A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kihívás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kihívás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 25., hétfő

Olivér wellnessezik

Ismét Scrapfellow kihívásra készítettem ezt az oldalt. Ezek a képek is elő voltak már hívatva egy ideje, csak a megfelelő pillanatra vártak. Ami ezennel elérkezett.
Az oldal ötlete innen van, de jelentősen átalakult mire kész lettem, mivel  a kihívásban az állt, hogy legyen színes az oldal, de szines papírokat nem szabad használni, hanem bármi más módon kell a szineket az oldalra felvinni.
 felhasználtam: 
kék akrilfesték, zöld vízfesték, 
csipik a Scrapfellow-tól, 
cérnák, fonalak, 
dekortapasz, szalagok

Misteltem kékkel, festettem zölddel, folyattam a festéket, kézzel varrtam, aztán kitaláltam hogy szalagok is legyenek rajta, meg azért egy kis SF csipi is persze :) Nem lett nagyon szines, de nem is akartam ennél színesebbre. Lehet, hogy nem ez a legszuperebb oldalam, de a fotók ellensúlyozzák :)

Igen, 3 hónaposan már wellnessezett! És azt mondják a szülei, hogy élvezte! Amúgy a képeken az elmélyült és átlényegült relaxálás látszik, nem? :) Annyira cuki itt is!!!


Köszi, hogy benéztél! Szép napot! 

2014. augusztus 17., vasárnap

Végre péntek! :)

Igaz, hogy ma nem péntek van, de az oldalamnak ezt a címet adtam, mert annak idején amikor először megláttam a FB-on az unokahúgom ezzel a címmel tette ki, és annyira megtetszett, és nem is találtam nekik jobb címet :)
A papírok és csipik a Scrafellow-tól vannak, 
a sárga gomb Hanától,  
a tortapapír a Tescoból :) 
egyéb kiegészítők noname

A Scrapfellow sorozatfotós kihívására készítettem. Jó régen nem alkottam már, és nagyon jó volt megint molyolni az asztalnál, meg kitalálni, hogy hogy is legyen. Végül egészen tetszik  a végeredmény, mert azt hiszem sikerült megfelelően vidámra csinálni a körítést, Olivér huncut pofijához!

2013. július 30., kedd

Digiből hagyományos kihívás

A Scrapfellow blogján láttam Beedee kihívását. Mindig is szerettem a hagyományos hatású digi oldalakat nézegetni. És volt is már hogy lifteltem is, persze csakis hagyományosban, ahogy most is. És valószínűleg nem ezek voltak az utolsók. Szerettem csinálni, jó kihívás volt Beedee! :)

Az első nagyon egyszerű, a fotó jobb oldalán lévő betűkivágás tetszett meg nagyon, meg az, hogy hasonló képünk volt is :)
Az eredetit itt találtam.

És ez az enyém:

Unokatesók


Ez pedig egy másik, amit leutánoztam, mert ez is nagyon megtetszett!
A szivárványszínekkel készült oldalak mindig magával ragadnak de amikor ezt az oldalt megláttam, akkor Grétám régi fotója is rögtön eszembe jutott. Így hát nem csak az oldalt, hanem a témát is lifteltem :)

Íme:

fog(híj)ak

A hátteret anilines festékkel fesetttem, nem lett tökéletesen egyenes minden vonal :D Merthogy okosan kitaláltam, hogy ilyen festő segédeszközzel, alias maszkoló csíkkal szépen leragasztom majd  a csíkokat, aztán festek, utána felszedem, és milyen jó és egyszerű lesz minden... A valóságban az történt, hogy a festék befolyt a csík alá, és amikor meg szedtem fel, a lapot is hozta magával néhány helyen, annyira odaragadt. Úgyhogy az első alaplap itt hever, még nem dobtam ki :), várja, hogy esetleg újraéledhessen, és persze csináltam egy másik alapot, vonalzóval megrajzolva, szabadkézzel megfestve :D Az oldal se teljesen ugyanolyan, leginkább a kép miatt, az enyém nem volt olyan nagy, mint az eredeti, ezért egy fehér alátétre helyeztem, és a kommentet inkább ide írtam, már csak azért is, mivel a kékre festett kis keretezett izé (amiben az eredeti oldalon van a komment) kicsit sötét kék lett, és a feketével írt szöveg nem nagyon látszódott volna rajta.

