2010. december 19., vasárnap

Adventi sütik

Nos - scrapoldal híján :) - megmutatom a sütijeimet, mert aránylag jól sikerült őket lefényképezni. :) Aztán később biztosan készül belőlük egy-két oldal is :)

Advent első vasárnapján ezt a mézeskalácsos muffint sütöttük meg a kisfiammal. Nem nagy ügy, a mindmegette.hu-n az egyszerű muffin receptjébe tettünk egy kanál mézeskalács fűszerkeveréket, aztán Dr. Oetker cukormázzal díszítettük. Finom is volt, nem csak szép :) És nem csak szerintem hanem a családom szerint is :)


És ebből már készült is egy oldal, életem első Photoshop-os próbálkozása. Részt vettem a scrapbook.hu online tanfolyamán, ahol Sabee és Janka irányításával készítettünk decemberi albumot. Olyan dolgokat csináltam, amiket még eddig sosem próbáltam: sem ilyen albumot, sem online tanfolyamot, sem PS-t. Szóval sok újdonság volt, de nagyon jó élmény. És Sabee leírása alapján valamint Janka segítségével ezt alkottam:


A lentebb látható süti neve "csokis csomagok". Ezt is ketten készítettük Benivel a Mikulás partyra, ami nálunk volt, december 4-én. Kicsit előrehoztuk a Mikulásozást, hogy a fiúk "jól tudják érezni magukat", vagyis hogy sörözhessenek "kicsit", és másnap még ki lehessen pihenni. Ez a süti alapvetően egy kakaós kevert, hasonló a brownie-hoz, csokimázba van forgatva, és utána Oetker cukormázzal díszítettük. Naggyon finommm, még a - sütiket nem igazán kedvelő - sógornőm, no meg a férjem is igen jól eszegette. Ők pedig tényleg ritkán esznek sütit és keveset. Most viszont... :)

A képen látható még az én modern adventi "koszorúm" is, amit nevezzünk inkább asztaldísznek. Mostanában zöld-lázban égek, a korábban pirosban pompázó nappalink is már egyre inkább átalakult zöld szigetté. (Hamarosan erről a változásról is megmutatok néhány képet, sőt valami scrapet is tervezgetek, azokból a képekből. IS :)) Tehát 3 zöld gyertya és egy narancssárga egy üvegtálban, körbeszórva szürke apró kaviccsal (nem kaptam fehéret :(  ) A fénylő szálak, meg a fehér hópelyhek nem voltak betervezve, csak rátaláltam a Müllerben, és először csak a hópihéket akartam használni, de aztán kipróbáltam a szálakat is és hát voltaképpen nem rossz. Ígyhát maradtak. Nem egy naturális stílus és nem is klasszikus szinek és díszek, de nekem nem nagyon szoktak olyanjaim lenni. Kisfiam mondta egy időben (amikor AZ a reklám ment, amiben elhangzott e feledhetetlen szállóige): "Anya, te olyan modern vagy."  Bízom benne, hogy tényleg annak tart és remélem, hogy nem alaptalanul :)

Csak másnap, vasárnap jutott eszembe lefényképezni a megmaradt néhány darabot,
ezért égnek már a gyertyák  :)

A harmadik süti pedig, advent második vasárnapján készült, Mikuláskor, ezért a mikulásos szalvéta :) Ez csak egy sima mézeskalács, ami frissen megsütve isteni finom és puha volt, de estére már majdnem kő kemény. Aztán "be-a-fémdobozba-várjunk-vele-majd-megpuhul" metódus következett, de valahogy másnap sem puhult meg igazán. És harmadnap sem, bár az igaz, hogy nem volt olyan kőkemény, mint a tavalyi, amikoris kifelejtettem belőle a szódabikarbónát. Akkor azt hittem azért kemény, de most nagyon összpontosítottunk, mindent beleraktunk, és mégis. Bár az igaz, hogy egy kicsit sokáig hagytam a robotgépnek hogy kavarja, és egyszer csak azt vettem észre, hogy mintha felhígult volna az addig normális állagú tészta. Gondoltam, úgyis be kell tenni a hűtőbe, ott majd veszít a lágyságából. Sajnos nem veszített - vagy én nem vártam eleget - mindenesetre kivettem és kevertem hozzá még lisztet. Gyúrogattam, ragadt rendesen és mééég tettem bele lisztet. Meg MÉG egy kicsit, amíg már nem ragadt. Így "valamennyivel" több liszt lett benne mint az előírt, de lagalább már lehetett vele dolgozni. Prímán kinyújtottam, nem ragadt, nagyon jól ment minden, szépségesek lettek a sütik (ugye? :)). Persze utólag rájöttem, hogy AKKOR kellett volna befejezni a robotgépezést, amikor még normális állaga volt, amikor még nem billent át az "elfolyósodási" holtponton. Majd máskor úgy teszek. Illetve talán még az is lehetett a probléma, hogy nem hagytam egy éjszakát pihenni a hűtőben, ahogy azt a recept javasolta, mit tegyek, nem vagyunk túl türelmesek ha sütikről van szó. Na de így keményen is finom volt és azt gondoltam, Karácsonyra majd csak megpuhulnak a dobozban. De az az igazság, hogy pár nap alatt így is elfogyott, tejjel nagyon finom puhává váltak a szánkban. Így továbbra sem tudom, hány nap alatt puhul meg a mézeskalács. Ha egyáltalán megpuhul... :)


