kerámia bevonatos serpenyőben csináltam, így egyáltalán nem aggódtam amiatt, hogy esetleg odaégetem (sajnos velem elő szokott fordulni ilyesmi, de amióta van ilyen serpenyőnk, sem a puding, sem a tejbegríz nem égett még oda! :D) Miközben sütögettem és kavargattam még néha a nappaliba is belógtam belepillantani az egyik kedvenc műsoromba (Színnel-lélekkel) persze kóstolgattam is és arra jutottam, hogy nekem kicsit több cukor kellene bele, így hát szórtam rá, amikor még egyben volt és puha volt és nem volt megfordítva, csak ezután vágogattam szét és fordítgattam a darabkákat. Isteni finom lett! Elterveztem, hogy le fogom fényképezni, de evés előtt elfelejtettem, utána meg már nem volt mit! De pont ugyanolyan volt, mint a képen :) Legközelebb már éberebb leszek és időben fotózok.

Holnap is sütök valamit, ha kellően fotogén lesz akkor hozom a képét.

Üdv és szép napokat!

2013. augusztus 11., vasárnap

... mint egy polip karjai

A scrap.hu augusztusi vázlatkihívására készítettem ezt az oldat. Végre egy idén készült fotót használtam, ami nálam nem túl gyakori, mert annyi régi fénykép van, amiket fel kellene használni, és épp ezért nem is nagyon hívatok elő sok újat, mert még a régiek is itt várakoznak. De közben meg azért csak van egy olyan késztetés bennem, hogy jó lenne a mostani mindennapokat megörökíteni. Mégis legutóbb is, amikor hívattam elő, egészen régieket is beválogattam, mert olyan aranyos rajtuk a fiam (épp azokkal dolgozgatok mostanság, hamarosan kész leszek és majd mutatom :) 

No de most itt van ez a "polipos" oldal:


A fotóról annyit tudok elmondani, amit a kommentben is írtam, hogy tévét néztünk Grétával. Neki így volt kényelmes, hogy felhelyezte a haját a kanapé támlájára. Én meg megláttam, és megtetszett :) persze gyorsan lefotóztam. És ahogy mutattam a gépben a képet, neki is! :D Imádja a haját és nagyon büszke rá! Hát van is mire, mert tényleg nagyon szép hosszú és egészséges haja van. 

Az oldalról annyit, hogy próbáltam nem túlpakolni. :) Igazából a kunkorodó sárga kommentek azért lettek, mert nem mertem egyenesen a szürke alapkartonra festeni a festékkel, ezért akvarellpapírra festettem, majd írtam rá és aztán ragasztottam fel. Mivel így felkunkorodott, ezért csak a közepén egy kis helyre raktam ragasztót, hagy kunkorodjon :) Annyira voltam bátor, hogy az alapkartonra - a kép alatt jobb oldalon - körbe-körbe firkálgattam. Néhány flittert és félgyöngyöt tettem még rá. Nekem ez most eléggé tetszik :) 


Tetszett nagyon ez a vázlat, a 3 közül nálam ez volt a favorit, de a másik kettő is nagyon szuper, remélem lesz rá időm, hogy elkészítsem azokat is! :)

Szép és kellemes napokat, most hogy már nincs az a nagy hőség, szerintem lesz is!

2013. július 30., kedd

Digiből hagyományos kihívás

A Scrapfellow blogján láttam Beedee kihívását. Mindig is szerettem a hagyományos hatású digi oldalakat nézegetni. És volt is már hogy lifteltem is, persze csakis hagyományosban, ahogy most is. És valószínűleg nem ezek voltak az utolsók. Szerettem csinálni, jó kihívás volt Beedee! :)

Az első nagyon egyszerű, a fotó jobb oldalán lévő betűkivágás tetszett meg nagyon, meg az, hogy hasonló képünk volt is :)
Az eredetit itt találtam.

És ez az enyém:

Unokatesók


Ez pedig egy másik, amit leutánoztam, mert ez is nagyon megtetszett!
A szivárványszínekkel készült oldalak mindig magával ragadnak de amikor ezt az oldalt megláttam, akkor Grétám régi fotója is rögtön eszembe jutott. Így hát nem csak az oldalt, hanem a témát is lifteltem :)

