Végülis megcsináltam az albumot, de később lehet, hogy kicserélem a képeket is, meg a szalagot is, mivel a szalag sem az igazi ehhez (inkább fehéret szerttem volna) de még nincs túl sok szalagom sem, venni meg szintén nem tudtam, mert délután még eszembe sem volt, hogy ehhez majd szalagot is akarok használni. Ez tulajdonképpen alapvető probléma nálam: az előrelátás hiánya. A kolléganőim, már csütörtökön azon gondolkodnak, mit főznek majd hétvégén. Összeírják a dolgokat, bevásárolnak és szombaton 6-kor (na jó lehet hogy 7-kor) elkezdik a tervezett kaja elkészítését.
Ehhez képest én: fél 8-ig alszok (mert péntek esete valamiért mindig sokáig fenn vagyok) aztán kávézok, kicsit TV-t nézek, megnézem a méljeimet, (meg néha mást is:-) talán még egy mosást is beindítok és jó esetben 10 órakor (rossz esetben 11-kor) elkezdek főzni . A hozott alapanyagból. Amit a drága és kedves férjem hozott. Mert ő - velem ellentétben - mindig korán kel, és ügyesen vásárol be. Mindig tudja, hogy mire van szükség, leginkáb azért, mert ő találja ki, hogy mit szeretne enni. Ez voltaképpen nem rossz rendszer így, mert beszerzi az alapanyagot és meg is mondja, mi legyen belőle. (Irígyelnek is érte a kolléganők!)
Na, a kedves férjem taglalását most inkább nem folytatom, mert dicsekvésnek tűnhet (vagy papucsállatkának) pedig NEM AZ!!! Tényleg nagyon rendes ember, és csak egy (na jó 2) hibája van. Azt viszont most itt biztosan nem mondom el, esetleg majd egyszer, máskor.





















