2013. április 24., szerda

Két retro oldal

Nagyon sok régi képem van - mert apukám nagyon szeretett fényképezni - amikből korábban már készítettem oldalt (ezt és ezt) és biztos hogy még fogok is. Ez a mostani 4 kép különösen tetszik, mert nem csak a két kisfiú aranyos rajtuk, hanem - főleg az anyukák - viselte ruhák és kiegészítők annyira tükrözik a 60-as éveket... persze az apukák is teljesen stílusban vannak. :) Kb. 1966-ban készült mindegyik, tavasszal vagy ősszel... ezt majd anyukámtól meg kell kérdeznem.

Íme az első:

Lesley G-nek ezt az oldalát március óta nézegetem és amint az látható inspirálódtam is belőle rendesen. Mondhatni digiből hagyományos... Eredetileg teljes egészében liftelni akartam, mert annyira tetszett, de aztán mégis átterveztem és a két oldalon megosztottam az ellesett ötleteket. A szinezett háttér volt ami tulajdonképpen megfogott és azt hiszem, sikerült hagyományosban is hasonló hatást elérnem :) Nem volt nehéz... sőt kifejezetten jó volt ilyen kisgyerekesen satírozva színezni :))) A léghajót a napot és a lenti képen a szürke felhőket sk. rajzoltam

 Ez itt a második:

 A középső kép felhajlítható, a narancssárga lap hátuljára fogom ráírni a történetet, amit szintén anyukámtól kérdezek majd meg :) (Mivel én ebben az időben még meg sem voltam... így nem emlékezhetek az eseményre) Gyanítom, hogy a kis unokatesók első találkozásainak egyike lett megörökítve. A szereplők: anyukám és apukám meg a bátyám, valamint anyukám testvére és felesége meg az ő kisfiuk. 

Felhasználtam: 
scrapfellow-tól rendelt papírokat és fényképező chipboardot, 
ILS papírt, 
dekortapaszt (dekortapasz.hu), 
retro felirat és barna virág már jó régi scrap.hu-tól rendletem, 
RAYHER betűnyomda,
 fehér akrilfesték
pauszpapír

Az albumban egymás mellett ez a két oldal most nagyon tetszik nekem :))

Köszi, hogy erre jártál!

2013. április 15., hétfő

6 pici eltérés

A scrap.hu  egyik áprilisi vázlata alapján készült ez az oldalam. Régi képek ezek is, 2010-esek. Már tavaly - vagy még az előtt (?) - előhívattam, csak eddig még nem került rá sor... De most igen, mégpedig azért mert a múltkori - szintén régebbi - konyhai képes oldalamtól kedvet kaptam ehhez is. Bár most már megint kissé másképp néz ki a konyhám, de az majd egy újabb oldal témája lesz... :)


A vázlatban szerintem a legkarakteresebb rész a kör alakú komment. Ehhez persze jó hosszú szöveg kell, sikerült is egy jó hosszút írnom, olyannyira, hogy nem is fért oda a körbe, a kinyitott kép hátulján folytattam. Bevallom, tartottam tőle, hogy hogy fogok tudni egyenletesen körbe-körbe írni, de végül egész jól összejött :)

Az eltéréseket beszámoztam, mert anélkül - a "laikus szemlélőnek" - tényleg nagyon kellett keresni a másságokat... mivel elsőre nem annyira szembetűnőek. Így viszont kicsit talán túl szájbarágós lett... :) No de ez már így marad. Még a pontos dátumot fogom megkeresni és ráírni.

Felhasznált dolgok: 
A scrapfellow-tól rendelt papírjaimat használtam, nagyon szeretem őket! 
A fényképezőt is Ágitól kaptam, ajándékba (köszönöm szépen itt is!!!) 
A betű csipik is scrapfellow-sok a számok pedig  Scrap dekor. 
A kétféle dekortapasz a dekortapasz.hu-tól van.  
A pöttyös, narancs színű 6-os szám American Crafts, a scrapbook.hu-ról rendeltem, még tavaly.

Ez az oldal most eléggé tetszik nekem... :) Egyre jobban szeretem a fehér hátteret, pedig régen eléggé idegenkedtem tőle.

Örülök, hogy itt jártál, szép napot és hetet! Üdv: Ivi

2013. április 14., vasárnap

Megint süti: reform kókuszgolyó

Úgy gondoltam, hogy ha ezután újságcikk alapján készítek sütit a recepteket itt fogom megörökíteni, hogy a későbbiekben könnyebben meg tudjam keresni, mivel a rengeteg sütős-főzős újságom között elég nehéz a régebbi recepteket megtalálni. Nagyon sok van már, lehet, hogy ki kellene találni rá valami rendszerezési módszert, de ahhoz egyelőre nincs elég időm meg energiám sem...

Ez most egy reform kókuszgolyó - almával és zabpehellyel - a Blikk NŐK egyik áprilisi számában jelent meg, "Alakkímélő finomságok" címmel. Igazából pont ezek miatt vettem meg ezt az újságot, mert más újraértelmezett édesség is van még benne, amit ki fogok próbálni...


Meg kell valljam, a múlt héten, amikor először csináltam, a kisfiam nem annyira rajongott érte, azt mondta, hogy inkább csináljak igazi kókuszgolyót... :))) Azt mondta, hogy szerinte az alma nem illik bele, nekem viszont épp ez tetszik benne, meg az, hogy keksz, lekvár és vaj nélkül készül... :) Nos, ma csináltam olyat is - mármint hagyományosat, a fiamnak - meg ilyet is, mivel most az anyukámnak és a kolléganőimnek is adok majd kóstolót, kíváncsi vagyok, hogy ők mit mondanak rá, mert nekem bizony nagyon ízlik, és nincs is akkora lelkiismeret furdalásom tőle, ha kettőnél többet eszek belőle

Íme a recept:


Annyit változtattam, hogy édesítőszer helyett mézet és egy kis barna cukrot tettem bele, mivel nem vagyok híve a mesterséges édesítőnek.