Íme:

fog(híj)ak

A hátteret anilines festékkel fesetttem, nem lett tökéletesen egyenes minden vonal :D Merthogy okosan kitaláltam, hogy ilyen festő segédeszközzel, alias maszkoló csíkkal szépen leragasztom majd  a csíkokat, aztán festek, utána felszedem, és milyen jó és egyszerű lesz minden... A valóságban az történt, hogy a festék befolyt a csík alá, és amikor meg szedtem fel, a lapot is hozta magával néhány helyen, annyira odaragadt. Úgyhogy az első alaplap itt hever, még nem dobtam ki :), várja, hogy esetleg újraéledhessen, és persze csináltam egy másik alapot, vonalzóval megrajzolva, szabadkézzel megfestve :D Az oldal se teljesen ugyanolyan, leginkább a kép miatt, az enyém nem volt olyan nagy, mint az eredeti, ezért egy fehér alátétre helyeztem, és a kommentet inkább ide írtam, már csak azért is, mivel a kékre festett kis keretezett izé (amiben az eredeti oldalon van a komment) kicsit sötét kék lett, és a feketével írt szöveg nem nagyon látszódott volna rajta.

Összességében szeretem ezt az oldalt, olyan jó színes, vidám, a szivárványban most sem csalódtam! :) Jó játék volt, köszi Bee!

2013. július 29., hétfő

Két kép

A jövő héten két 2 éves kisfiú szülinapjára vagyunk hivatalosak. Vagyis csak az egyiknek lesz konkrétan most, a másiknak kb. 2 hét múlva. Nekik/róluk készítettem ezeket a képeket. A jövő héten fogom odaadni az anyukáknak.

Berci és Nimród. Unokatesók. És pár hét eltéréssel egyidősek. Tavaly ősszel készültek róluk fotók, amint először együtt "játszottak". Nagyon cukik voltak, bár az EGYÜTT játszás annyiban merült ki, hogy egymással szemben ültek, és hol az egyik, hol a másik vette ki a másik kezéből a játékot :) De nem vesztek össze, és sírás sem volt!

Ez az első oldal a júliusi vázlat kihívás első vázlata alapján készült:




A másodikhoz pedig Izzie egy régebbi oldalából merítettem ötleteket :) Nagyon szeretem amiket csinál!



Asszem most nem zsúfoltam nagyon tele, bár nehéz volt kicsit a dolgom, mivel 23x23 cm-esek a képkeretek. Nekem most eléggé tetszik a végeredmény! Remélem, nekik is fog :)

Bekeretezve:

Köszi, hogy itt jártál, szép napokat!

2013. július 20., szombat

Scrap táborban voltam!


Igen, július 5-től 7-ig Tarjánban, 3 nap 2 éjszaka tömény scrap inspiráció! A scrap.hu éves táborára az idén én is jelentkeztem, és nem bántam meg! Annyira jó kis közösség, és annyira érdekes work shopok voltak, hogy tényleg lendületet adott a szkreppeléshez. Igaz, hogy ott a táborban nem sokat alkottam, de azóta igyekszem bepótolni a lemaradásaimat. És tényleg hajt azóta valami... itt belül :)
Ezt az első oldalt pénteken délután kezdtem el, és vasárnap már be is fejeztem! :) 



Ez azért nálam nem rossz arány, mivel elég sokáig szoktam molyolni egy-egy oldalon. Igaz, hogy mások 4-5 művel tértek haza, de én ennek az egynek is nagyon örülök, mert tetszik! És nem csak nekem, hanem sokaknak rajtam kívül. :))) A táborban a Scrapfellow chipboard tuning játékára készítettem, a sok szivecske a képek alatt SF csipik, különféleképpen megfestve: a legtöbbje anilinfestékkel majd utána glossy acenttel illetve crackle accenttel lekenve, de vannak filctollasok is. Ági előre jelezte, hogy készüljünk egy jó vázlattal is, nos én erre tényleg készültem, ez kivételesen nem lift, hanem teljesen magamtól találtam ki a képeimhez a vázlatot, az alattuk lévő szív sorral együtt. A washik viszont már ott a táborban jutottak eszembe, mivel csereberéltem párat és így kibővült a sárga-narancs-piros repertoárom, mindegyikből tettem rá egy kicsit.  
A fehér festést a sárga alapra pedig a legvégén tettem rá, mert olyan üresnek találtam az oldalt körben, így már teljesen rendben találom. És ami a csúcs a lányomnak is tetszik, pedig ő igen kritikus szokott lenni a saját képeivel kapcsolatban :D 


1. workshop - Napköziben

Az első WS háziasszonyai Rika, Veka és Nóri voltak. Csodás inspirációs alkotásokat mutattak, és ez a festék is nagyon jópofa! Ott a táborban annyira jutottam, hogy megfestettem az alapot és kivágtam a keretet a zöld betűs papírból a megfestett lap köré, ééés itt meg is álltam. Mert ugyanis a fejembe vettem, hogy varrógéppel akarom levarrni a keretet. Miért is ne, hogy olyan dolgot akarok, ami ott nem áll rendelkezésre... :) Így hát ezt az oldalt szépen elcsomagoltam, és abban maradtam magammal, hogy itthon befejezem. Ilyen lett:


