Adventi sütik

Nos - scrapoldal híján :) - megmutatom a sütijeimet, mert aránylag jól sikerült őket lefényképezni. :) Aztán később biztosan készül belőlük egy-két oldal is :)

Advent első vasárnapján ezt a mézeskalácsos muffint sütöttük meg a kisfiammal. Nem nagy ügy, a mindmegette.hu-n az egyszerű muffin receptjébe tettünk egy kanál mézeskalács fűszerkeveréket, aztán Dr. Oetker cukormázzal díszítettük. Finom is volt, nem csak szép :) És nem csak szerintem hanem a családom szerint is :)

És ebből már készült is egy oldal, életem első Photoshop-os próbálkozása. Részt vettem a scrapbook.hu online tanfolyamán, ahol Sabee és Janka irányításával készítettünk decemberi albumot. Olyan dolgokat csináltam, amiket még eddig sosem próbáltam: sem ilyen albumot, sem online tanfolyamot, sem PS-t. Szóval sok újdonság volt, de nagyon jó élmény. És Sabee leírása alapján valamint Janka segítségével ezt alkottam:

A lentebb látható süti neve "csokis csomagok". Ezt is ketten készítettük Benivel a Mikulás partyra, ami nálunk volt, december 4-én. Kicsit előrehoztuk a Mikulásozást, hogy a fiúk "jól tudják érezni magukat", vagyis hogy sörözhessenek "kicsit", és másnap még ki lehessen pihenni. Ez a süti alapvetően egy kakaós kevert, hasonló a brownie-hoz, csokimázba van forgatva, és utána Oetker cukormázzal díszítettük. Naggyon finommm, még a - sütiket nem igazán kedvelő - sógornőm, no meg a férjem is igen jól eszegette. Ők pedig tényleg ritkán esznek sütit és keveset. Most viszont... :)

A képen látható még az én modern adventi "koszorúm" is, amit nevezzünk inkább asztaldísznek. Mostanában zöld-lázban égek, a korábban pirosban pompázó nappalink is már egyre inkább átalakult zöld szigetté. (Hamarosan erről a változásról is megmutatok néhány képet, sőt valami scrapet is tervezgetek, azokból a képekből. IS :)) Tehát 3 zöld gyertya és egy narancssárga egy üvegtálban, körbeszórva szürke apró kaviccsal (nem kaptam fehéret :(  ) A fénylő szálak, meg a fehér hópelyhek nem voltak betervezve, csak rátaláltam a Müllerben, és először csak a hópihéket akartam használni, de aztán kipróbáltam a szálakat is és hát voltaképpen nem rossz. Ígyhát maradtak. Nem egy naturális stílus és nem is klasszikus szinek és díszek, de nekem nem nagyon szoktak olyanjaim lenni. Kisfiam mondta egy időben (amikor AZ a reklám ment, amiben elhangzott e feledhetetlen szállóige): "Anya, te olyan modern vagy."  Bízom benne, hogy tényleg annak tart és remélem, hogy nem alaptalanul :)

Csak másnap, vasárnap jutott eszembe lefényképezni a megmaradt néhány darabot,

ezért égnek már a gyertyák  :)

