2008. december 27., szombat

Karácsonyi ajándék doboz

A Scrap.hu-n látott ötletet felhasználva készítettem ezt a dobozt a sógornőmnek Karácsonyra. Egy egyszerű fém kávésdoboz volt az alap (a Möbelixben vettem kb 200.-Ft volt), és azt díszítettem fel egy kicsit.













A mézes-kalács is saját készítés, vagyis a lányom sütötte :-) A sógornőm csak ámuldozott: a sütitől, a lányomtól, meg a doboztól is :-), én pedig arra gondoltam, hogy lehet, hogy jövőre másoknak is csinálunk sk. ajándékot, persze ez nagyban függ a rendelkezésre álló időtől, amiben így vizsgaidőszakban igencsak szűkölködök.
Most ez a doboz, meg a tesónmak készült óra volt betervezve, illetve még 2 csokicsomagolás, amit most még nem tudok megmutatani, mert a kép róluk egy másik fényképezőn van, és még nem sikerült letölteni. Remélem hamarosan meglesz, és akkor megmutatotm :-)
Még egyszer B Ú É K!!! mindenkinek!!!

Karácsonyi ajándék óra

Már jó régen nem szkreppeltem semmit, sajnos nagyon sok a tanulnivalóm mostanában, minden más eléggé háttérbe szorult. De Karácsonyra - utolsó percben - mégis sikerült csinálnom egy-két valamit. Ez az egyik:
Ezt az órát a bátyámnak készítettem, aki évekig az USA-ban élt, ezek a fényképek is ott készültek, egy kirándulás alkalmával, New Yorkban. Az alsó képen -nem nagyon látszik, de - a háttérben Manhattan sziluettje látható egészen halványan (a nagy páratartalom miatt).
Számokat szándékosan nem ragasztottam rá, mert az volt a koncepcióm, hogy a 3-as és a 6-os szám maga a tesóm meg a piros pólója, és az idézet is azért kanyarog, hogy a 9-es és a 12-es számok helyére kerüljön ez a két szó. Az alájuk ragasztott piros keret is azt hivatott jelezni, hogy számként is funkcionálnak. Az eredeti fekete másodpercmutató helyett egy pirosat tettem rá (van itthon már néhány sk. óra: lányom tűzzomácból alkototta őket pár éve, egyiken kicseréltük a mutatót :-) azért, hogy a piros "számokkal" összhangban legyen :-)
Részletfotók:
Ezen a képen talán egy ici-picit lehet látni a felhőkarcolókat a háttérben :-)
Jópofa ez a köztéri "szobor", a lányom szerint bika, szerintem bika létére túl rövid a lába , de nincs jobb ötletem, hogy mi lehet ez?
A Scrap.hu Kit-klubos készletéből használtam a chipboard virágokat és az idézetes papírt, a többi papír Daisy'D, és van még itt 2 db Basicgrey kaparós matrica is.

Mivel már a Karácsonynak vége, így Boldog Új Évet Kívánok minden kedves erre járónak!

2008. december 2., kedd

Pay It Forward

Már néhány blogon láttam ezt a legújabb játékot, és Hanánál jelentkeztem is rá. Nagyon várom Hana ajándékát és azt a 3 bátor jelentkezőt is, aki szívesen kapna tőlem valamit.
A szabályok:

1. Bárki játszhat, akinek blogja/flickr képtára van.
2. Az első 3 ember, aki kommentet ír erre a bejegyzésre, ajándékot kap tőlem, melyet én készitek.
3. Ők is meghirdetik a játékot a saját blogjukban, és várják a saját 3 jelentkezőjüket :-)
4. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.
5. Nem küldöm el az ajándékot annak aki nem hirdeti meg a játékot a blogjában /flickr -en.

Szóval, mint ahogy már írtam: Nagyon várom a jelentkezőket!

Jó éjt és szép napot!

Ki lettem pécézve!