Nem teljesen vagyok elégedett vele, mert kicsit megint túlzsúfoltam, de egyébként meg nagyon jó volt írni a festett alapra a fehér tollal! Szóval asszem, máskor is fogom használni ezt a festéket, mert jobban fog rá a fehér toll mint a sima fekete lapra. (Nem is hittem volna!) És mivel jó volt rá írni, így beindultam... jöttek a gondolatok, hogy még ezt is, meg ezt is ráírom :) Hát elég sok szöveg lett! Remélem MAAAJD el fogja olvasni az unokám (ha majd lesz) - a fiam sajnos most még lusta hozzá -  mert azért írtam, hogy legyen az utókornak némi fogalma arról a korról és a napközis létről... :)

Két kihajthatóságot is tettem rá, mivel az egyik fotó hátulján az akkori kézírásommal van a névsor, a másik dolog meg egy kis rajzocska, amit igen sokat rajzoltunk abban az időben (alsós koromban :) Talán emlékszik még rá valaki: "Volt egyszer egy tulipán, tulipánból paprika..." Elég együgyü kis versike, de szerettem :D (a versike mondása közben ki kell hajtogatni a lapot. Azért a hátuljára ráírtam, hátha nem emlékszem már majd rá, amikor el akarom mesélni :O bár most azt gondolom, sosem felejtem el, mivel még ma, harmincvalahány év elteltével is tisztán emlékszem :P ) A kis fehér papírt, amire rajzoltam, összehajtogatva csak betolom a levarrt papír alá, épp jól megtartja! 

Ja igen és van még ott egy rajzocska, az "elefánt", amit mások macskának is rajzoltak... én most nem rajzoltam meg a poénját, pedig a fiam kérte hogy "anyaaa, rajzold még oda azt is, ahogy pottyant". (Ezek szerint ez nem is kifejezetten akkori dolog, ők is rajzoltak ilyet még pár éve is, ahogy most megtudtam tőle) Na szerintem ez lesz az, amit majd Ő mesél el a majdani unokáimnak...


2. workshop - Neked az utazás = Alvás :)

Biztos vagyok benne, hogy sokan vagyunk ezzel így, ahogyan Benedek: ha utazás, akkor alvás :) Tényleg gyorsabban telik úgy az idő, vagy legalábbis úgy tűnik, hamarabb érünk oda/haza. Mondjuk annak aki vezet, nem biztos, hogy nagyon kellemes, ha körülötte mindenki alszik, szerencsére nálunk a férjem jól bírja, nem csak a vezetést, hanem azt is ha alszunk... Én már másképp vagyok, ha nekem kell vezetni... talán ezért is vezetek ritkábban :P

Adrienn rétegezős WS-én sem nagyon alkottam, valahogy nem szállt meg az ihlet... :) nem is tudom miért, talán a túl sok impulzus miatt, vagy az hogy az előző oldalaimmal sem voltam még teljesen kész. Vagy inkább az, hogy nagyon jó volt nézelődni, hogy ki hogyan és mit alkot, meghát a kirakott albumokhoz is többször visszatértem, nézegetni.
Az igaz, hogy megpróbáltam ekkor is alkotni, kiraktam magam elé a fotókat, és a háttérkartont is kiválasztottam, de végül ezt is itthon csináltam meg:


Először a kék papírra fehérrel bélyegeztem - négyfajta bélyegzővel -, ami itt a fotókon nem nagyon látszik, de élőben olyan kis finom rajzolta van. Tetszik! :) Kicsit pacáztam is, no és raktam néhány réteget. Nem sokat, de ez is több mint amennyit általában szoktam. Tetszett Adrienn felhajtogatós ötlete, én is felhajtogattam a papírcsíkokat... és örömmel töltött el, amikor azt mondta, hogy nem kell teljesen leragasztani a dolgokat, elég ha a közepére teszünk egy kis ragasztót. Nos én eddig is sokszor csináltam ezt, igaz, nem a rétegezős technika miatt, hanem mert így a legkönnyebb visszaszedni ha nem tetszik valami :) A címválasztással most is - mint annyiszor - bajban voltam, végül ez lett: "Neked az utazás = alvás" (a "Nekem a Balaton a Riviéra" mintájára... :P)