Összességében szeretem ezt az oldalt, olyan jó színes, vidám, a szivárványban most sem csalódtam! :) Jó játék volt, köszi Bee!

2013. március 24., vasárnap

Három oldal, egy képeslap, sütik...

Íme az oldalak. 

Ez itt a legújabb:



Ez egy lift innen, de azért egy kicsit módosítottam :) Nagyon nagyon tetszett az eredeti, úgyhogy igyekeztem hasonlóra készíteni... de mivel nem volt megfelelő színű washi tape-m így zöld csíkos papírt tettem a kép köré. A horgolt virág anyukám keze munkája, a levelét sk. rajzoltam.








A fényképről is egy mondatot: a férjem készítette ezt a fotót a konyhánkban, jópár évvel ezelőtt. A konyhaszekrény pultjának tükrözése volt az, ami megragadta a figyelmét. És tényleg jól néz ki, hmmm?  
(Azóta már az Aloe Veráim vannak az ablakpárkányon, azt hiszem azokról is lesz majd egy oldalt...)


A másik oldal, amit itt még nem mutattam:
A scrap.hu vázlatkihívására készítettem. Benedek tojást festett. Kb 2 éve volt. Akkor Grétám már nem lakott itthon, és rábeszéltem Benit, hogy fessünk tojást. Először kicsit furán nézett rám, de aztán belement és végül élvezte. :)
Az oldal készítésekor téptem a papírokat, ami nem az erősségem, de asszem, most egész jól sikerült. Néhány festékpöttyöt is fröcsköltem rá... A dátumot még rá fogom írni, csak még meg kell keresnem, hogy mikor is volt pontosan...

A harmadik oldal Grétámról készült:

Egyik kislánykorabeli kedvenc rajzfilmjéből, a Tigris színre lép-ből vettem a szöveget az oldalhoz. Néhány napja néztük meg újra, és amikor kérdeztem tőle, hogy mi legyen az oldal címe, ő mondta, hogy legyen ez :) A fénykép egyébként szintén az ő ötlete volt, évekkel ezelőtt egy Húsvétkor Székesfehérváron voltunk és itt a romok közt sétálgatva találta ki, hogy legyen róla egy ilyen ugrós fotó. Hát lett! :)

Ezen az oldalon is festettem: bankkártyával húzgáltam el a jó sűrű akrilfestékemet, így is meggörbítette a papírt, pedig nem is vizeztem be. Vékony filccel is firkáltam kicsit.
Végül jöjjenek a sütik :)



*-*

Az elmúlt pár hétben képeslapot is alkottam. 
Névnapra. 
Egy kedves kolléganőmnek. 



És kinyitva:

Az elejére a virágot szalagokból csináltam, a belsejébe pedig fehér tollal rajzoltam.


*-*

És itt jönnek a sütik:

Az első Benedeknek egy kis tortácska (20 cm-es tortaformában sütöttem, kis cuki!), névnapjára! Boldog névnapot! Belül meggyes, a tetején pedig tejszínhab és tejföl keverékéből készült a hab! Hmmm naggggyon finommm volt!

Ezek pedig József napra készültek:
Azért vannak becsomagolva, mert már előkészítettem őket a szállításra, amikor eszembe jutott, hogy megörökítsem. És már nem akartam kicsomagolni... Szóval a jobb oldali egy Dobostorta, őzgerinc formátumban :) Az Ízlelő 2013/1. számában találtam és hát ki kellett próbálnom... A baloldalira pedig a Nosalty.hu-n bukkantam, naggyon jól nézett ki a képen, és bizony ízre is igencsak finom. És nincs sok baj vele, merthogy ez sütés nélküli ám. "Kókuszba töltött keksz őzgerinc" néven lehet megtalálni (ez az). Mindkettő csuda finom és még szépek is!