Többszörösen is! Már egy ideje megkaptam az első felkérést Bobo-tól, de nehezen kezdtem neki. 7 dolgot leírni magamról első hallásra nem is olyan könnyű. Azóta pedig már Gigitől és Csutitól is kaptam értesítést, nagyon örülök, hogy, hárman is érdeklődnek irántam, úgyhogy mostmár tényleg írnom kell.
A szabályok:
1. Linkeld be a blogodba azt, aki kipécézett!
2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba!
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve!
És most a 7 dolog:
1. Az első nem lehet más, mint az, ami mostanság a szabadidőm nagy részét kitölti, és ez a tanulás! Főiskolára járok és ha majd kijárom, akkor MUNKAÜGYI TANÁCSADÓ leszek (remélem). És hogy ez miért jó nekem? Azért, mert
2. HR területen dolgozom és a munkajog és más munkaüggyel kapcsolatos témák alapos ismerete, remélem, nem csak a munkámat könnyíti meg, hanem a jövőmet is biztosítja valamennyire a jelenlegi cégemnél (vagy esetleg máshol).
3. Bár valójában nem a munkaügy a legvágyottabb hivatásom, szívesebben foglalkoznék lakberendezéssel. Olyannyira, hogy pár éve elvégeztem egy lakberendező tanfolyamot, és azóta várok a megfelelő alkalomra… Addig is, amíg az eljön, a saját lakásomban minden lehetőséget megragadok, hogy rendezkedjünk és alakítsunk (férjem legnagyobb sajnálatára)
4. Igazából az első helyre kellett volna írnom a 2 drágaságomat: Benedek december 26-án lesz 10 éves, Gréta pedig december 28-án 17 ! Benivel Karácsony 2. napját töltöttem a kórházban, Grétuval a Szilvesztert. (Azt már csak zárójelbe írom, hogy a férjem szülinapja december 10-én van-lesz, az én névnapom meg december 24-én :-)
5. Gyerekkoromban a kedvenc évszakom a tél volt, a Karácsony, a névnapom, a téli szünet meg a hó miatt, és – számomra is meglepő módon – a fent felsorolt besűrűsödött ünnepek, a manapság hó helyett jellemző latyak, meg a nálunk oly gyakori ködös-borús idő ellenére, még most sem utálom a telet. Sőt…
6. Imádom a télben, amikor leesik a hó, és a sötétben - ha kinézünk az ablakon - azt a nagy fehérséget látni, majdnem mintha nappali világosság lenne. (Tudom, ezt sokan szeretik, rajtam kívül is :) De nagyon szeretem még a „tél-szagot” is, azt amikor a hideg keveredik a füstszaggal, ezt talán nem annyira egészséges mélyen beszippantani, de a gyerekkoromra emlékeztet, úgyhogy néha azért megkockáztatom.
7. Nna utolsó. (Nem is hittem volna, hogy ilyen gyorsan végig érek.) Szóval még annyit magamról, hogy tavaly ilyenkor sikerült lefogynom 12 kilót, teljesen önerőből, „saját módszerrel”, erre nagyon büszke vagyok. Sajnos azóta – a nyáron!!! – visszajött 4 kiló (egy része a nyaralás alatt: svédasztalos reggeli+vacsora, lustulás-sok alvás, másik része meg az itthon töltött szabadság alatt, amikor semmi nem korlátozott abban, hogy a konyhában garázdálkodjak). Most viszont újra belendültem, úgyhogy a cél újabb -12 kiló!!!

Kééész.

Azt gondolom, hogy én ezt a láncot már nem küldöm tovább, mert bárkit néztem, akit választani szerettem volna, mindenki feltette már a blogjára az ő 7 dolgát. Úgyhogy ezt én most itt lezárommm. De már itt is van a következő körjáték! (A következő bejegyzésemben :-)

2008. október 28., kedd

Csupa erő, csupa izom

Egy cuki oldal Benedekről. Nekem legalábbis az :)

Igazi fiú: imádja az izmait mutogatni. Tulajdonképpen van is mit! Már pici korától csupa izom a kissrác! Egy deka felesleg sincs rajta (irígylem is érte, és csodálkozom, mert nem tudom, kitől örökölte :) A két első kép készítése között nem olyan sok idő telt el, pedig olyan, mintha az elsőn tök kicsi lenne, a másodikon meg már jóval nagyobb. Végülis az elsőnél kiscsoportos a másodiknál meg már nagy középsős! És ez a 2 kép nem szándékosan készült ám, teljesen véletlen, hogy ilyen hasonló pózt produkált! Végülis, mint mondtam: imád izomkodni. A harmadik fotót viszont már direk az oldalhoz csináltam: kértem, hogy izmoskodjon megint. Májusban fényképeztem, és hát most lett oldal belőle :) Hamar munka sose jó - mondta apukám, és ez nem volt hamar, nekem tetszik is.
Már megint jó sokmindent rápakoltam, pedig már többször elhatároztam, hogy nem teszek fel 1 (max. 2) képnél többet. Na majd legközelebb :) A vastag zsinór azért került rá, mert mostanában vettem néhány gyönyörűségeset, élőben ez is nagyon szép: vastag és fényes. Kétoldalas ragasztóval ragasztottam oda, de arra gondoltam, hogy még néhány helyen valami ideillő madzaggal (spárgával) még odakötözöm.
A cím első fele 3D-s, meg a középső képen Beni alsónacija is! :) Eredetileg egy sima, hétköznapi alsóban volt lefényképezve, de a színe nem illett ide, ezért a tigrismintás papírból vágtam ki egy ugyanakkora darabot, sajnos a tigriscsík nem igazán jelenik meg a gatyán, pedig a kis izmosomhoz passzolt volna a Tarzan-hangulat.