Itt is kihajtós a kép, mert ez a két nagy fotó nem fért volna el másképp. Utólag merült fel bennem, hogy talán jó lett volna dupla oldalban gondolkodni... No majd legközelebb... (bár még sosem csináltam dupla oldalt.) A kommentben a Benedekkel kapcsolatos utazási sztorijainkat írtam, jó lesz majd visszaolvasni, már most is nevettek, ahogy felidéztem őket. Sajnos csak kevés maradt meg az emlékezetünkben, pedig tuti hogy sok mókás történet volt. Kár, hogy nem jegyeztük fel anno a többit is, mostmár csak azokat tudom lejegyezni, amikre emlékszem/szünk... nos igen, ilyenkor sajnálom, hogy 10-15 évvel ezelőtt még nem scrapbookoztam... Persze nem is tudtam, hogy létezik :(

Ezen a közelin egy kicsit jobban látszik a fehér pecsételés:


Szuper volt ez a workshop és hozzá a készlet is, köszi Adrienn!

scrap tábor (4.bejegyzés)

Az akrilfestős WS is nagyon nagyon tetszett, persze azon sem alkottam,  inkább nézelődtem és beszélgettem... :) Igazából ehhez nem is vittem fotókat, de nagyon sok érdekes dolgot láttam Sabee-tól, amiket mindenképpen ki fogok próbálni. Hamarosan. És a készlet, amit rendeltem, valami szépséges! Annyira egyedi és különleges, hogy nézegetni is nagyon jó :) De persze fogom használni is, már kezd is körvonalazódni, hogy mire!

Merika WS-e mindenkinek nagyon tetszett, én csak ámultam és néztem (itt is). Az elején valahogy nem ragadott magával az alkotási láz... aztán az első óra után amikorra kedvet kaptam, már nem akartam belekezdeni... azt gondoltam nem lennék kész. Egyébként tudom magamról, hogy ez a stílus nem igazán az én világom, persze mások is voltak így ezzel és ennek ellenére mégis élvezettel készítették a művüket, szóval úgy gondolom ki fogom próbálni... mert egyre jobban izgat a dolog! :)

Összességében, nagyon jó volt a tábor, inspiráló és jó hangulatú, mondják a többiek, hogy az eddigi legjobb tábor! Nekem az első volt és természetesen a legjobb! De semmiképp nem az utolsó! A szervezés és az ellátás is tökéletes volt! Ezúton is köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a tábor, és hogy ott lehettünk! (scrap.hu szerkesztők, WS vezetők és a tarjáni Sziget Panzió!) A következőn is ott leszek! (Remélem!)

Köszi, hogy benéztél! Kellemes hétvégét, szép napokat!

2013. május 23., csütörtök

2 anya & 2 lánya

Mostanában valahogy van kedvem alkotni. :) Ma is alig vártam, hogy hazaérjek a munkából és a papírjaim közé üljek... Egyszerre 3 oldal volt folyamatban ez itt a második ami el is készült:
A képen anyukám, a lányom és én vagyunk, a lányom ballagásakor, 2010-ben.
A zöld lapot egyszer korábban már valamennyire megfestettem, egy korábbi oldalhoz akartam használni, de az akkori állapotában nem tetszett, így félretettem. Gondolkodtam, hogy kidobjam-e, de nem könnyen dobok ki dolgokat és mostmár tudom, hogy jól tettem hogy megtartottam :) További fehér akrilfestés került rá, a festékbe kevertem egy kicsi konyhasót is, és ettől szemcsés-göröngyös lett... ami alapvetően nem rossz, csakhogy így göröngyösen kicsit nehezebben ragadnak rá a dolgok. Az újonnan szerzett dekortapaszaimat használtam (ezeket is az ArtCube-n vettem a dekortapasz.hu-tól :) A fotót először kicsit kisebbre vágtam, de aztán a levágott részt is visszapakoltam, egy kis dekortapasszal. Az & jelet pauszra rajzoltam és zentangle motívumokkal töltöttem ki. A számok Scrapdekorosok, a sárga betűk és a zászlócskák a scrapfellow-tól vannak. Nekem a színei tetszenek a legjobban!

Köszi hogy benéztél! Üdv:Ivi

Itt repül a kismadár!