A harmadik süti pedig, advent második vasárnapján készült, Mikuláskor, ezért a mikulásos szalvéta :) Ez csak egy sima mézeskalács, ami frissen megsütve isteni finom és puha volt, de estére már majdnem kő kemény. Aztán "be-a-fémdobozba-várjunk-vele-majd-megpuhul" metódus következett, de valahogy másnap sem puhult meg igazán. És harmadnap sem, bár az igaz, hogy nem volt olyan kőkemény, mint a tavalyi, amikoris kifelejtettem belőle a szódabikarbónát. Akkor azt hittem azért kemény, de most nagyon összpontosítottunk, mindent beleraktunk, és mégis. Bár az igaz, hogy egy kicsit sokáig hagytam a robotgépnek hogy kavarja, és egyszer csak azt vettem észre, hogy mintha felhígult volna az addig normális állagú tészta. Gondoltam, úgyis be kell tenni a hűtőbe, ott majd veszít a lágyságából. Sajnos nem veszített - vagy én nem vártam eleget - mindenesetre kivettem és kevertem hozzá még lisztet. Gyúrogattam, ragadt rendesen és mééég tettem bele lisztet. Meg MÉG egy kicsit, amíg már nem ragadt. Így "valamennyivel" több liszt lett benne mint az előírt, de lagalább már lehetett vele dolgozni. Prímán kinyújtottam, nem ragadt, nagyon jól ment minden, szépségesek lettek a sütik (ugye? :)). Persze utólag rájöttem, hogy AKKOR kellett volna befejezni a robotgépezést, amikor még normális állaga volt, amikor még nem billent át az "elfolyósodási" holtponton. Majd máskor úgy teszek. Illetve talán még az is lehetett a probléma, hogy nem hagytam egy éjszakát pihenni a hűtőben, ahogy azt a recept javasolta, mit tegyek, nem vagyunk túl türelmesek ha sütikről van szó. Na de így keményen is finom volt és azt gondoltam, Karácsonyra majd csak megpuhulnak a dobozban. De az az igazság, hogy pár nap alatt így is elfogyott, tejjel nagyon finom puhává váltak a szánkban. Így továbbra sem tudom, hány nap alatt puhul meg a mézeskalács. Ha egyáltalán megpuhul... :)

És készült ám még egy negyedik süti is, azt a Karácsony előtti utolsó hastánc órára készítettem, de azt tényleg elfelejtettem lefényképezni. Az finomabb volt, mint amilyen szép, ugyanis teljes kiőrlésű lisztből és barna cukorból készült aprósüti volt, így kicsit rusztikus volt a kinézete. Biztos hogy fogok még olyat csinálni, mert mindenkinek nagyon ízlett, és akkor már készítek képet!
De legalább a receptet leírom, hátha valaki kedvet kap hozzá:

Teljes kiörlésű mandulás szív

A tésztához: 10 dlg barna cukor, 1 cs vaníliás cukor, 1 teáskan. fahéj, 12,5 dkg margarin, 1 tojás, 12,5 dkg mandula, 10 dkg teljes kiörlésű búzaliszt (én rozslisztet használtam, mert csak azt kaptam), A tetejére: 4 ek. sárgabaracklekvár, 10 dkg szeletelt mandula.

Gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit, gyorsan, de azért alaposan. Göngyöljük fóliába, fél órára tegyük be a hűtőbe. Aztán újra gyúrjuk át, nyújtsuk ki lisztezett deszkán, fél cm vastagra. Szúrjuk ki a sziveket (persze más formát is lehet :) csak akkor már nem ez lesz a neve. hehe). Sütőpapírozott tepsibe tesszük, megkenjük a felforrósított lekvárral, megszórjuk a szeletelt mandulával, 150 fokra (hőlégkeveréses) előmelegített sütőben süssük kb. 18 perc/tepsi. Sima elektromos sütőnél 175 C a hőfok. (A recept a DianaReceptek No.33 számában található. Az újság címe: Legfinomabb karácsonyi sütemények)

További kellemes adventezést mindenkinek! Már csak 5-öt kell aludni Karácsonyig, és nekem még mindig nincs meg minden ajándéka. Remélem a könyvszállító cég a jövő héten meghoz mindent, amit várok tőlük. :S Mert küldönben, ajajj...

Köszi, hogy benéztél, minden jóóót!

Ketten rózsaszínben

Timcsoca kihívására készítettem ezt az oldalt:
És egy részlet közelebbről:

Felhasznált anyagok: papírok: K&Company és Rayher, texturált karton; miltonkapcsok: Rayher és SBK; papírvirág: SBK; szív gomb: SBK; horgolt virág: saját; tortapapír; mintalyukasztók; barna és bordó folyékony kréta

Nem bonyolítottam túl a techikai megoldásokat, mert kb. 5 napja kezdtem hozzá, és hát nekem ennyi idő (5 késő délután) nem sok mindenre elég. Voltak elépzeléseim, hogy valamiféle cakkos formába írok majd egy hosszabb kommentet, és aköré rendezem a cím betűit, de végülis egyszerűsítettem: nem lett komment (talán majd utólag) és a szöveg is csak simán - egyenesen - van.