Néhány részletfotó:









Az elefántot én nyomdáztam, a barna tinta sajnos elég halványan látszik, ezért ragasztottam körbe a pötttyöket, hogy egy kicsit kiemelje. A 100% fiú, nem tagadom, külföldi oldalak ihletéséből született, a babérkoszorú körben szintén nyomda (drága kisfiam, állandó lektorom, meg is jegyezte - már vagy háromszor, hogy: Anya, úgy kellett volna, hogy mind a két ág, lentről induljon ki. És én mind a háromszor mondtam neki, hogy: Igen, tudom, de ahhoz meg kellett volna fordítani a nyomdát, márpedig azt nem lehet, vagy kellett volna egy tükörkép nyomda, olyanunk meg nincs. Ígyhát ez van :), a rojtos narancssárga körbedíszt pedig Rikánál láttam (Köszi Rika!)









Ezt a két képet csak szigorú biztonsági előírások mellett fényképezhettem és tehettem fel ide, mégpedig úgy, hogy ne látszódjon SEMMI! A kis lóhere a meztelen valóságot takarja: egy fóliacsíkra ragasztottam rá, aminek a másik végét a csillag alakú miltonkapocs fogja oda. Így elfordítható, de csak annak, akinek Benedek engedélyezi!

A virágokat pedig a scrap-cseten készültekről lestem el, bár én nem vettem részt benne, és az instrukciók sem álltak rendelkezésemre, azért megpróbálkoztam vele, mert nagyon megtetszett! Nem tökéletes, de azért nem is olyan rossz. Ugye? Ezen az utolsó képen pedig a jobb felső sarokban lévő kisvirág érdekes egy kicsit, ez apró, puha pompomokból van (ezt is a Müllerben vettem:), lehet hogy nem annyira illik a képbe, de szerintem elmegy.

Hát ennyi. Köszi, hogy benéztél! Szép napot és éjszakát!

2008. október 26., vasárnap

Már megint egy album

Ezt az albumot az unokatestvéremnek és a családjának készítettem. Régebbi találkozásaink fényképeit tartalmazza, valamint egy CD-t amelyen az utóbbi 2 év képei vannak rajta. Szegeden laknak, úgyhogy nem túl gyakran jövünk össze, bár az utóbbi években, ahogy már a gyerekeink nagyobbak évente egyszer-kétszer találkozunk.
Az album ötletét egy külföldi oldalon láttam, sajnos a címet nem jegyeztem fel, csak a képeket rajzoltam le.

Ez itt az album eleje, négybe hajtott keményebb scrap-papír az alap, amire ezt a mintavágó ollóval körbevágott fedőlapot ragasztottam. A virágokat sima papírbolti miltonkapoccsal tettem rá, éppen jól passzolt a színe a többi színhez. Rayher papírszirmokból raktam össze a virágokat (a Müllerben vettem:), meg újságpapírbólból is vágtam ki egy réteg szirmot.

Íme szétterítve az oldal, jobbra fent van maga a fényképalbum, a bal alsó virágos rész alatt pedig a CD-tok, kihúzható.
És így történik az összehajtogatás:

A kinyitott leporelló album:

És néhány részletfotó:





