A scrap.hu egyik májusi vázlata alapján készített oldalam:
Extra feladat volt, hogy az eredeti minimál stílus helyett valamilyen más stílusban kellett alkotni. Én ismét próbálkoztam a festegetéssel, meg a fújkálással is. Az ArtCube-n a scrapfellow-tól vett 3 részes mistelő egyikét töltöttem meg fekete akrilfestékkel, és hát tényleg egészen más mint fogkefével spriccelgetni... :) A feketén kívül még okker és vajszínű akrilfestéket is fröcsköltem ecsetről, picit folyattam is, ja - majdnem elfelejtem - mindezek előtt egy mintás papírt ragasztottam az alapra, amit utána fehérrel átfestettem így a mintából már alig látszik valami, de a fehér is eléggé be lett már takarva a többi festékkel és pakolásokkal. Szóval a stílus "Art" vagy "Mixed media" akar lenni, bár asszem, hogy ezt még azért kell gyakorolni... A fényképezőgépes textil (fabrikashop.hu terméke, szintén az ArtCube-n vettem!) szélét kicsit kirojtoztam, és azt is picit összefestékeztem. Az A betűt a pinteresten láttam: nagyon tetszenek mostanában a zentangle rajzolmányok, ez is valami olyasmi.
Az arcokat elmaszatoltam, nem a szűk családom tagjai ők, és hát kicsit szégyellősek. Most veszem észre, hogy sem időpontot, sem helymegjelölést nem írtam rá... Mindjárt be is pótolom.

Köszi, hogy erre jártál! Üdv:Ivi

2013. április 24., szerda

Két retro oldal

Nagyon sok régi képem van - mert apukám nagyon szeretett fényképezni - amikből korábban már készítettem oldalt (ezt és ezt) és biztos hogy még fogok is. Ez a mostani 4 kép különösen tetszik, mert nem csak a két kisfiú aranyos rajtuk, hanem - főleg az anyukák - viselte ruhák és kiegészítők annyira tükrözik a 60-as éveket... persze az apukák is teljesen stílusban vannak. :) Kb. 1966-ban készült mindegyik, tavasszal vagy ősszel... ezt majd anyukámtól meg kell kérdeznem.

Íme az első:

Lesley G-nek ezt az oldalát március óta nézegetem és amint az látható inspirálódtam is belőle rendesen. Mondhatni digiből hagyományos... Eredetileg teljes egészében liftelni akartam, mert annyira tetszett, de aztán mégis átterveztem és a két oldalon megosztottam az ellesett ötleteket. A szinezett háttér volt ami tulajdonképpen megfogott és azt hiszem, sikerült hagyományosban is hasonló hatást elérnem :) Nem volt nehéz... sőt kifejezetten jó volt ilyen kisgyerekesen satírozva színezni :))) A léghajót a napot és a lenti képen a szürke felhőket sk. rajzoltam

 Ez itt a második:

 A középső kép felhajlítható, a narancssárga lap hátuljára fogom ráírni a történetet, amit szintén anyukámtól kérdezek majd meg :) (Mivel én ebben az időben még meg sem voltam... így nem emlékezhetek az eseményre) Gyanítom, hogy a kis unokatesók első találkozásainak egyike lett megörökítve. A szereplők: anyukám és apukám meg a bátyám, valamint anyukám testvére és felesége meg az ő kisfiuk. 

Felhasználtam: 
scrapfellow-tól rendelt papírokat és fényképező chipboardot, 
ILS papírt, 
dekortapaszt (dekortapasz.hu), 
retro felirat és barna virág már jó régi scrap.hu-tól rendletem, 
RAYHER betűnyomda,
 fehér akrilfesték
pauszpapír

Az albumban egymás mellett ez a két oldal most nagyon tetszik nekem :))

Köszi, hogy erre jártál!

2013. április 15., hétfő

6 pici eltérés

A scrap.hu  egyik áprilisi vázlata alapján készült ez az oldalam. Régi képek ezek is, 2010-esek. Már tavaly - vagy még az előtt (?) - előhívattam, csak eddig még nem került rá sor... De most igen, mégpedig azért mert a múltkori - szintén régebbi - konyhai képes oldalamtól kedvet kaptam ehhez is. Bár most már megint kissé másképp néz ki a konyhám, de az majd egy újabb oldal témája lesz... :)


A vázlatban szerintem a legkarakteresebb rész a kör alakú komment. Ehhez persze jó hosszú szöveg kell, sikerült is egy jó hosszút írnom, olyannyira, hogy nem is fért oda a körbe, a kinyitott kép hátulján folytattam. Bevallom, tartottam tőle, hogy hogy fogok tudni egyenletesen körbe-körbe írni, de végül egész jól összejött :)

Az eltéréseket beszámoztam, mert anélkül - a "laikus szemlélőnek" - tényleg nagyon kellett keresni a másságokat... mivel elsőre nem annyira szembetűnőek. Így viszont kicsit talán túl szájbarágós lett... :) No de ez már így marad. Még a pontos dátumot fogom megkeresni és ráírni.