Ez pedig itt egy kis "sósság", szintén a férjemnek. Piros, zöld és fehér túrós-sajtos krémmel töltött kenyérszeletkék ezek: 

                                    
Ezt még csomagolás előtt lefotóztam. A munkahelyére vitte be őket, a sütikkel együtt. Ennek is sikere volt, főleg azok körében akik szeretik a körözöttet... És hát ki az, aki nem szereti? :)

Mivel ezeket most újságból sütöttem íme a receptek fotói:

Tina


Ízlelő

 
Vidék íze

Köszi, hogy benéztél, kellemes napokat! Üdv Ivi

2011. március 14., hétfő

Ma kettő - azaz 2 - új oldalt mutatok :)

Ilyen sem nagyon volt még, hogy egyszerre 2 oldallal is elkészültem. De ma ez is megtörtént! :) Lentebb látható a másik, amit készítettem, mindkettővel beneveztem a scrap.hu Régi szép idők kihívásra is!

Ez itt az első, a címe: 1 cica, 2 cica, 3 cica.
Így, farsang után épp időszerűek a lányomnak ezek a régi-régi jelmezes képei.
Ez a cica jelmez igazán egyszerű volt, műszőrméből varrtuk a füleket és egy fehér műanyag hajráfra húztuk, így állt meg a fején, a szoknyája műszőrmecsíkokból van, rávarrva egy derékpántra, no meg a farok, ehhez egy hurkát varrtunk szintén ugyanabból az anyagból és kitömtük vattával. Nyakába és a farkára piros masni. Fehér póló, fehér harisnya volt még hozzá, bár itt a képeken trikóban van, harisnya nélkül, mivel a fotók nyári melegben készültek. Szeretett a jelmezében játszani még a farsang után is. Elég sokszor :)


A kép alatti festés inspirációja Izzienek erről az oldaláról jött, a képek körül írt szöveg ötletét pedig Rikának ezen az oldalán láttam utoljára, és akkor el is döntöttem, hogy ilyenem lesz nekem is :) Mindketten szépségeseket alkotnak, nagyon szeretem nézegetni a műveiket és időnként felhasználni a jobbnál jobb ötleteket :)
Mindhárom képet szerettem volna rátenni az oldalra, de mivel 9x13-asok voltak, kicsit levágtam belőlük, hogy ne foglaljanak oly nagy helyet. Kiegészítettem némi díszítéssel, hogy négyzet alakot adjanak ki, aláfestettem fehér akrilfestékkel (egy mosogatószivacs segítségével :) és erre a fehér részre írtam a kommentet fekete filccel. A fehér virág egy Making Memories bélyegző alapján készült, amit Rikától kaptam.

Felhasználtam: kék alapkarton: Rayher, piros pöttyös papír: BoBunny, fekete-fehér papír: Jenni Bowling, piros Bazzil karton, fekete és fehér fotokarton,  szalagok: Rayher, betűmatrica: Thickers, cicakép: IKEA,  horgolt virág: Anyukám :), gyöngyházgomb: rövidáru bolt, fehér lakkfilc, sk.. festett miltonkapcsok