A kép alatt a rózsákat művészkéssel vágtam körbe, a "Ketten"-t nyomtattam, a "rózsaszínben"-t kis négyzet-papírokra nyomdáztam.

Történet: Amikor megláttam a kihívást, rögtön ez a rózsás papír jutott eszembe. Már régóta nagyon tetszik, itt várakozott a fiókban, mert amikor megrendeltem még fogalmam sem volt, hogy mihez fogom felhasználni. A nagylányom ugyanis nem nagyon szereti a pinket, úgyhogy jelenkori képhez szóba sem jöhetett. Ezt a fényképet - néhány másikkal együtt - viszont épp nemrég hívattam elő (újra) olyan régimódi filmszalagról, fotolaborban, úgyhogy elég hamar a kezem ügyébe akadt, mint harmonizáló a papírhoz. Ezek után már csak idő kérdése volt, hogy kész leszek-e.

A lányom és a férjem látható rajta, 1992-ben. És mindketten rózsaszínben! Ami kislányoknál akkoriban - mint ahogy manapság is - teljesen természetes volt, viszont apukáknál (azaz férfiaknál) eléggé szokatlan és feltűnő. Persze akkor még jóérzésű férfiember nem nagyon vett magára ilyen színű holmit, csak akkor ha ..., vagy inkább még akkor sem, mert abban a korban még nem büszkélkedtek az emberek a másságukkal. És hogy az én kedves férjem mégis miért viselt ilyet? Természetesen, ő nem "más"! :-) A nadrág, ami rajta van (volt) tulajdonképpen az enyém volt, csak én nem hordtam (Rajtam elég rosszul állt. A szabása nem volt előnyös:-) - mondjuk azt.) Ő pedig abban az időben épp katona volt, és nem volt úgy kistafírozva, mint egyébként. És hát pénz terén sem bővelkedtünk. Ígyhát amikor hazajött szabadságra, azt vette fel, ami volt. És ez a szabadidőnadrág ott volt "gazdátlanul" és nagyon kényelmes és puha volt, és szabályosan kiáltozott a szekrényben, hogy "Hééé, vegyen már fel valaki". (+még rá volt írva, hogy Adidas, ami akkoriban ritkaságszámba ment, bár nem tudom mennyire volt eredeti.) Valójában én voltam az, aki rábeszélte, hogy próbálja fel, jó lesz az, ő meg - mit tehetett - belement, bár vonakodva. Aztán úgy hozzászokott (szerintem meg is szerette :-), hogy később már fel sem tűnt a szokatlan színe. De az utcára soha nem ment ki benne.

És ma meg mi van?? Divatos a rózsaszín a férfiaknak! Én is próbáltam már inget venni neki, de határozottan tiltakozott. Hát mit csináljak, nem akar trendi lenni.

Köszi, hogy benéztél! Szép napot!

ui: azért ilyen sötét a blogháttér, mert a világoson ez a halvány oldal nagyon "láthatatlan" volt. A következő bejegyzésnél talán már visszaállítom, de ha holnap napfénynél sikerül egy jobb képet csinálni, akkor már lehet, hogy holnap. ;-)

Na csináltam képet napfénynél, kicsréltem, de egyenlőre marad a sötét háttér :-)

Ez itt a...