Felhasznált dolgok: 
A scrapfellow-tól rendelt papírjaimat használtam, nagyon szeretem őket! 
A fényképezőt is Ágitól kaptam, ajándékba (köszönöm szépen itt is!!!) 
A betű csipik is scrapfellow-sok a számok pedig  Scrap dekor. 
A kétféle dekortapasz a dekortapasz.hu-tól van.  
A pöttyös, narancs színű 6-os szám American Crafts, a scrapbook.hu-ról rendeltem, még tavaly.

Ez az oldal most eléggé tetszik nekem... :) Egyre jobban szeretem a fehér hátteret, pedig régen eléggé idegenkedtem tőle.

Örülök, hogy itt jártál, szép napot és hetet! Üdv: Ivi

2013. április 14., vasárnap

Megint süti: reform kókuszgolyó

Úgy gondoltam, hogy ha ezután újságcikk alapján készítek sütit a recepteket itt fogom megörökíteni, hogy a későbbiekben könnyebben meg tudjam keresni, mivel a rengeteg sütős-főzős újságom között elég nehéz a régebbi recepteket megtalálni. Nagyon sok van már, lehet, hogy ki kellene találni rá valami rendszerezési módszert, de ahhoz egyelőre nincs elég időm meg energiám sem...

Ez most egy reform kókuszgolyó - almával és zabpehellyel - a Blikk NŐK egyik áprilisi számában jelent meg, "Alakkímélő finomságok" címmel. Igazából pont ezek miatt vettem meg ezt az újságot, mert más újraértelmezett édesség is van még benne, amit ki fogok próbálni...


Meg kell valljam, a múlt héten, amikor először csináltam, a kisfiam nem annyira rajongott érte, azt mondta, hogy inkább csináljak igazi kókuszgolyót... :))) Azt mondta, hogy szerinte az alma nem illik bele, nekem viszont épp ez tetszik benne, meg az, hogy keksz, lekvár és vaj nélkül készül... :) Nos, ma csináltam olyat is - mármint hagyományosat, a fiamnak - meg ilyet is, mivel most az anyukámnak és a kolléganőimnek is adok majd kóstolót, kíváncsi vagyok, hogy ők mit mondanak rá, mert nekem bizony nagyon ízlik, és nincs is akkora lelkiismeret furdalásom tőle, ha kettőnél többet eszek belőle

Íme a recept:


Annyit változtattam, hogy édesítőszer helyett mézet és egy kis barna cukrot tettem bele, mivel nem vagyok híve a mesterséges édesítőnek.

Köszi, hogy benéztél, szép tavaszi napokat!

Üdv:Ivi

2013. április 7., vasárnap

Süti: lusta túrós

Úgy tűnik, mostanában gyakrabban készítek - és fényképezek - sütiket mint scrapbook oldalakat. Persze mert a sütik sokkal hamarabb kész vannak és ízletesebbek is... Mindamellett, mi tagadás, hízlalóbbak is... dehát ez van, majd egyszer csak nem sütök többet, csak szkreppelek... Ma tehát ez készült:

Előtérben: lusta túrós
(a háttérben az Aloe Veráim közül 2 kis cuki)
A moksa.hu-n találtam a receptet, és igencsak izgatta a fantáziámat, hogy komoly keverés vagy dagasztás és nyújtás nélkül vajon milyen süti lesz belőle. És főleg hogy a hozzászólásokban annyira dícsérték... 
Nos, végülis én is csak dícsérni tudom... mert nagyon finom és tényleg egyszerű... Mondjuk a 40-45-dik percnél, amikor benéztem a sütőbe akkor azt mondtam, hogy én leszek az első, aki negatív kommentet ír, merthogy akkor még igencsak folyós volt az állaga, holott a recept  írója tűpróbáztatott épp! Beleszúrtam ugyan a tűt, mert mindig betartom a receptek utasításait, de hát nagyon messze volta attól, amilyennek a leírás szerint lennie kellett volna. No, akkor visszament a sütőbe a sütike és még sült valameddig. kb még 20-25 percet. Asszem. Mert bizony akkor már nem néztem az órára. Aztán egyszercsak újra ránéztem, ki is húztam, és akkor már nem lötyögött... a tűpróba is sikeres volt, így hát kivettem. Onnantól már csak a kihűlés-összeállást kellett megvárni, ami megint kb fél óra volt. Mivel időközben megebédeltünk így nem annyira volt nehéz kivárni az időt. Langyosan kóstoltuk meg, és meg kell mondjam, mindhárman ámultunk!!! Nem túl édes, mégis ízletes, és kellemes, és még különleges is! Szóval nyert! Mondtam a fiúknak, hogy ebből most vihetnénk a szomszéd néninek kóstolót... ő gyakran szokott adni nekünk finomabbnál finomabb sütiket, én viszont csak nagyon ritkán, mert vagy nem elég szépek az enyémek, vagy pedig - ami most is történt - lebeszélnek róla, mondván, hogy "kell ez nekünk is, mert ez nagyon finom"! :))) Szóval megtartottuk mindet, annál is inkább, hogy nem is nagy tepsivel lett... a fiam azért még azt hozzátette, hogy "majd legközelebb adunk neki, ha majd újra lesz ilyen". :) Ez csak azért kicsit vicces kijelentés, mert én igazából nem nagyon szoktam egy sütit 2-szer megcsinálni, ahhoz nagyon tutinak kell lennie... csak néhány örök süti van nálunk. (milyen jó kis scrap téma! na el is kezdem megcsinálni őket-fényképezni-szkreppelni :) De az a helyzet, hogy ez a túrós, lehet hogy bekerül az örök sütik közé... Szeretettel ajánlom mindenkinek kipróbálásra!