Elég gyorsan (három délután alatt) elkészültem vele, végülis nem volt túl nehéz, a legbonyolultabb talán az volt, hogy egyenesen ragasszam fel a hátoldalra a lapokat. Külön külön csináltam meg midegyik kis oldalt. És bár nagyon figyeltem, az albumrészt így is vissza kellett bontani (és szélebbre rakni), mert túlságosan közel ragasztottam a belső sarokhoz, és ettől nagyon nehéz volt összehajtani. A virágokkal is bíbelődtem egy kicsit, mert a szirmokat rétegenként összeragasztottam kétoldalas ragasztóval, aztán az egészet átszúrni elég nehéz volt. Jó hegyes ollóval sikerült csak. A leporelló fotokartonból van: két darabból kellett összeragasztani, hogy elég hosszú legyen és mindegyik fénykép ráférjen (az elejére és a hátuljára is ragasztottam képeket). És amikor már azt hittem, hogy kész a mű, akkor döbbentem rá, hogy a CD helye kimaradt, vagyis telibe ragasztottam oda a virággal díszített oldalt! Egy darabig vacilláltam, hogy visszaszedjem-e, mert már úgy is nagyon szép volt, csak hát nekem a CD tartó nélkül kicsit funkciótlannak és fölöslegesnek tűnt az egész körítés. Ígyhát visszabontottam - szerencsére csak kisebb gyűrődések keletkeztek- és átalakítottam egy kis tasakká, ami alá könnyedén betolható a CD, tokostul.
Ezzel az albummal most megint elégedett vagyok, és legnagyobb örömömre a megajándékozott család is elismeréssel és csodálattal fogadta, merthogy ilyesmit eddig még nem láttak. Sőt az unokatesóm nagylánya még azt is mondta, hogy ő is szeretné ezt a technikát megtanulni! Hát ez volt a boldogságom csúcsa!
(No, - így zárójelben - leírom részletesen is az elkészítést, bár mint már mondtam, egyáltalán nem nehéz, csak az a fontos, hogy előre gondolkodva tudjuk, hogy mit mi előtt és mi után kell csinálni, és akkor nincs az, hogy vissza kell bontani, mint nekem (ez szerintem minden hagyományos scrap-nél alapkövetelmény (lenne, hehe :)
Tehát a készítés menete:
1. Egy 30*30-as vastagabb scrap papíron bejelöltem a vonalakat: a két oldalfelezőt és 1 átlót. Ezek mentén kellett a hajtásokat megcsinálni. Ehhez - fémvonalzó mellett – egy hegyes ollót húztam végig a kijelölt vonalakon, s az így kapott barázdán már be lehetett hajtani.
2. A belső oldal két teljes négyzetéhez 14*14 cm-es lapokat vágtam ki, az átlók mentén keletkezett a háromszöges részekhez a négyzetek felének megfelelő háromszögeket (4 db).
3. Rápróbálgattam az alapra a kivágott lapokat, ekkor láttam, hogy a háromszögek kicsit nagyobbak a kelleténél, úgyhogy az átlójuknál kb. fél centit még levágtam, hogy az alapra rátéve a szélén körben akkora perem maradjon, mint a négyzetek mellett. Utána megcsinálgattam a díszítéseket.
4. A CD tartós rész alá kivágtam egy kb. 16*16 cm-es lapot (színes fénymásoló papírból) és 3 oldalát behajtva hozzáragasztottam a virágos laphoz. Így egy kis tasak lett, amibe már be lehet tolni a CD-t.
5. A leporelló albumhoz egy 14*98 cm-es lapra volt szükségem, mert 12 fényképet akartam ráragasztani, de a fotokarton, csak 70 cm széles ezért két részből (egy14*70-es és egy 14*32-es csíkból) kellett összeállítanom a leporellót. Az tetejére került a barna virágos lap.
6. Minden darabot ráragasztottam az alaplapra, a leporellót kétoldalassal, hogy jó erősen tartson.
7. Az előlapot kicsit nagyobbra szabtam, hogy picit túllógjon körben, mintavágó ollóval vágtam, díszítettem, aztán ráragasztottam.
8. Az átkötő szalagot az összehajtott album hátuljára ragasztottam rá, így kikötve teljesen kinyitható az egész, de mégsem hullik le a szalag.)

2008. október 11., szombat

Egy oldal a nyaralásunkról

Kicsit félve teszem közzé legújabb oldalamat, mert mostanában a scrap.hu-n olyan különlegesen szép és technikás hagyományos oldalak készülnek, hogy azokhoz képest, úgy érzem, az enyém eléggé kezdetleges.

Ahogyan korábban már írtam, az idei nyaralásunkon csapnivaló időjárást sikerült kifognunk. Nem sok fényképet készítettünk, egy albumot nem is tudnék belőlük összehozni, de néhány oldal azért talán lesz. Ezt a 3 képet azért szkreppeltem meg, mert tetszenek Gréta ruháinak a színei, meg azért is, hogy megörökítsem az utókor számára a júliusi őszt, amit az alatt a néhány nap alatt megtapasztaltunk.
Az őszi szineket nem társítottam az őszi időjáráshoz, mert akkor, mikor elkezdtem az alkotást még javában nyár volt és eszembe sem jutottak az őszi szinek, meg egyébként is : Gréta ruhájához sem illettek volna. Háttérként megint nem sav- és ligninmentes lapot használtam, mivel nem volt ilyen lilás-kékes scrappapír a készletemben és a webáruházakban sem találtam ide illőt. Úgyhogy egy szitakötő-mintás TESCO-csomagolópapír - amit már vagy 1 éve megvettem, mert nagyon megtetszett a csillogó-színjátszóssága, de mostanáig kellett várnia sorsának beteljesülését - és a CANON oldaláról nyomtatott világoskék lap lett az alap. Mindezeket felragasztottam egy kartonra, így kellő merevséget kapott a hátterem. A főcím sötétékét színe valójában SÖTÉTLILA!!!, ami nagyon jól passzol Gréta lila pólójához. Nem értem miért csinálja ezt a gép, a többi szín ugyanis teljesen megfelel a valóságnak, ez viszont nagyon nem!!???
A képek alatti lila alátét fotokartonból van és kékkel nyomdáztam rá mintákat, mintha keret lenne körbe. A komment alapja, a fa törzse és az indák is ebből a lila kartonból készültek, ezekre fehér lakkfilccel rajzoltam, illetve fehér tintával nyomdáztam.
A kommentben "röviden" összefoglaltam a 4 napos nyaralásunkat, sajnos nem sikerült elég rövidre, mert a kisfiam azt mondta: "Anya ez olyan sok, hogy nincs kedvem elolvasni". És nem is olvasta el! Remélem az utókor majd azért másképp értékeli! Szóval az e 3 képhez tartozó történés a kommentkártya tetején vagyon megírva, az előzmény és az utóhang pedig az alóla kihúzható kis lapokon. Én - naivan -azt gondoltam, milyen izgalmas lesz majd, így követni a folyamatot, de Benedek kritikája visszarántott a valóságba, és ráébresztett, hogy a jövőben jobban tömöríteni a gondolataimat. Ezen sajnos már nem tudtam változtatni, mert akkor már 98%-ban készen volt, amikor Beni lektorálta.
A mintás lila virágok DaisyD-sek, a fa virágai sötétlila flitterek, 2-nek a közepén Rayher-miltonkapocs van, 2-nek pedig félgömb-gyöngyök vannak (a Müllerben vettem)
Íme két makro-felvétel:)
Az indákat sk. rajzoltam és kisollóval vágtam ki, művészkéssel még nem mertem nekiállni, de lassan annak is eljön majd az ideje (de lehet, hogy mégsem: külföldi blogokon láttam olyan oldalakat, ahol ennél jóval szögletesebb vágások voltak, és nagyon jól néztek ki. Persze ott az egésznek megvan az a fajta stílusa, én viszont egyenlőre a pontosságra törekszem, bár lehet, hogy ezt a kényszert le kellene vetkőznöm...)
Ezt a fát csak azért tettem ide, mert olyan üres volt ez a sarok, amikor viszont kész lett, és a flitterek is felkerültek, meg a papírvirágok, úgy tűnt, hogy a kép balra billen. Akkor tettem fel a bal felső sarokba a 3 lila félgömböt, meg az indákat. Hát így dekázgattam a díszekkel, és végülis annyira nem vagyok megelégedve a végeredménnyel, mert nekem egy kicsikét giccses, meg eléggé túlzsúfolt, és cseppet gyermeteg is, de a szinei nagyon tetszenek. Legalább.