... Jó-zsi-ka Ró-zsá-ja. Ez lett volna a címe ennek az oldalnak. Ha igazán ragaszkodtam volna a rímhez és a ritmushoz. De nem ragaszkodtam, mert a kedves férjem nem annyira szereti ha Józsikának szólítom, főleg nem, ha ezt írásba is adom :-) Így lett a cím "EZ ITT A JÓSKA RÓZSÁJA". Igaz, hogy soha nem mondom neki, hogy "Jóska". Ez nekem valahogy nem tetszik. Akkor már inkább azt, hogy József, bár sokan mulatságosnak tartják, hogy így nevezem Őt, de nekem épp azért tetszik így, mert nem szokványos. Végülis ez a neve, nem? ;-). Na mindegy. Íme az oldal: Ez a rózsa 2007 óta nyílik az udarunkban (remélem az idén is fog majd :-)) egy ilyen négyszögletes dézsában, amit szintén a kedves férjem alkotott. És hogy miért az Ő rózsája? Hát azért mert nekem olyan szerencsém van a zurammal, hogy a mindennapi kerti tevékenységeket, mint pl. a fűnyírás meg a locsolás, mindig ő végzi. Munka után kikapcsolódik vele, meg egyébként is szeret minél többet kint lenni, mindig el tud valamivel szöszmötölni. (Én épp az ellentéte vagyok, szívesebben vagyok bent a 4 fal között, én idebent tudom ezzel-azzal jól eltölteni az időmet.) Az ültetést azért együtt szoktuk végrehajtani: én általában megmondom, hogy hova, ő pedig ássa a lyukat. Bár ez nem mindig célravezető, mert gyakran van ellenvéleménye, és akkor van GOND! Olyankor eszembe jut, hogy jobb lenne, ha magam csinálnám, ott ásnék lyukat, ahol akarok, utólag már csak nem szedne ki semmit. A mi udvarunk ugyanis elég kicsi és Ő éberen őrködik azon, hogy minél nagyobb maradjon a fű mennyisége, és vigyáz rá, nehogy túl sok növényt ültessek a füves felületbe, mert az nagyban megnehezítené a fűnyírást. Hát így dekázgatunk mi ketten az érdekek és a vágyak sikamlós mezsgyéjén :-)

Tehát a rózsa eleinte a szabad földbe volt ültetve (oda ahova én mondtam), de sehogyan sem akart szépen fejlődni. A vele egyidőben ültetett rózsatövek mind virultak, ez az egy meg csak szerencsétlenkedett. Így hát ki lett emelve a tömegből és át lett telepítve a dézsába. Nem nagyon hittünk benne, hogy alakul valami, én mondhatni egyáltalán nem bíztam, József azért bizakodott. Ja még annyit, hogy eredetileg próbaként rendeltem az egyik kertészeti csomagküldőtől és a fényképen az erős narancssárga színe volt az, ami miatt kiválasztottam, gondoltam, milyen gyönyörű lesz a lila levendulasövényem mellett egy sor narancsszínű rózsatő. Még jó hogy nem vettem egyből 10-et, mert bizony sosem volt olyan színű mint a képen, meg sem közelítette. Voltaképpen nem bánom, mert ez a halvány szín is gyönyörű, csakhát nem erre számítottam, úgyhogy valamilyen szinten azért mégis csalódás. Én tehát nem bíztam benne, hogy lesz belőle valami, mivel a vele egyidős - a szomszédos kertészeti árudában vett - piros és fehér rózsák gyorsan beindultak. József viszont gondozgatta, nevelgette, és amikor végre virágozni kezdett, hát oly büszke volt magára, hogy rögtön le is fényképezte. Több nézetből is. És persze odahívott és büszkén mutogatta: az ő nevelése. És közben nekem ajánlotta, merthát azért Úriember Ő, tudja jól, hogy a hölgyeknek virággal illik kedveskedni. No de azért azt hozzátette, hogy lehet, hogy jobb lenne, ha nem vágnánk le a száráról, mert mégiscsak tovább szép így. Elfogadtam hát a felajánlását és beleegyeztem hogy nem vágom le. Csak majd ha elvirágzott. Mert a rózsametszés az én feladatom.