Egy nagyon liftelt, nagyon minimál oldal











Mindig ámulattal nézegetem  Salamandre alkotásait.Tetszenek a nagy fotók amiket használ, talán mert én olyanokat sosem fogog, de tetszenek a kis fotókból készült alkotási is, mint ami most is isnpirált.
Gondoltam kipróbálom, milyen is lehet egy digi kép hagyományosban. A scrap.hu "Mint a régi szép időkben" kihívásában az most a feladat, hogy bújjunk másvalaki bőrébe. Nos én nem bújtam, hanem egy az egyben lemásoltam. :))) 
Itt az eredeti,
és itt az enyém:

felhasználtam: fehér Bazzil karton, BoBunny papírok, mintalyukasztó, strasszkő 

Az oldal ekészítése kb. 20 perc munkát igényelt :) A családom elég furcsán nézett rám, amikor megmutattam, nem értették, mire ez a nagy üres fehér rész. :) A két gyermekem azt kérdzete - egymástól függetlenül - hogy "És ez már így kész van?"" Bevallom, nekem is kicsit fura, olyan mintha valami kommentért kiáltana ez a nagy fehér rész. Lehet, hogy majd még írok valamit  oda, de egyelőre azért még így hagyom...

A fényképen én vagyok, kb. 2 és fél évesen. Apukám nagyon sokat fényképezett, ez a kép is egy sorozat része, van olyan is, amin a tesómmal vagyunk. Biztos, hogy több képet is meg fogok még szkreppelni közülük :) És Salamandre-tól is fogok még liftelni, de azt hiszem, nem ennyire minimálos oldalt :)

Köszi, hogy benéztél, további szép napot!

2010. január 24., vasárnap

Izzie és Timcsoca kihívására

Előszöris szeretném köszönteni a RENDSZERES OLVASÓIMAT! Nagyon megható, hogy az utóbbi időben meglehetősen elhanyagolt blogomat mára már 10-en tartottátok érdemesnek arra, hogy rendszeres olvasóként megjelenjetek itt. Persze ez nem olyan nagy szám, a mások 50 meg 100, no meg több 100 fős olvasótáborához képest, de nekem mégis jó érzés, épp azért mert mostanában itt sem nagyon vagyok, meg másoknál sem kommentelek. Úgyhogy köszönöm nektek, és örülök nektek nagyon! :))))

Izzie és Timcsoca kihívásblogján épp kapóra jött a legújabb kihívás. Jelenlegi időhiányom közepette pénteken azért gyorsan készítettem egy ajándék-oldalt az unokahugomnak-ról, és hát így a festési technika alkalmazásával a kihívást is teljesítettem :) Tegnap kapta meg az ajándékot, neki tetszett! :) Remélem nektek is :) Felhasznált anyagok: papírok: nar.sárga fotokarton, Scrapbour-marble collection, virágos áttört papír: SBK vizes nyár készlet, betűk: thickers-poolside, miltonok: Dovercraft, virágos kitűző: Flair (scrapbook.hu-ról), kisvirágos pecsét: My Sentiments Exactly a scrap.hu-ról, nagy virágos pecsét: Making Memories (Rikától, Köszi!:), tinta: bronz színű Versa Color, fehér akrilfesték, gombok, mintalyukasztók, csipkeszalag

Úgy készült, hogy az áttört mintás lapot használtam mintának az akrilfestéshez. A fehér virágot egy darabka pamut csipkeszalagból készítettem, közepére egy gombot varrtam. Nem volt bonyolult elkészíteni, de a szinek szerintem egész jól összejöttek :))

Részletfotók:









Köszi, hogy benéztél! Nem ígérem, hogy hamar jövök újra, de majd jelentkezem :) Szép napot! :)

2009. október 30., péntek

Timcsoca kihívására

Timcsoca 5. kihívására készítettem ezt az oldalt. Mivel szüretelős képünk nincs, ezért én azt a megoldást választottam, hogy az elrendezést liftelem. Egyébként is nagyon tetszik Izzienek ez az összeállítása (is:).
Felhasználtam:
háttér=BG, csíkos papír= SBK Valentin készlet, piros mintás papír=DaisyD, pöttyös papír=karácsonyi üdvözlőlap, betűk=American craft, piros inda=Hobbyművésztől, kommentcimke= Hanától, gombok

Én 90 fokkal elfordítottam az elrendezést. A komment megoldás is nagyon tetszett Izzie-nél, úgyhogy megpróbáltam épp olyanra csinálni, mint ő. A fiam már az előző oldalamnál is szóvá tette, hogy az ő képei mellé ne tegyek virágot. Hát most nem tettem, így lettek itt gombok a díszek (pedig szerintem virág is lehetett volna :) Persze azért csak van egy kicsi a piros virágos szalag formájában :)
A kisfiamnak ezt a babakori képét nagyon szeretem, mert olyan aranyos kis boldog baba -feje van rajta.