Köszi, hogy benéztél, szép napot!



2008. szeptember 15., hétfő

A Scrapbookozz Velünk pályázatára

Mostanában nem nagyon vagyok scrap-hangulatban. Elkezdődött a suli, és nem csak a gyerekeknek hanem nekem is. Szombaton már ott ültem egész nap, ami alapjába véve nem volt rossz, csak az időm csökkent jelentősen, amit a kreatívkodás fog megsínyleni.

De a kihívások azért birizgálnak, úgyhogy most ismét beneveztem az SV-hez ezzel az oldallal:

A felhasznált alapanyagok: fekete fotokarton; piros mintás papír: Daisy D; Basicgrey kaparós matrica, fehér metál karton; 100% esküvő matricacsomag: Budaházi Brigitta&Hámos Beáta


Valójában ez sem teljesen saját ötlet, sőt! De hát egy tapasztalt scrapper is liftel néha, hát még én! Tehát az eredeti innen való, annyira tetszik már régóta, hogy most eljött az ideje az adaptálásnak.
Ez a mi esküvői képünk, annak ellenére, hogy nem fehér ruhában vagyok. Elég hirtelen elgondolásból házasodtunk össze, (de szerencsére még ma is jól működik :-), így nagy lagzink sem volt, és esküvőt követő nászútunk sem. Na, nem ezért akartam feketével köríteni :-), hanem azt gondoltam, hogy a szürkés ruhánkhoz, meg a piros csokromhoz jól fog mutatni a fekete-fehér-piros hármasa.

Sajnos elég rosszul sikerült lefényképeznem, ebben a borús időben a vaku+lámpafény miatt eléggé csillog az amúgy is csillogó fehér kis cimke (amire a dátum van pecsételve), meg a fekete karton sem olyan igazi fekete :-( Ha majd egyszer megint kisüt a nap, rögtön le fogom fényképezni, és felteszem ide azt is!

Az fénykép körüli indákat fehér lakkfilccel rajzoltam, a szivet akrilfestékkel festettem, a kis sziveket lyukaszottam, utána pedig aláragasztottam a piros kartont. A jobboldali kanyarokat nyomdáztam, bal oldalon pedig varrtam! végre sikerült a varrógépet beállítani a papírhoz, szerintem egész jól sikerült :-) Az „Igen” és a fehér címke 3D-sítve vannak, a piros virágos papírt fehérrel körbetintáztam, a fényképet meg pirossal (bár ezt talán nem kellett volna) Az „Igen”-re strasszokat ragasztottam, meg a virág közepe is abból van.

És itt van két részletfotó, a 3D-sített dolgokról (talán itt jobban látszik a fehér karton hullám-mintája, élőben nagyon szééép:-))


Köszi, hogy jöttél!

2008. augusztus 24., vasárnap

5 bölcsis 1 oldalon

Előszöris köszönöm szépen a kutyás albumomohoz írt rekordmennyiségű megjegyzést! Úgy örülök, hogy nektek is tetszik:-)))))! Ez legalább annyira inspirál a további alkotásra, mint az, ha a megajándékozottnak okozok vele örömet. Úgyhogy az alkotókedv az megvan, csak az időm nem annyi, amennyit szeretnék. Dehát abból sosincs elég!