Nos az oldalról is valamit:

A művészkés továbbra is menő nálam: a fényképekből először kivágtam a betűket, úgy, hogy tükörképesen nyomtattam őket egy sima lapra, akkora méretben, hogy jól elférjenek egymás alatt. Utána a képek hátuljára ragasztottam a nagyjából körbevágott betűket, olyan levehetős roller-ragasztóval (nekem Pritt van, nagyon jól bevált), és a szikével óvatosan kivágtam mindet, mert eleve úgy terveztem, hogy a kijövőkből fogom kirakni a cím másik felét. De kevesebb volt egy "K" betűvel, ezt egy narancsszínű Rayher-papírból vágtam ki, és utána meg a szögletes-cakkos lyukasztómmal nyomtam ki a kekszformát. Mintavágó ollóval vágtam még a csíkot ugyanabból a papírból, ezt beraktam a képek alá. Az oldal bal alsó sarkába is kellett valami: nyomdáztam hát néhány virágot és ragasztottam egy kis füvet is. Ez nekem egy kicsit dedósnak tűnik, de azért talán még belefér. Az oldal jobb oladalán is nyomdázással alakítottam ki a cakkokat egy eredetileg ovális virágnyomdával, de csak a felét nyomtam rá az oldalra, a másik fele lelógott. Hana körcimkéjét írásvetítő fóliára nyomtattam, kivágtam és erre írtam a tényeket. Még néhány pillangó, a cím alá egy BasicGrey kaparósmatrica, a bal sarokba egy kis szalag+gomb, meg az egészet körbetintázni zölddel és kész is. Leírva elég gyors és hipp-hopp, de megcsinálni nekem eltartott kb. 2 hónapig. Sajnos lassú vagyok és sokat agyalok a dolgokon. Apukám mondta sokszor: "Hamar munka sosem jó" Hát ez a tanítása jó mélyen belémivódott :-)

Hát mára ennyi. Köszi hogy jöttél!

Na még 2 részletfotó:

Egy újabb album,

ezúttal anyósomnak. Neki is szülinapja volt a közelmúltban (jún. 15-én) és holnap utazunk hozzájuk, Zsákára. Úgyhogy most, hogy így beindultam a szkreppel és mert maradt a tesóm albumából 2 lap (üresen:-) ígyhát a mama is szivet kap. (Nem fognak találkozni a közeljövőben :) Ez az album nem annyira igényes alapanyagokból készült: valójában semmi nem sav és ligninmentes, mivel tegnap terveltem ki, hogy csinálok egy ilyet, a meglévő papírjaim viszont nem illettek hozzá, vásárolni itt nem lehet, rendelni meg már nem volt idő, így kompromisszumot kötöttem magammal: TESCOból való csomagolópapír, meg ajándéktasak (a csíkos), valamint pausz és vastag fólia, amiket használtam. Most még a fényképek is saját - azaz irodai - nyomtatások, bár nem igazán tetszenek a színek, valahogy olyan kékes árnyalatú minden kép (talán épp kifogyóban van a festék?). Pedig még HP fotópapírt is vettem!
Végülis megcsináltam az albumot, de később lehet, hogy kicserélem a képeket is, meg a szalagot is, mivel a szalag sem az igazi ehhez (inkább fehéret szerttem volna) de még nincs túl sok szalagom sem, venni meg szintén nem tudtam, mert délután még eszembe sem volt, hogy ehhez majd szalagot is akarok használni. Ez tulajdonképpen alapvető probléma nálam: az előrelátás hiánya. A kolléganőim, már csütörtökön azon gondolkodnak, mit főznek majd hétvégén. Összeírják a dolgokat, bevásárolnak és szombaton 6-kor (na jó lehet hogy 7-kor) elkezdik a tervezett kaja elkészítését.
Ehhez képest én: fél 8-ig alszok (mert péntek esete valamiért mindig sokáig fenn vagyok) aztán kávézok, kicsit TV-t nézek, megnézem a méljeimet, (meg néha mást is:-) talán még egy mosást is beindítok és jó esetben 10 órakor (rossz esetben 11-kor) elkezdek főzni . A hozott alapanyagból. Amit a drága és kedves férjem hozott. Mert ő - velem ellentétben - mindig korán kel, és ügyesen vásárol be. Mindig tudja, hogy mire van szükség, leginkáb azért, mert ő találja ki, hogy mit szeretne enni. Ez voltaképpen nem rossz rendszer így, mert beszerzi az alapanyagot és meg is mondja, mi legyen belőle. (Irígyelnek is érte a kolléganők!)
Na, a kedves férjem taglalását most inkább nem folytatom, mert dicsekvésnek tűnhet (vagy papucsállatkának) pedig NEM AZ!!! Tényleg nagyon rendes ember, és csak egy (na jó 2) hibája van. Azt viszont most itt biztosan nem mondom el, esetleg majd egyszer, máskor.