Ez a kihívás is nagyon tetszett. Örülök, hogy egy oldallal gazdagabb lettem általa :)))

Köszi, hogy benéztél, szép napot!

2009. szeptember 4., péntek

Ketten rózsaszínben

Timcsoca kihívására készítettem ezt az oldalt:
És egy részlet közelebbről:
Felhasznált anyagok: papírok: K&Company és Rayher, texturált karton; miltonkapcsok: Rayher és SBK; papírvirág: SBK; szív gomb: SBK; horgolt virág: saját; tortapapír; mintalyukasztók; barna és bordó folyékony kréta

Nem bonyolítottam túl a techikai megoldásokat, mert kb. 5 napja kezdtem hozzá, és hát nekem ennyi idő (5 késő délután) nem sok mindenre elég. Voltak elépzeléseim, hogy valamiféle cakkos formába írok majd egy hosszabb kommentet, és aköré rendezem a cím betűit, de végülis egyszerűsítettem: nem lett komment (talán majd utólag) és a szöveg is csak simán - egyenesen - van.
A kép alatt a rózsákat művészkéssel vágtam körbe, a "Ketten"-t nyomtattam, a "rózsaszínben"-t kis négyzet-papírokra nyomdáztam.
Történet: Amikor megláttam a kihívást, rögtön ez a rózsás papír jutott eszembe. Már régóta nagyon tetszik, itt várakozott a fiókban, mert amikor megrendeltem még fogalmam sem volt, hogy mihez fogom felhasználni. A nagylányom ugyanis nem nagyon szereti a pinket, úgyhogy jelenkori képhez szóba sem jöhetett. Ezt a fényképet - néhány másikkal együtt - viszont épp nemrég hívattam elő (újra) olyan régimódi filmszalagról, fotolaborban, úgyhogy elég hamar a kezem ügyébe akadt, mint harmonizáló a papírhoz. Ezek után már csak idő kérdése volt, hogy kész leszek-e.
A lányom és a férjem látható rajta, 1992-ben. És mindketten rózsaszínben! Ami kislányoknál akkoriban - mint ahogy manapság is - teljesen természetes volt, viszont apukáknál (azaz férfiaknál) eléggé szokatlan és feltűnő. Persze akkor még jóérzésű férfiember nem nagyon vett magára ilyen színű holmit, csak akkor ha ..., vagy inkább még akkor sem, mert abban a korban még nem büszkélkedtek az emberek a másságukkal. És hogy az én kedves férjem mégis miért viselt ilyet? Természetesen, ő nem "más"! :-) A nadrág, ami rajta van (volt) tulajdonképpen az enyém volt, csak én nem hordtam (Rajtam elég rosszul állt. A szabása nem volt előnyös:-) - mondjuk azt.) Ő pedig abban az időben épp katona volt, és nem volt úgy kistafírozva, mint egyébként. És hát pénz terén sem bővelkedtünk. Ígyhát amikor hazajött szabadságra, azt vette fel, ami volt. És ez a szabadidőnadrág ott volt "gazdátlanul" és nagyon kényelmes és puha volt, és szabályosan kiáltozott a szekrényben, hogy "Hééé, vegyen már fel valaki". (+még rá volt írva, hogy Adidas, ami akkoriban ritkaságszámba ment, bár nem tudom mennyire volt eredeti.) Valójában én voltam az, aki rábeszélte, hogy próbálja fel, jó lesz az, ő meg - mit tehetett - belement, bár vonakodva. Aztán úgy hozzászokott (szerintem meg is szerette :-), hogy később már fel sem tűnt a szokatlan színe. De az utcára soha nem ment ki benne.
És ma meg mi van?? Divatos a rózsaszín a férfiaknak! Én is próbáltam már inget venni neki, de határozottan tiltakozott. Hát mit csináljak, nem akar trendi lenni.
Köszi, hogy benéztél! Szép napot!
ui: azért ilyen sötét a blogháttér, mert a világoson ez a halvány oldal nagyon "láthatatlan" volt. A következő bejegyzésnél talán már visszaállítom, de ha holnap napfénynél sikerül egy jobb képet csinálni, akkor már lehet, hogy holnap. ;-)
Na csináltam képet napfénynél, kicsréltem, de egyenlőre marad a sötét háttér :-)