A Scrap.hu-n a heti gyorskörre készítettem ezt az oldal. E fénykép gyerekkorom óta az egyik kedvencem, úgyhogy nem kerülhette el a körbealkotást. A feladatot Gabci találta ki, így szól: az oldalon legyen valami régi, valami új, valami kölcsön és még valami kék. Hát íme:


Régi: a fénykép (1966-ból, tesóm - Pistike - kb. 1,5 éves bölcsis. Na nem ilyen kevesen voltak, hanem volt egy nagy közös csoportkép, meg több ilyen kisebb - gondolom - haverok együtt kép. A többi gyerek nevét nem tudjuk már, bár annyi bizonyos, hogy balról a második egy kislány és Ildinek hívják, a többi baba fiú, de az ő nevükre már nem emlékszik senki a családból. Ezért kellene felírni minden csoportkép hátuljára a névsort! )

Új: a pöttyös vonal akrilbélyegző (a virágok szárát nyomdáztam vele). Pénteken kaptam meg a Kit-klubos csomagot és a sok gyönyörűséges papír között ezt is, meg még egy másikat (Köszönet érte Szilvinek :-)

Kölcsön: a fehér műszaki rajzlapra rajzolt keret, Francitól kölcsönöztem, mindig is tetszett ez a rajzolt keret, és én is avarellceruzával (+utána ecsettel) festettem ki. Jó móka:-)

Kék: több is lehet: a filcvirág szalag, a kis mintalyukasztott virágok, a pauszok alatti festés.


Tulajdonképpen semmi különös technikai megoldás nincs az oldalon, sőt a jobb felső sarokba írt komment kicsit túl egyszerűre sikeredett -talán a későbbiekben le is cserélem -, de igazából a színek és a fénykép az, aminek itt érvényesülnie kell(ene).

Csináltam két részletfotót is, leginkább azért, hogy kipróbáljam Mesi instrukcióit. Ugyanis az előző bejegyzésem után az Ő segítségét kértem a képek feltöltésével kapcsolatban, merthogy akkor nem úgy sikerült a kis képek egymás mellé pakolása, ahogy én azt szerettem volna. Mesi pedig részletes, lépésről-lépésre útmutatót küldött nekem arról, hogy ő hogy szokta csinálni. (Itt is köszönet érte: köszi, köszi Mesi!) Szóval most vizsgázok, remélem sikerül, mert nagy égés lenne, ha nem jönne össze.









Az első képen a filcvirág és persze a kicsike Pistike a látnivaló :-). A második részletfotón igazából a főcímet akartam kicsit közelebbről megmutani. Nekem tetszik a többféle betűtipus így megrajzolgatva. A feliratot kinyomtattam, utána 0,1-es filccel átmásoltam a pauszra, aztán rajzolgattam, ahogy jött. (korábban is írtam már így Benedek nevét a Scrapbookoz Velünk pályázati-oldalamon, és azt hiszem fogom is még használni ezt a megoldást).
No, most dobperrgéésss és jön... a Bejegyzés közzététele...

2008. augusztus 11., hétfő

A hét termése: egy képeslap, egy újabb album és egy rendetlen asztal

Eléggé zsúfolt volt az elmúlt hetem, ezért csak most került rá sor, hogy itt is bemutassam a legújabb alkotásaimat:
1. Előszöris íme az asztalom, vasárnapi állapota. Hajj, oda van már a múltkori szép rend, pedig reménykedtem, hogy meg fogom tudni tartani, dehát ez van : miközben csinálom a „papírmunkát”, pakolni már nem vagyok képes. Annyi nmindenféle jár olyankor a fejemben - idenyúlok-odanyúlok, előveszek mégegy újabb papírt, vágok egy kicsit, aztán meg ragasztok - hogy mindeközben még pakolni is, azt már igazán nem bírok. Ez biztosan alapbeállítás nálam, mert sajnos főzésnél is így vagyok ezzel: a végén, amikor már mindennel elkészültem akkor pakolok és mosogatok, addig meg egyre csak veszem elő az újabb kellékeket. De utána olllyyyan szép rendet csinálok! (feltéve ha nem fáradok el nagyon, vagy nem lakok jól túlságosan. Mert akkor bizony a elpakolás várat magára, azahogy vár. Rám.) Ahogyan most rendrakás is, az asztalomon. Hát erre nem vagyok valami büszke, de a valósághoz ez is hozzátartozik.

2. A Mesi pályázatára készült képeslapom. Íme:
Talán sose jutott volna eszembe - na jó valamikor biztosan, de nem mostanában, az tuti – hogy képeslapkészítésbe kezdjek. De nagyon örülök, hogy belevágtam, mert olyan jó volt a megadott feltételeknek is megfelelve :-), de mégis a saját elképzelésemmel alkotni. Igyekeztem Mesi technikáját követni, csak a stíluson változtattam. Gyönyörű képeslapok érkeztek a pályázatra, a nyertest pedig mindannyian irigyeljük:-).