Köszi, hogy benéztél, szép tavaszi napokat!

Üdv:Ivi

2013. április 7., vasárnap

Süti: lusta túrós

Úgy tűnik, mostanában gyakrabban készítek - és fényképezek - sütiket mint scrapbook oldalakat. Persze mert a sütik sokkal hamarabb kész vannak és ízletesebbek is... Mindamellett, mi tagadás, hízlalóbbak is... dehát ez van, majd egyszer csak nem sütök többet, csak szkreppelek... Ma tehát ez készült:

Előtérben: lusta túrós
(a háttérben az Aloe Veráim közül 2 kis cuki)
A moksa.hu-n találtam a receptet, és igencsak izgatta a fantáziámat, hogy komoly keverés vagy dagasztás és nyújtás nélkül vajon milyen süti lesz belőle. És főleg hogy a hozzászólásokban annyira dícsérték... 
Nos, végülis én is csak dícsérni tudom... mert nagyon finom és tényleg egyszerű... Mondjuk a 40-45-dik percnél, amikor benéztem a sütőbe akkor azt mondtam, hogy én leszek az első, aki negatív kommentet ír, merthogy akkor még igencsak folyós volt az állaga, holott a recept  írója tűpróbáztatott épp! Beleszúrtam ugyan a tűt, mert mindig betartom a receptek utasításait, de hát nagyon messze volta attól, amilyennek a leírás szerint lennie kellett volna. No, akkor visszament a sütőbe a sütike és még sült valameddig. kb még 20-25 percet. Asszem. Mert bizony akkor már nem néztem az órára. Aztán egyszercsak újra ránéztem, ki is húztam, és akkor már nem lötyögött... a tűpróba is sikeres volt, így hát kivettem. Onnantól már csak a kihűlés-összeállást kellett megvárni, ami megint kb fél óra volt. Mivel időközben megebédeltünk így nem annyira volt nehéz kivárni az időt. Langyosan kóstoltuk meg, és meg kell mondjam, mindhárman ámultunk!!! Nem túl édes, mégis ízletes, és kellemes, és még különleges is! Szóval nyert! Mondtam a fiúknak, hogy ebből most vihetnénk a szomszéd néninek kóstolót... ő gyakran szokott adni nekünk finomabbnál finomabb sütiket, én viszont csak nagyon ritkán, mert vagy nem elég szépek az enyémek, vagy pedig - ami most is történt - lebeszélnek róla, mondván, hogy "kell ez nekünk is, mert ez nagyon finom"! :))) Szóval megtartottuk mindet, annál is inkább, hogy nem is nagy tepsivel lett... a fiam azért még azt hozzátette, hogy "majd legközelebb adunk neki, ha majd újra lesz ilyen". :) Ez csak azért kicsit vicces kijelentés, mert én igazából nem nagyon szoktam egy sütit 2-szer megcsinálni, ahhoz nagyon tutinak kell lennie... csak néhány örök süti van nálunk. (milyen jó kis scrap téma! na el is kezdem megcsinálni őket-fényképezni-szkreppelni :) De az a helyzet, hogy ez a túrós, lehet hogy bekerül az örök sütik közé... Szeretettel ajánlom mindenkinek kipróbálásra!

Szép napokat!

Ivi

update: idemásolom a süti receptjét, biztos ami biztos, volt már olyan, hogy megszűnt a hely, ahonnan linkeltem...

Hozzávalók:
15 dkg porcukor + 1 ek cukor
20 dkg liszt
fél csomag sütőpor
25 dkg túró
1 pohár tejföl
3 tojás
3 dl tej
1 tk vanília eszencia
1 citrom reszelt héja
1 marék mazsola
nagyjából 5 dkg vaj

Egy edényben összekeverem a porcukrot, a lisztet és a sütőport. Egy másik edényben az 1 ek. cukorral habosra keverem a tojásokat, utána hozzáöntöm a tejet. Az “asszonyság” annyira lusta, hogy nem választja szét a tojásokat, viszont ha valakinek van kedve, akkor először csipet sóval keményre veri a tojásfehérjét, beleteszi a tojássárgát, a cukort és a vanília eszenciát, majd a tejet.

Egy üveg (nagyobb fajta) tűzálló tálat alaposan kivajazok. (Lehet sütni tepsiben is, de én szeretem látni az alját.) Innentől viszont az ahogy esik úgy puffan, az elv. Semmit se szabad lesimítani, egyenletessé tenni!

A kivajazott tálba szórom a lisztes keverék felét. Rámorzsolom a túrót, viszonylag nagy galacsinokban, megszórom mazsolával, meglocsolom a tejföllel és ráreszelem a (z alaposan megmosott) citrom héját. Rászórom a maradék lisztes keveréket és az egészre ráöntöm a tojásos tejet.

Ahol lisztes foltok alakulnak ki, az ujjammal összekeverem és itt ott lenyúlok az edény aljára is, hogy egyik összetevő se alkosson “vízzáró réteget”.

Tetejére “rávagdalom” a vajat.

Előmelegített, 150 fokos sütőben – ha túl forró a sütőd, résnyire hagyd nyitva az ajtót -40-45 percig sütöm.

Meg kell várni, hogy kihűljön, akkor összeáll, de mielőtt kiveszem a sütőből csinálok egy tűpróbát. (Az edény alján mindig marad néhány lisztes folt, azért is jó az üvegtál, mert még nyersen lehet látni, hogy hova kell egy kis folyadékot juttatni.)