És készült ám még egy negyedik süti is, azt a Karácsony előtti utolsó hastánc órára készítettem, de azt tényleg elfelejtettem lefényképezni. Az finomabb volt, mint amilyen szép, ugyanis teljes kiőrlésű lisztből és barna cukorból készült aprósüti volt, így kicsit rusztikus volt a kinézete. Biztos hogy fogok még olyat csinálni, mert mindenkinek nagyon ízlett, és akkor már készítek képet!
De legalább a receptet leírom, hátha valaki kedvet kap hozzá:

Teljes kiörlésű mandulás szív

A tésztához: 10 dlg barna cukor, 1 cs vaníliás cukor, 1 teáskan. fahéj, 12,5 dkg margarin, 1 tojás, 12,5 dkg mandula, 10 dkg teljes kiörlésű búzaliszt (én rozslisztet használtam, mert csak azt kaptam), A tetejére: 4 ek. sárgabaracklekvár, 10 dkg szeletelt mandula.

Gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit, gyorsan, de azért alaposan. Göngyöljük fóliába, fél órára tegyük be a hűtőbe. Aztán újra gyúrjuk át, nyújtsuk ki lisztezett deszkán, fél cm vastagra. Szúrjuk ki a sziveket (persze más formát is lehet :) csak akkor már nem ez lesz a neve. hehe). Sütőpapírozott tepsibe tesszük, megkenjük a felforrósított lekvárral, megszórjuk a szeletelt mandulával, 150 fokra (hőlégkeveréses) előmelegített sütőben süssük kb. 18 perc/tepsi. Sima elektromos sütőnél 175 C a hőfok. (A recept a DianaReceptek No.33 számában található. Az újság címe: Legfinomabb karácsonyi sütemények)

További kellemes adventezést mindenkinek! Már csak 5-öt kell aludni Karácsonyig, és nekem még mindig nincs meg minden ajándéka. Remélem a könyvszállító cég a jövő héten meghoz mindent, amit várok tőlük. :S Mert küldönben, ajajj...

Köszi, hogy benéztél, minden jóóót!

2010. november 14., vasárnap

Színinspiráció 3.

A scrapbook.hu-n a harmadik színinspiráció számomra nagyon érdekes színeket tartalmazott.

Íme:


Egy kicsit kellett is gondolkodnom a megoldáson, először szürkében és feketében gondolkodtam, de utána ahogy láttam mások megoldásait, én is inkább a barnás árnyalatokat használtam dominánsnak. Meg egy kicsi pirosat. Végül nagyon is megbarátkoztam ezekkel a számomra szokatlan szinekkel. Jó volt velük alkotni.


A hozzávalókat le fogom írni, egy kicsit később.
Ide írom a szöveget, mert elég nehezen olvasható az oldalon:
Ezt a fát 2001-ben fényképezted Drága Csillagom. Szentendrén. A Húsvétot töltöttük ott, Te nem voltál még 2 és fél éves sem, de eléggé önfejű kis babuci voltál. Mindenképpen akartál fényképezni te is, de persze nem engedted, hogy segítsünk, egyedül akartad. Hát ez a fotó született. Tulajdonképpen nagyon is jó ez a kép, és így hogy ferde még érdekes is. Az egyik kedvenc képem. Szeretlek nagyon: Anya

Köszi, hogy benéztél, szép napot!