3. Keddtől kezdve pedig egy ajándékalbumot csináltam bátyám nagylányának a 21. születésnapjára (arról készítettem neki albumot, akit a legjobban szeret: a kutyájáról). Délutánonként ezen munkálkodtam (sőt még egy picikét délelőtt is), és vasárnap indulásra (d.u. 3 óra) épp kész is lett. Ez persze nem hangzik olyan kevés időnek, de ha hozzávesszük azt, hogy általában 5-re érek haza, meg azt, hogy anyósomék épp e hétvégén gondolták úgy, hogy eljönnek hozzánk (ami miatt ugye némi takarítás-rendrakás szükséges, no meg sütés-főzés), úgyhogy csütörtöktől szombat délutánig semmi scrap-program nem fért bele. Pénteken érkeztek és úgy volt, hogy még kirándulunk is kicsit, de az idő sajnos megintcsak nagyon vacak volt, így kirándulni sehová sem lehetett, de talán jobb is volt így, sokat beszélgettünk, meg legalább pihentek egy kicsit. Nem maradtak sokáig: szombaton ebéd után már utaztak is haza, így akkor nekiültem újra az albumnak. Ilyen lett:
(az alapötletet erről az - általam áprilisban felfedezett és azóta csodált - Ali Edwars album -ról vettem)









A borító belső oldala itt még üres, később ide írtam a szülinapi köszöntőt, arany filccel, meg néhány doodle-t is rajzoltam alulra és felülre:-), hogy később, ha ráhajtom a következő oldalt alul - és felül is - átlátszódva díszítsen a következő oldalakon is.

Az első és a hátsó oldal bordó metál-kartonból vannak, a belső lapok pedig - a korábbi albumaimnál már használt -irattartó fólia szétvágott darabjaiból. A fényképek 9x13-as méretűek, de a legtöbbet itt-ott levágtam, nem akartam túlságosan nagy albumot. A külső méret így 15x15 cm lett.


A szöveg egy részét ún. - irodai - "etikett"-lapra (szerintem ez elég vicces elnevezés, de azt mondták ez a hivatalos neve) nyomtattam, ez tulképpen öntapadós fehér A4-espapír (amiből mi odabent cimkéket szoktunk vágni). Jó volt, mert nem kellett ragasztózgatni, csak lehúztam a hátulját. Ezenkívül pedig kétoldalas kartont használtam még, ezeket nagyobbra szabtam, így túlnyúlnak a fehér színű kis lapokon, letakarják azok hátulját és egyúttal díszítésként is szolgálnak. A fényképeket mindig ugyanarra a helyre ragasztottam - kétoldalas ragasztóval. Konkrétan úgy, hogy egy oldalnál kimértem a kép helyét- a hajtáshoz szükséges részt is figyelembevéve -, ennek megfelelően felragasztattotam a képet, a többi oldalt már csak rátettem erre és, mivel átlátszó, pontosan az előző fölé ragasztottam, úgy, hogy éppen betakarja. A virágok közepébe - a legvégén - még tettem egy kis díszítést: aranyflittert meg mintáspausz-virágot, úgy már tényleg nagyon szépek lettek, sajna azt már nem fényképeztem le, mert sietni kellett.

Jó sokat gondolkodtam a díszítőkön, de sajnos nem eleget: utólag jöttem rá, hogy jobb lett volna, ha a hátsó oldalakra rajzolom a doodle-kat és az elsőkre teszem a papírból kivágott díszeket (kárómintás és kapcsos), mert akkor a firkák végig láthatóak lettek volna amint haladunk a lapozgatással. De talán az még jobb lett volna, ha felváltva jönnek: doodle-papírdísz-doodle-papírdísz. No, majd legközelebb...
Hát sajnos kevesebb kép mint oldal, így ide kénytelen voltam valamit sk. kreálni. Utólag nézem, hogy ezt a rózsaszín kommnetkártyát is körbedíszíthettem volna, de mire eddig eljutottam, már nem volt energiám és főleg IDŐM. (Így is hanyagolva lett a hétvégi házimunka-mosás, meg is kaptam érte a magamét :-(

Teszek ide még néhány közeli fotót (megtudtam ám a Scrapbookozz Velünk-től, hogy hogyan kell úgy fotózni,hogy ne legyen homályos - "makro felvétel a kis virág szimbólummal a fényképezőn" - köszi Betsie!:-)

Ezeket a kisebb virágokat a Canon oldaláról nyomtattam ki, műszaki rajzlapra ragasztottam, hogy elég merev legyen, és úgy vágtam körbe. a Jobb oldali nagy virágot színes fénymásolópapírokból vágtam ki (saját sablon alapján), meggyűrögettem, közepébe 1 Canon-virág+1gomb került.
(A fényképezésnél tettem az oldal alá egy színes lapot, mert eléggé egybeolvadt a minta az alatta lévőkkel)

















A doodle-k-re nagyon büszke vagyok, sk. rajzoltam (Eszter gyönyörűséges angyalkás albumából merítettem néhány ötletet. Köszi Eszter:)

Felhasználtam: mintás papírokat és rózsaszín filcvirágokat a Rayhertől; a Canontól nyomtattam a fotósarkokat, a virágok egy részét, a keskenycsíkos papírt, a bourbon-liliomokat, a fekete szivet és a borító kördíszét. Használtam még fehér és arany színű lakkfilcet, szív és virág formalyukasztót, nyomdát, kaparós betűmatricát, gombot, szalagot, Kenderfonós zsinórt, szétszedett selyemvirágot.