2009. március 16., hétfő

Mi 3-an, Akkor és most

Ezt az oldalt a scrap.hu-n Klári kihívására készítettem. "Akkor és most" ez a kihívás témája. A 2 bátyámmal vagyok rajta, 26 év különbséggel. Szeretem az ilyen régi és mostani képek és változások összehasonlítását, úgyhogy valószínűleg fogok még alkotni a témában néhány oldalt :-) Íme tehát:

A csillagos alapkarton a Scrapbookozz Velünk nyereményből van, meg a barna korona is. Ennél az oldalamnál is sokat használtam művészkést (mostanában nagyon rákaptam :-), a feliratok egy részét azzal vágtam. A nagy M betűt 3D-sen ragasztottam fel, alá pedig kígyóbőrmintás papírt+ezt az érdekes - és nagyon szép - tüdőszínű(?)Bazzil kartont raktam még, hogy elkülönüljenek a szinei az alapkartontól.

Remélem jól látszik, hogy a régi fényképünk voltaképpen az I betű is egyben. (így áll össze a MI szó :-). A "3-an"-t a csillagos alapkartonból metszettem ki és alá egy csillogó fehér lapot ragaszottam (élőben jobban látszik a fényessége). A csíkos papír a korábban már használt scrap.hu-s Valentines kitből maradt, és még egy írásos pauszt is használtam, ebből is snicerrel vágtam ki a betűket. (Persze először kinyomtattam egy sima papírra, azt rátettem, és a két réteget együtt vágtam . A betűtípus Broadway, az "Akkor és"-é pedig Harrington)

Részletfotók:

A szkrep-csetes virágok csillagokkal történő továbbfejlesztésvel készültek a díszek:A koronát egy fehér alapra ragasztottam, mert egyébként nagyon beleolvadt a környezetbe és kiraktam strasszokkal is:
A kinyitható "komment":






A cakkos-kör lyukasztómmal vastag fóliából és akvarellpapírból is lyukasztottam egyet, a fóliára üvegmatricafestékkel írtam rá az "és"-t, száradás után alul összeragasztottam őket (egyszerűen celluxszal :-), és utána ragasztottam az egészet fel a helyére.

Hát nem egy vintage stílus, de kezdek rájönni, hogy én olyat lehet, hogy nem tudok...

Köszi, hogy itt jártál! Szép napot! Gyere máskor is!

2008. augusztus 24., vasárnap

5 bölcsis 1 oldalon

Előszöris köszönöm szépen a kutyás albumomohoz írt rekordmennyiségű megjegyzést! Úgy örülök, hogy nektek is tetszik:-)))))! Ez legalább annyira inspirál a további alkotásra, mint az, ha a megajándékozottnak okozok vele örömet. Úgyhogy az alkotókedv az megvan, csak az időm nem annyi, amennyit szeretnék. Dehát abból sosincs elég!