2010. november 7., vasárnap

És most egy ÚJ oldal

    A Srapbook.hu színinspirációs kihívásának színei ihlették a legújabb oldalamat. Itt az inspiráció:


És itt az oldalam, igaz jóval határidő után kezdtem neki, így még nem is töltöttem fel sehová. Itt látható először, a címe, ha esetleg nem jól olvasható: "Nagyon szerettem játszani a homokban"

A fényképeken a fehér sapkás kiscsaj én vagyok, a csoportképen a két bátyám és az egyik unokatestvéremmel (ő a jobboldali srác). A fiúk tisztára mint valami partizán csapat... A nagymamáméknál készülek a képek, és nem is igazi homokzó volt, sőt talán még nem is homok, inkább homokos kavics, de nekem mindegy volt, lapátoltam a vödörbe és élveztem.

Semmi különös technikai megoldás nincs az oldalamon, a felhőket és a kis vödröt a hamokbuckákkal sk. rajzoltam, a horgolt virágot anyukám készítette, varógéppel varrtam megint egy kicsit és a fröcskölést fogkefével csináltam. Nekem igazából a szinei miatt tetszik, no meg a nosztalgia... :) Azt hiszem lesz még néhány ilyen retró képből oldal (apukám jó sokat fényképezett gyerekkoromban)

Az egyik kép hátulján apukám kézírása van, nem akartam úgy ragasztani, hogy azzal elvesszem az írás, ezért egy fóliára ragasztottam a képet így kihajtható lett és látható a kézirat (talán érdekes lesz majd az unokáimnak) Majd még kommentet is fogok írni belülre, de az még egy kicsit várat magára.
Nagyon érdekes ilyen színinspiráció alapján dolgozni, talán a többivel is megpróbálkozom. Idő kérdése...

Szép estét, szép napot!

2 képeslap

Hoszú pihenő után újra itt vagyok, és talán mostmár tényleg aktívabb és tevékenyebb leszek, mint eddig voltam. Bár vannak most is egyéb elfoglaltságaim, mégis mostanában mintha visszatért volna a kedvem az alkotáshoz. Íme tehát először két képeslap, ezeket még szeptemberben csináltam, de valahogy nem tettem még közzé eddig. Mindkettő a kolléganőmnek készült, egyik szülinapi másik pedig névnapi. Egy hónapban van neki mindkét ünnep.
Ez a névnapi lap:


Ezt a másikat Franci lapja ihlette, nagyon megtetszett, úgyhogy majdnem egy az egyben lifteltem:



Belül szöveg is van :) és persze csokit is kapott mindkét képeslaphoz, amik jó gyorsan el is fogytak, de e lapok megmaradtak, ott díszelegnek az asztalán (ma is megdicsérte valaki :) hallottam :)))))

Köszi hogyha véletlenül erre jártál, asszem, mostmár talán érdemes lesz gyakrabban jönni! (Bár írtam már ilyet régebben is:)

2010. június 30., szerda

Érettségi képek 1.

Ezek a képek a két unokahugomról készültek.
Ki fogom tenni őket a falra...
és ott leszenek addig amíg az anyukájuk meg nem látja nálam és el nem kunyerálja tőlem...
Már alig várom :))) Remélem tetszik majd neki(k) :)

Ennek az oldalnak az elrendezése, direkt ilyen kicsit ferde :) Lányom furcsállotta is mikor meglátta, azt
mondta, ingerenciája van, hogy hozzáérjen és egyenesbe állítsa...

Az viszont nekem nagyon furcsa, hogy hiába fényképeztem ÍGY meg ÚGY, valahogy mindig ívesnek tűnik a képkeret :) Nem vagyok nagy fotós, ha van valakinek ötlete, hogy hogy lehetne ezt kivédeni szívesen venném! :)

Felhasználtam:
papírok=RAYHER, rszín fotokaton, bordó metálkarton
miltonok=RAYHER, sk. festett,
papítvirágok=SBK, Linseytől ajándék (itt is köszi!), sk horgolt,
r.szín félgyöngyök=Müller,
pecsét=MSE,
fehér filcterítő=KIK,
fotosarok=CANON oldaláról nyomtatva,
körkoment=Hanától (köszi! :)
r.szín gumi virág=Oriflame
gombok és szalag a rövidáruboltból

És még fog készülni további 2 hasonló kép, az egyik az én drága leányomról, a másik pedig...

Köszi, hogy itt jártál!

Csíkosban vidáman

Ahogy már mondtam, végre elkezdtem alkotni :) Ezt az oldalt a leánykámról készítettem, aki - ma már 18 éves, de - ezeken a képeken kb. másfél éves volt. Olyan kis cuki :))) Mindig jókedvű és kiegyensúlyozott baba volt, úgyhogy nem volt nehéz ilyen aranyos képeket csinálni róla.