Szóval az anyósomnak készült albumot holnap reggel fogom lefényképezni, és majd akkor folytatom, itt.

Nos, íme a képek:

És még 2 részletfotó:

(ez egy ilyen fecnivel kitakart kép lett, kicsit elég csúnya így, de sajnos - egyenlőre - nem tudom újara lefotózni, ígyhát csak ez van :-)

Mint már korábban írtam, a első és a hátsó borító kartonból van (bolti), a két belső lap pedig vastag fóliából. Kétoldalas ragasztóval tettem rá a képeket és papírokat, valamint a fehér virágokat lakkfilccel rajzoltam rá. Használtam még pauszt, matricákat, mintalyukasztót, nyomdát meg tintapárnát.

Pénteken megvoltak

a ZH-k! És aránylag jók lettek. Kettőnek már megvan az eredménye, és azt hiszem a 3. is sikerült. Úgyhogy már csak 4, azaz négy vizsgám van. Mindjárt itt az egyik: 26-án, hétfőn. De lehet, hogy ebből még több is lesz :-(. Hááát próbálom memorizálni a dolgokat, de jog-szövegeket elég nehéz. Olvasom a tankönyvet és abban reménykedem - naivan - hogy majd ha szembesülök a kérdésekkel, akkor emlékezni fogok a könyv tartalmára, és rendben lesz. El sem tudom képzelni, hogyan lesz valakiből jogász, hogyan képes megtanulni annyi kacifántos mondatot. A vizsga szerencsére írásbeli lesz, azt pedig csak remélni merem, hogy többségében teszt-kérdések lesznek (mint a múlt félévben Polgári jogból), mert ha magamtól kell leírni jogász nyelven a dolgokat, annak nemigen lesz jó vége.
Hétfőn minden kiderül! Addigis olvasok, memorizálok és mindeközben gyakran elalszok :-).

Megvolt a vasárnapi népszavazás is. A kórházunk ügyében. Sajnos beigazolódott a félelmünk, nem lett érvényes. Csak 25% ment el szavazni. Ez azért elég borzasztó, mivel a sok pénz az elment rá, és még eredményes sem lett! Megállapodtunk itt egymásközt, hogy nem jó a rendszer. Nem jó, hogy 50%-os részvétel kell az érvényességhez. MI-ért? Azért, hogy a közömbös emberek közömbös hozzáállása miatt haszontalan legyen egy ilyen fontos demokratikus jog? Nem az lenne az elvárható, hogy demokráciában mindenki éljen a jogával és nyilvánítsa ki a véleményét? Mondják, hogy az is egy vélemény ha nem megy el szavazni. Csakhát abból ez lesz, ami most: hogy nem érvényes! Akár meg se tartották volna! Akkor megmaradt volna a pénz is. Vagypedig annak a 25%-nak, akit érdekelt a kórházunk sorsa és aki hajlandó volt elmenni és voksolni, azoknak meg kellene engedni, hogy dönthessenek. Azokon múlik egy szavazás eredményessége, akik érdektelenek, lusták, vagy közömbösek? A demokráciához a magyarok sajnos még nem nőttek fel, ezért elhibázott, hogy olyan szabályokat akarnak itt is alkalmazni, mint a kiforrott jogállamokban. Azt a szintet mi még nem értük el sajnos, úgyhogy nem lenne rossz, ha a helyi viszonyokhoz alakítanák a népszavazás intézményét. Nevezetesen: NE LEGYEN alsó határérték! Azokon múljon a döntés, akik elmennek szavazni! Ha valaki nemmel akar, menjen el és ixeljen nem-et! Ha valaki igennel akar, ixeljen igent! A szavazófülkében! És ha valaki nem ment el, akkor az ne jelentsen véleményt! Ha van véleménye, nyilvánitsa ki, ha viszont nincs véleménye, lusta, közömbös vagy túl elfoglat ahhoz hogy elmenjen, akkor nélküle is legyen érvényes! Ha 12-en mennek el, akkor 12-en döntsék el hogy mi legyen! Mert azt a 12-t bizonyára érdekli, azért megy el! Ennyi. (Egyébként valószínűsíthető, hogy nagyobb lenne a részvétel, mint most, mert azok is elmennének, akik most otthom maradtak, ha azt látnák, hogy az otthonmaradás nem jelent automatikusan "véleménnyilvánítást"- esetünkben igent.)
Talán törvénymódosítást kellene kezdeményezni
ezügyben :-).