A Scrap.hu-n a heti gyorskörre készítettem ezt az oldal. E fénykép gyerekkorom óta az egyik kedvencem, úgyhogy nem kerülhette el a körbealkotást. A feladatot Gabci találta ki, így szól: az oldalon legyen valami régi, valami új, valami kölcsön és még valami kék. Hát íme:


Régi: a fénykép (1966-ból, tesóm - Pistike - kb. 1,5 éves bölcsis. Na nem ilyen kevesen voltak, hanem volt egy nagy közös csoportkép, meg több ilyen kisebb - gondolom - haverok együtt kép. A többi gyerek nevét nem tudjuk már, bár annyi bizonyos, hogy balról a második egy kislány és Ildinek hívják, a többi baba fiú, de az ő nevükre már nem emlékszik senki a családból. Ezért kellene felírni minden csoportkép hátuljára a névsort! )

Új: a pöttyös vonal akrilbélyegző (a virágok szárát nyomdáztam vele). Pénteken kaptam meg a Kit-klubos csomagot és a sok gyönyörűséges papír között ezt is, meg még egy másikat (Köszönet érte Szilvinek :-)

Kölcsön: a fehér műszaki rajzlapra rajzolt keret, Francitól kölcsönöztem, mindig is tetszett ez a rajzolt keret, és én is avarellceruzával (+utána ecsettel) festettem ki. Jó móka:-)

Kék: több is lehet: a filcvirág szalag, a kis mintalyukasztott virágok, a pauszok alatti festés.


Tulajdonképpen semmi különös technikai megoldás nincs az oldalon, sőt a jobb felső sarokba írt komment kicsit túl egyszerűre sikeredett -talán a későbbiekben le is cserélem -, de igazából a színek és a fénykép az, aminek itt érvényesülnie kell(ene).

Csináltam két részletfotót is, leginkább azért, hogy kipróbáljam Mesi instrukcióit. Ugyanis az előző bejegyzésem után az Ő segítségét kértem a képek feltöltésével kapcsolatban, merthogy akkor nem úgy sikerült a kis képek egymás mellé pakolása, ahogy én azt szerettem volna. Mesi pedig részletes, lépésről-lépésre útmutatót küldött nekem arról, hogy ő hogy szokta csinálni. (Itt is köszönet érte: köszi, köszi Mesi!) Szóval most vizsgázok, remélem sikerül, mert nagy égés lenne, ha nem jönne össze.









Az első képen a filcvirág és persze a kicsike Pistike a látnivaló :-). A második részletfotón igazából a főcímet akartam kicsit közelebbről megmutani. Nekem tetszik a többféle betűtipus így megrajzolgatva. A feliratot kinyomtattam, utána 0,1-es filccel átmásoltam a pauszra, aztán rajzolgattam, ahogy jött. (korábban is írtam már így Benedek nevét a Scrapbookoz Velünk pályázati-oldalamon, és azt hiszem fogom is még használni ezt a megoldást).
No, most dobperrgéésss és jön... a Bejegyzés közzététele...

2008. április 17., csütörtök

Nem szkreppelek...