A szineket a ruhája színeihez választottam: rózsaszín és lila, bár ezeken a képen a lila nekem kicsit kékesnek látszik (valójában egyértelműen lila :)). Pedig szabadban, napsütében fényképeztem...
Az oldal elrendezése nem egészen saját ötlet, réges régen kinéztem Timounette-nek ezt az oldalát (is :). Már korábban is lifteltem tőle (és még fogok is) mert nagyon tetszenek az egyszerű mégis nagyszerű oldalai, bár én mindig több és több dolgot pakolok rá, valahogy nem tudom olyan jó "simán" egyszerűen hagyni. Pedig szeretném :) Na majd legközelebb...

A pöttyöket TESCO-s "csirkehálóval" csináltam: ráraktam a hálót a papírra és fehét akrilfestékbe mártott vattapamaccsal pamacsoltam. A cím betűit sk vágtam, kisollóval és művészkéssel, hol ezzel hol azzal. (Még azért gyakorolni kell)
Az MSE bélyegzővel készített mintákat (szivek és kapcsos z.jel) fehér lakkfilccel kénytelen voltam átrajzolni, mert a fehér tintám igen halvány volt, alig látszott a lila alapon.

Részletfotók:



Felhasználtam:
lila háttérkarton=RAYHER, csíkos és virágos papír=Unlimited colours, virágok=SBK,RAYHER, mintalyukasztott,
"hi" kitűző=FLAIR, virágos milton=SBK, BG kaparós matrica, MSE bélyegző, gomb, félgyöngy a Müllerből, szalagok. Betűtípus: BoyzRGross és BlackcurrantCameo

Köszi, hogy benéztél, további szép napot!

2010. június 5., szombat

Új háttér :)

Nos, én sem bírtam tovább ellenállni a szebbnél szebb blogsablonoknak. Rikánál láttam az új hátterét, és ellátogattam az általa megadott címre. Annyi szépséget láttam ott, hogy elhatároztam, lesz ami lesz, megpróbálom én is.
Tulajdonképpen tényleg nem kellett hozzá nagy szakismeret, hogy beállítsam ezt a báránykás dizájnt, bár még lenne mit alakítani, de azért elégedettséggel tölt el, hogy mostmár nekem sem az a sima, egyszerű, egyszínű hátterem van, hanem valami MÁS :)
Szóval, köszönöm Rikának, akinél rátaláltam, és köszönöm Áginak aki megalkotta!

2010. május 31., hétfő

Újra itt vagyok :)

Igen, visszatértem, legalábbis úgy tervezem, hogy mostantól gyakrabban fogok a scrapbookkal - és a bloggal - foglalkozni.

Ami miatt eddig hanyagoltam, az az utolsó félévem volt a főiskolán. Szakdolgozat, féléves vizsgák és hát az államvizsga, ami család és munka mellett meglehetősen lefoglalta a szabadidőmet. De mostmár minden oké! Nem akarok nagyon dicsekedni (csak kicsit :))) , de azért elmondom, hogy a szakdolgozatom is és az államvizsgám is 5-ös lett, a jegyeim átlaga pedig 4,6 így a oklevelem minősítése "kiválóan megfelelt" lett. Azaz lesz, ha majd megkapom. Merthogy még kell egy nyelvvizsga... :S De ha meglesz akkor -és csakis akkor - majd a kezembe vehetem a diplomámat!

Addig is amíg így hanyagoltam az itteni és az egyéb helyeken való jelenlétet, azért alkottam. Egyet :)

Ezt a képet anyukámnak készítettem, Karácsonyra, meg is kapta, de csak Húsvét táján lett véglegesítve, akkor került rá a cím :)


Az idézetet Jucánál találtam még tavaly anyáknapja alkalmából osztotta meg az olvasóival. Én nagyon jó hasznát vettem, köszi Juca!
A képkeretet a TESCO-ban vásároltam, eredetileg sima fehér volt, amit összemaszatoltam bronz színű bélyegzőpárnával.
Felhasználtam:
papírok-Daisy'D és Scrapbour marble collection,
piros fotokarton,
SBK virágok,
filcszív-RAYHER,
narancssárga és piros virágszalag-Hobbyművész,
horgolt virág-sk, gomb, körömlakkal festett milton
betűtipus-CODEX

És egy közeli fotó:
Köszi, hogy benéztél, örülök, hogy itt jártál, remélem, máskor is jössz :) És remélem lesz mit nézegetned itt :)))