Holnap...

nagy nap lesz: 3 ZH! Ami 3 vizsgával lesz egyenlő, ha sikerül! Nagggyon bízom benne!

Vasárnap megvolt a várva várt osztálytalálkozó! Hát nem mondom elég jó volt, de annyira azért mégsem, lehet hogy túl sokat vártam tőle... Végülis sosem volt az a hajde összetartó osztály, ehhez képest 24-en így is eljöttek (a 39-ből), ami szerintem - és a többiek szerint is - nagyon szép eredmény. Szóval lezajlott, és azt hiszem jól érezték magukat. Nem volt semmi balhé, meg duhajkodás sem, csak csendes, kultúrált beszélgetés, meg fényképmutogtás, meg csekély mértékű iszogatás. Én a magam részéről egészen éjfélig nem ittam mást, csak 2 pohár pezsgőt. Valahogy nem jutottam el odáig, hogy bármit is rendeljek, túl sok volt a tennivaló: itt beszélgetni, ott diskurálni, amott fényképet nézni, máshol meg fényképezni. Végülis éjfél után elhagytuk az éttermet és egy szomszédos bárban folytattuk a találkozót de már csak 9-en. Na itt aztán semmi nem mentett meg attól, hogy elfogyasszam életem első koktélját. Mohito (talán mojito-nak kell írni?) volt az első. Meg a második is. Meg kell mondjam, mégegyszer nem választanám, nekem túlzottan mentolos volt. Mivel tapasztalatom eleddig a nullával volt egyenlő, ők rendelték ezt nekem, és még mielőtt szólhattam volna, a második kört is kihozták, így két pohár koktél várt az asztalon RÁM! Nagy küszködések árán megbírkóztam vele (nem akartam szégyenben maradni a volt osztálytársak előtt, hogy még ennyit sem vagyok képes lenyelni), és akkor jött a következő rendelés. Éreztem ám már a fejemben valami furcsa érzést, s a hangomat is úgy hallottam, mintha nem is én beszélnék, de ahhoz képest amit magamról (vagyis a józan-állapotomról) gondoltam, egész értelmesen beszéletem. De az is lehet, hogy csak érzéki csalódás volt és az, amit én kissé kábult fejjel értelmesnek hallottam, más számára merő zagyvaság volt! Nem tudom, mert akkor, ott, nem kérdeztem meg, azóta meg már nem merem - nem akarom emlékeztetni őket rá. Szóval a 3-dik koktélt kellett rendelni és én azt mondtam - mivel nulla tapasztalatom van koktél témában - hogy valami narancssárgát kérek. Először pirosra gondoltam, de gyorsan módosítottam a gondolatomat, és mire hang lett belőle már a narancssárga hangzott el. Hááát nem tudom a pincér mit szólt ehhez - valójában semmit csak nézett -, talán nem tapasztalt még ily kérést? Végülis először gondolkozott, felfelé nézett (a csillárra), s annyit kérdezett: lehet-e erősebb alkoholtartalmú? Határozottan mondtam, hogy NEM! Lehet, hogy ezzel nem könnyítettem meg a dolgát, de végülis azt mondta: azt hiszi, tud nekem egyet. Oké, mondtam. Nemsokára meg is érkezett a 3. kör, és az én narancssárga koktélom..., ami teljesen fehér volt. És talán még habos is. Mivel - mint azt már korábban említetem - tapasztalatlan vagyok e témában nekem tulképpen teljesen mindegy volt (szerencse hogy nem piros lett nar.sárga helyett!), nem küldtem vissza. Főleg, mivel 1 narancsgerezd is volt rábiggyesztve, ezzel végülis némileg hozta az elvárást. Mintha azt mondta volna: pinyakoláda (talán Pigna Colada?), de erre nem mernék megesküdni. Háát