Szép napokat!

Ivi

update: idemásolom a süti receptjét, biztos ami biztos, volt már olyan, hogy megszűnt a hely, ahonnan linkeltem...

Hozzávalók:
15 dkg porcukor + 1 ek cukor
20 dkg liszt
fél csomag sütőpor
25 dkg túró
1 pohár tejföl
3 tojás
3 dl tej
1 tk vanília eszencia
1 citrom reszelt héja
1 marék mazsola
nagyjából 5 dkg vaj

Egy edényben összekeverem a porcukrot, a lisztet és a sütőport. Egy másik edényben az 1 ek. cukorral habosra keverem a tojásokat, utána hozzáöntöm a tejet. Az “asszonyság” annyira lusta, hogy nem választja szét a tojásokat, viszont ha valakinek van kedve, akkor először csipet sóval keményre veri a tojásfehérjét, beleteszi a tojássárgát, a cukort és a vanília eszenciát, majd a tejet.

Egy üveg (nagyobb fajta) tűzálló tálat alaposan kivajazok. (Lehet sütni tepsiben is, de én szeretem látni az alját.) Innentől viszont az ahogy esik úgy puffan, az elv. Semmit se szabad lesimítani, egyenletessé tenni!

A kivajazott tálba szórom a lisztes keverék felét. Rámorzsolom a túrót, viszonylag nagy galacsinokban, megszórom mazsolával, meglocsolom a tejföllel és ráreszelem a (z alaposan megmosott) citrom héját. Rászórom a maradék lisztes keveréket és az egészre ráöntöm a tojásos tejet.

Ahol lisztes foltok alakulnak ki, az ujjammal összekeverem és itt ott lenyúlok az edény aljára is, hogy egyik összetevő se alkosson “vízzáró réteget”.

Tetejére “rávagdalom” a vajat.

Előmelegített, 150 fokos sütőben – ha túl forró a sütőd, résnyire hagyd nyitva az ajtót -40-45 percig sütöm.

Meg kell várni, hogy kihűljön, akkor összeáll, de mielőtt kiveszem a sütőből csinálok egy tűpróbát. (Az edény alján mindig marad néhány lisztes folt, azért is jó az üvegtál, mert még nyersen lehet látni, hogy hova kell egy kis folyadékot juttatni.)

2013. március 26., kedd

még egy képeslap

Hajnalka napra készítettem.

Elölről:
 Hátulról:
Az új vízfestékemmel festettem, de először vékony filccel megrajzoltam a füvet és a virágszárakat meg a leveleket. (A lányom szerint jobb lett volna ha nem rajzolom meg filccel, akkor művészibb lett volna... így meg kissé gyerekes :D Hááát negyvenakárhány évesen nem is tudom, hogy ennek örüljek vagy bánjam :)))   De végülis nem bánom, tulajdonképpen jó, hogy őszintén megmondja, amit gondol :)
Nosss, a fűre sót szórtam, amikor még vizes volt a festék, ettől egy kicsit pöttyös lett. Azt hiszem legközelebb durvább sóval fogok próbálkozni, mert így nem annyira látványos a só hatása. A képeslap alakja az odacsíptetett virágok miatt lett ilyen, egy hirtelen ötletből kifolyólag. A belsejébe dekortapasszal ragasztottam egy fel-lehajtható támasztékot azért, hogy kinyitva megálljon, ugyanis a két fémkapocs elég nehéz és ha nincs ott a támasz, akkor lehajlik.
Nem volt sok időm a készítésre, mivel holnap oda kell adni, és csak ma délután tudtam hozzákezdeni. Máskor több napig ügyködök egy ilyen kis dolgon is, de most muszáj volt igyekezni. A vers is saját alkotás, hát tudom, hogy nem egy költészeti remekmű, de remélem mosolyog tőle egy kicsit majd a kollegina, mert mostanában elég gyakran bánatos... Boldog Hajnalka napot! :)

2013. március 24., vasárnap

Három oldal, egy képeslap, sütik...