-Nem szkreppelek, mert betegek vagyunk. Hétfő óta rajtunk van a KALICI vírus! Előszőr Benedek kezdte. 2 napot terveztem itthon lenni vele, gondoltam szerdán már annyira jól lesz, hogy mamával ellesznek itthon, meg is volt beszélve. Hát kedd este-éjjel engem is elkapott a dolog, sőt Grétát is úgyhogy néha közelharc folyt a mellékhelyiség előtt. Na jó nem verekedtünk, inkább csak azon volt egy kis duzzogás, hogy kinek kell leszaladnia a lépcsőn a másik wc-be, elég gyorsan. Szóval szerdán egész nap az ágyat nyomtam úgy kivette az energiát a vírus. Ma, csütörtökön Beninek már kutya baja, Gréta dettó, én még kicsit küzdök, de már nagyságrendekkel jobb. Hát igen, gyorsan regenerálódunk.
-De továbbra sem szkreppelek, mert tanulok. Muszáj, mert vészesen közeleg a jövő szombati ZH és hétfőn meg kedden nem valószínű, hogy lehetek szabin, az eheti betegszabadsággal már megelőlegeztem magamnak. Mondják - azaz gondolják - ezt a főnökeim, úgyhogy kevésnek tűnik az idő a felkészülésre.
-És nem szkreppelek, mert osztálytalálkozót szervezek. Ha a lehervasztó betegség és a nagyszabású tanulás ellenére és mellett akad egy kis üresjáratom, akkor emaileket küldözgetek, telefonokat bonyolítok, táblázatokat ixelgetek és pipálgatok, mivel május 11-én lesz az ELSŐ osztálytalálkozónk (nem 5 éves, nem is 10, és nem is ...), aminek a szervezését véletlenül önként felvállaltam, mivel olyan érzésem támadt, hogy ha szeretném egy osztálytalálkozón viszontlátni ifjúi korom oly meghatározó 4 évének szereplőit, tennem kell érte, hisz eddig hiába vártam rá. Úgyhogy most itt tartunk: étterem lefoglalva, "a srácok" értesítve, program megszervezve. Magam sem hittem, hogy ilyesmire képes vagyok, még most sem nagyon hiszem, majd ha túl leszünk rajta.
Úgyhogy a szkrepp most felfüggesztve, majd vizsgaidőszak után, ami még nagyon messze van, lehet nem is bírom ki addig.

De azért hogy nem maradjunk kép nélkül beteszem - a szerintem - eddigi legjobb oldalamat (a 3 közül:-). Ez a scrap.hu 8. gyorskörére készült, amelynek Hanachan volt a házigazdája. Egy kedvenc oldalt kellett liftelni. Az eredeti itt látható. Nem az a lényeg hogy ugyanolyan legyen, hanem, hogy inspirációt és ötleteket merítve alkossunk egy saját oldalt, saját alapanyagokkal és ötletekkel. Nem is hittem volna, hogy képes leszek utánozni - igaz, hogy elég amatőr módon, de azért mégis - egy olyan csúcs szkreppert, mint Yuko san!

2008. április 7., hétfő

Újra itt!

Bár nem egészen felhőtlen az életem, ugyanis kb 3 hetem van hogy 2 ZH-ra kellő mértékben felkészüljek. Ha sikerül jól megírni, 2 vizsga le lesz tudva. Szóval nem kicsi a tét, én meg itt írogatok és azzal foglalkozok, hogy miféle képeket kellene még megszkrappolni. A tanulás csak mint szükséges rossz jelenik meg a gondolatomban, és mindig csak jövő időben: "Majd holnap már fogok..." Mégis a múlt héten a scrap.hu 9. gyorskörére, aminek a házigazdája kisvirág volt, alkottam egy újabb oldalt. A mottó ez volt: "Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő...". Nekem anyukám képe ugrott be erről az idézetről, mert kislánykoromban ez a kép (meg még néhány akkor készült műtermi) olyan érzést keltett bennem, hogy olyan az anyukám, mint egy színésznő. Olyan jó volt nézegetni azokat a képeket és elképzelni elképzelhetetlen dolgokat: világhír, nagy vagyon, ragyogás, rajongás. Anyukám persze nem volt színésznő, de az illúzió olyan jó volt, hogy máig sem felejtem el. Úgyhogy most megadatott, hogy színházi környezetet teremtsek a "színésznő" köré. Felgördült a függöny, fanfárok és harsonák szólnak, a rajongó közönség tapsviharban tör ki és hatalmas virágcsokrokatt dobálnak fel a színpadra, és éljeneznek: "Éljen a híres színésznő, éljen! És én is mondom: Éljen az anyukám, még jó sokáig!!!"


Egy jó bolt, Izzietől: http://www.addictedtorubberstamps.com/Shop forintban is szerepelnek az árak