Úgy tudom a scrap.hu-találkozóján is - amire én sajnos nem tudtam elmenni :-( - használtak átlátszó lapokat a minialbumhoz. Nagyon várom már, hogy meglássam a műveiket, mert kíváncsi vagyok rá, hogy hivatalosan és profi módon hogyan kell megoldani az egymás mögé kerülő képek-kommentárok és díszítők elhelyezését. Hát én saját kútfőből ilyet tudtam. Nekem - egyenlőre - tetszik :-) (Kicsit sajnáltam is megválni tőle :-).

2008. augusztus 3., vasárnap

Az én szkrep-sarkom:)

Amikor láttam Betsie szkrep-sarkát eszembe jutott, hogy énisénis. Mármint, hogy megmutatom. Az enyém persze nem annyira jólfelszerelt, de itt - a távoli kisvárosban:), egy kezdő szkreppesnek - ez is megteszi:).

Tehát itt ez az ősi asztal - nagyon szeretem - kb. 40 éves, és IGAZI fából van. Otthon - anno - a két bátyám szobájában volt, aztán mikor mindannyian kirepültünk, valamilyen véletlen szerencse folytán hozzám került. Évekig ez volt a lányom íróasztala, s miután neki vettünk egy számítógépasztalként is funkcionáló darabot, hát az enyém lett (a megunt mobiltelefonjait is én szoktam örökölni :s ). Valójában nem szívesen válnék meg tőle, mert nem csak az alapanyaga, hanem a retrósága is kedvemre való. És van egy kényelmes lábtartója is:) Baloldalon oldalt két polca is van, ami nem látható, de sok apróságot el lehet oda is pakolni, leginkább cipősdobozban. A jobboldalon (lent) van két fiók, amit eddig még nem vettem birtokba, a lányom "kincsei" vannak még benne, de - ahogy bővül a szkrep-készletem - hamarosan szükségem lesz e tárolóhelyekre is, úgyhogy...



Korábban ebben a sarokban volt a számítógép helye, abból a korszakból maradt itt ez a függőleges CD-tartó, meg a CD-k a polcon, de már nem sokáig. Elvérge ez már egy scrap-sarok!

Jobbra lent látható a két Rayheres filcvirág-szalagom, mellette pedig egy cipősdobozban a festékek: akrilfestékek meg üvegmatricafestékek. Sajnos még nem sok üvegmatricát festettem, de tervként az is megvan, remélem nem jár le a szavatosságuk, mire nekikezdek üvegmatricázni :)

A falon a "virágos fa" a kisfiam alkotása, tavasszal kaptam tőle!

A radiátoron - Flóra majonézes - üvegekben tárolom a szalagokat. Amióta rámjött a szkrep-láz elég gyakran járok a rövidáru boltba, s veszem a szalagokat meg gombokat. Még nem kérdezték, hogy minek nekem ennyiféle apróság, de szerintem hamarosan fogják :) AFlóra majonéz pedig nagyon finom, és praktikus, még a szkrep láz előtt kezdtük el ezt fogyasztani- neeem, nem az üvege miatt, hanem azért, mert ez az egy majonéz készül tojássárgájaporból, és én abban a hitben éltem, hogy a tojássárgájapor hőkezelve van (ez pedig a madárinfluenza miatt lényeges:). Azóta megtudtam hogy semmivel sem hőkezeltebb mint a tojássárgájalé, de megszerettük a Flórát - szóval már akkor sem dobtam ki az üvegeket, csak akkor még azt gondoltam, lekvárt teszek el majd bele. Hát lekvárt nem főztem, de azért lett funkciójuk :)





Ezt a képet csak azért tettem ide, mert ezen látható a falióra is, amit a lányom csinált, pár évvel ezelőtt. Tűzzománc! Nekem olyan elképzelhetetlen, hogy ezek hogy készülnek - pedig már elmesélte, többször is, de - mindig ámulok ha tűzzománc-művet látok (vagyok így még egy pár dologgal :). Több órát, meg sok képet is csinált, de sajnos már nem jár tűzzom.-szakkörre, a gimnázium miatt ( meg a helyi önkormányzat kultúrális reformja miatt :( )

A polcon a harang alakú desszertesdobozban van az a néhány filcvirágom, amit az utóbbi időben szerezetem.

Nos, ilyen a szkrep-sarkom. Nem túl nagy, nem túlzottan felszerelt (még), de a lényeg, hogy van! :))) (Konyhaasztalon scrapokat készíteni nem egy hálás dolog, tapasztaltam.)