Íme az oldalak. 

Ez itt a legújabb:



Ez egy lift innen, de azért egy kicsit módosítottam :) Nagyon nagyon tetszett az eredeti, úgyhogy igyekeztem hasonlóra készíteni... de mivel nem volt megfelelő színű washi tape-m így zöld csíkos papírt tettem a kép köré. A horgolt virág anyukám keze munkája, a levelét sk. rajzoltam.








A fényképről is egy mondatot: a férjem készítette ezt a fotót a konyhánkban, jópár évvel ezelőtt. A konyhaszekrény pultjának tükrözése volt az, ami megragadta a figyelmét. És tényleg jól néz ki, hmmm?  
(Azóta már az Aloe Veráim vannak az ablakpárkányon, azt hiszem azokról is lesz majd egy oldalt...)


A másik oldal, amit itt még nem mutattam:
A scrap.hu vázlatkihívására készítettem. Benedek tojást festett. Kb 2 éve volt. Akkor Grétám már nem lakott itthon, és rábeszéltem Benit, hogy fessünk tojást. Először kicsit furán nézett rám, de aztán belement és végül élvezte. :)
Az oldal készítésekor téptem a papírokat, ami nem az erősségem, de asszem, most egész jól sikerült. Néhány festékpöttyöt is fröcsköltem rá... A dátumot még rá fogom írni, csak még meg kell keresnem, hogy mikor is volt pontosan...

A harmadik oldal Grétámról készült:

Egyik kislánykorabeli kedvenc rajzfilmjéből, a Tigris színre lép-ből vettem a szöveget az oldalhoz. Néhány napja néztük meg újra, és amikor kérdeztem tőle, hogy mi legyen az oldal címe, ő mondta, hogy legyen ez :) A fénykép egyébként szintén az ő ötlete volt, évekkel ezelőtt egy Húsvétkor Székesfehérváron voltunk és itt a romok közt sétálgatva találta ki, hogy legyen róla egy ilyen ugrós fotó. Hát lett! :)

Ezen az oldalon is festettem: bankkártyával húzgáltam el a jó sűrű akrilfestékemet, így is meggörbítette a papírt, pedig nem is vizeztem be. Vékony filccel is firkáltam kicsit.
Végül jöjjenek a sütik :)



*-*

Az elmúlt pár hétben képeslapot is alkottam. 
Névnapra. 
Egy kedves kolléganőmnek. 



És kinyitva:

Az elejére a virágot szalagokból csináltam, a belsejébe pedig fehér tollal rajzoltam.


*-*

És itt jönnek a sütik:

Az első Benedeknek egy kis tortácska (20 cm-es tortaformában sütöttem, kis cuki!), névnapjára! Boldog névnapot! Belül meggyes, a tetején pedig tejszínhab és tejföl keverékéből készült a hab! Hmmm naggggyon finommm volt!

Ezek pedig József napra készültek:
Azért vannak becsomagolva, mert már előkészítettem őket a szállításra, amikor eszembe jutott, hogy megörökítsem. És már nem akartam kicsomagolni... Szóval a jobb oldali egy Dobostorta, őzgerinc formátumban :) Az Ízlelő 2013/1. számában találtam és hát ki kellett próbálnom... A baloldalira pedig a Nosalty.hu-n bukkantam, naggyon jól nézett ki a képen, és bizony ízre is igencsak finom. És nincs sok baj vele, merthogy ez sütés nélküli ám. "Kókuszba töltött keksz őzgerinc" néven lehet megtalálni (ez az). Mindkettő csuda finom és még szépek is!

Ez pedig itt egy kis "sósság", szintén a férjemnek. Piros, zöld és fehér túrós-sajtos krémmel töltött kenyérszeletkék ezek: 

                                    
Ezt még csomagolás előtt lefotóztam. A munkahelyére vitte be őket, a sütikkel együtt. Ennek is sikere volt, főleg azok körében akik szeretik a körözöttet... És hát ki az, aki nem szereti? :)

Mivel ezeket most újságból sütöttem íme a receptek fotói:

Tina


Ízlelő

 
Vidék íze

Köszi, hogy benéztél, kellemes napokat! Üdv Ivi