2010. január 24., vasárnap

Izzie és Timcsoca kihívására

Előszöris szeretném köszönteni a RENDSZERES OLVASÓIMAT! Nagyon megható, hogy az utóbbi időben meglehetősen elhanyagolt blogomat mára már 10-en tartottátok érdemesnek arra, hogy rendszeres olvasóként megjelenjetek itt. Persze ez nem olyan nagy szám, a mások 50 meg 100, no meg több 100 fős olvasótáborához képest, de nekem mégis jó érzés, épp azért mert mostanában itt sem nagyon vagyok, meg másoknál sem kommentelek. Úgyhogy köszönöm nektek, és örülök nektek nagyon! :))))

Izzie és Timcsoca kihívásblogján épp kapóra jött a legújabb kihívás. Jelenlegi időhiányom közepette pénteken azért gyorsan készítettem egy ajándék-oldalt az unokahugomnak-ról, és hát így a festési technika alkalmazásával a kihívást is teljesítettem :) Tegnap kapta meg az ajándékot, neki tetszett! :) Remélem nektek is :) Felhasznált anyagok: papírok: nar.sárga fotokarton, Scrapbour-marble collection, virágos áttört papír: SBK vizes nyár készlet, betűk: thickers-poolside, miltonok: Dovercraft, virágos kitűző: Flair (scrapbook.hu-ról), kisvirágos pecsét: My Sentiments Exactly a scrap.hu-ról, nagy virágos pecsét: Making Memories (Rikától, Köszi!:), tinta: bronz színű Versa Color, fehér akrilfesték, gombok, mintalyukasztók, csipkeszalag

Úgy készült, hogy az áttört mintás lapot használtam mintának az akrilfestéshez. A fehér virágot egy darabka pamut csipkeszalagból készítettem, közepére egy gombot varrtam. Nem volt bonyolult elkészíteni, de a szinek szerintem egész jól összejöttek :))

Részletfotók:









Köszi, hogy benéztél! Nem ígérem, hogy hamar jövök újra, de majd jelentkezem :) Szép napot! :)

2010. január 23., szombat

Staféták

Hát úgy alakult a dolog, hogy megint elmaradtam a feltöltésekkel. Két stafétában is részt vettem, és a scrap.hu-ra és ide is csak most - jól megkésve - töltöm fel. Sajnos elhanyagoltam a blogírást és a scrap-ot is az utóbbi hónapokban, de majd hamarosan talán újra alakulnak a dolgok. Bár az államvizsgám az idén nyáron következik, addig meg szakdolgozatot írogatok, és a vizsgaidőszakokat is át kell vészelnem valahogy a család és a munka mellett, így persze a hobby marad legutoljára. No de legkésőbb nyáron mindent pótolok majd :)
No, nem mentegetőzök tovább, itt az első:

Ez az oldalam készült a zenés stafétára. Valamilyen zenével kapcsolatos képet, élményt kellett feldogozni. Én a kisfiam képét foglaltam oldalba, éppen fejhallgatón hallgatja a kedvenc zenéjét, másfél éves korában.

Felhasználtam: papírok: világosbarna Bazzil karton, csíkos papír: cosmo cricket (az órás készletből), homokszínű fotokarton, piros bőrhatású karton, hangjegy-mintás pausz, sima pausz, mintás szalagok: Rayher, bézs színű csipkeszalag (rövidáruboltból), fém kütyük (kreatívboltból), piros scrapbook zsinór: Kenderfonó, miltonkapcsok, szegecsek: Hobbyművész és Rayher, cím betűtípusa: Snap ITC, komment betűtípusa: Chiller

A másik a "kabalás staféta"


A feladat az volt, hogy a kedvenc tárgyunkat, számunkat vagy bármi szerencsehozó kabalát foglaljuk oldalba. Mivel nekem nem nagyon van ilyenem, így a lányom kedvenceit, a zsiráfokat örökítettem meg. Már évek óta gyűjti őket, tel van vele a szobája, zsiráfok vannak mindenhol :)


Felhasználtam: papírok: drapp és nar.sárga fotokarton, zsiráfmintás papír: FINMARK, gombok, szalag, gyereknyomda, mintalyukasztók, varrás


Az első képen a fehér pöttyözés, azt hiszem, kis magyarázatra szorul: a zsiráfokat próbáltam kiemelni ezzel a körbepöttyözéssel, mert nagyon beleolvadtak a háttérbe. Hát nem lett az igazi, de érdekes, mindenesetre :)


Köszi hogy benéztél, szép napot!