megkóstoltam, éééés elég jó volt! Voltaképpen sokkal jobb mint az előző 2 (ekkor már komolyan bántam, hogy nem kértem már a második helyett is ilyen "narancssárgát"). Ízhatásában mintha tejszín és kókusz érződött volna benne, de mivel fogalmam sincs miből készült, ezt sem mondom biztosra. Talán a kókusz, az biztos. Hát innentől kezdve ezt szívogattam (fekete szívószállal:-), de már korántsem olyan sebességgel, mint az előző 2 mohitót, mivel egyre inkább éreztem a fejemben azt a bizonyos homályos érzést. A fiúknak mondtam, hogy valami furcsa dolog történik, ők meg azt mondták, hogy élvezzem..., meg hogy lazítsak! Hát megpróbáltam szótfogadni, de nem nagyon ment, nem vagyok egy koktélozó-típus. Olyannyira lassan ittam, hogy egyszercsak rámnézett a pincér és azt kérdezte tőlem: "Talán nem ízlik a koktél?" Igazából a 3 közül tényleg ez volt a legfinomabb, - mondtam is neki, hogy nagyon finom - de a fejembeli érzéstől nem tudtam szabadulni, erősebbnek bizonyult, mint a vágyam a lazulásra, így kénytelen voltam egész apró nyeleteket szippantani a fekete szívószállal. Addig-addig tötymörögtem a koktélom felett, amíg a többiek már mindent megittak és azt találták mondani (hajnali 3 órakor) hogy talán már ideje lenne hazaindulni. Egyhangúlag felálltak(tunk - mert én is) annak ellenére, hogy nekem még több mint a fele megvolt a fehér-habos-kókuszos, "enyhén" alkoholos koktélomból. De végülis annyira nem bántam, mert a fejem még mindig sugározta azt a furcsa jelet, ami nem hasonlított sem a lazulásra sem pedig - az eddigi tapasztalatom alapján megismert - élvezésre sem. Innentől felgyorsultak az események: pillanatokon belül kint voltunk az utcán, - bár a székről felállás pillanatában átfutott az agyamon, hogy mi lesz ha simán eldőlök, vagy - még rosszabb - hasra vágódok, de véglülis némi kis hullámzás és billegés után, meglehetős biztosággal kijutottam a szabadba. Pár perc alatt elbúcsúztunk, én meg telefonáltam drága Józsefemnek, hogy indulhat értem. Igen! Ő! Hajnal 3-kor! Álmából felébredve! Elindult Kazincbarcikáról! És jött értem - ittas nőért - Miskolcra, hogy hazavigyen aludni. Kb. fél óra alatt meg is érkezett, addig mi sétáltunk (Kati, Robi meg én) a Városház tértől a Petőfi térig, lehet ennek köszönhető, hogy a kocsiban nem volt semmi gond velem, és egész éjjel - vagyis alvás alatt - sem. Másnap 11-ig aludtam. Meg aztán este 7-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal. Nem mostam, nem főztem, nem is mosogattam és semmit nem csináltam, csak aludtam. A fejem nagyon fájt, a gyomrom kavargott. Tutira másnapos voltam, pedig nem is voltam részeg. Csak magamhoz képest, meg ahhoz képest, hogy eddigi életemben még soha nem ittam ennyi alkoholtartalmú italt.

ZH-k OKÉ!

Mind a 2 ZH-m sikeres! Rá-rá-hurrá! És sikerült a 4-est is elérni! Úgyhogy 1 vizsga ezzel letudva. A másikhoz kell még egy sikeres ZH, ami jövő pénteken esedékes, és akkor az is kész. A jövő pénteken egyébként még másik 2 vizsgám is lesz (tehát öszz. 3 db!), hacsak addig ki nem húzok egyet. De olyan jó lenne már letudni ezeket, aztán már csak 4 maradna. Álom-álom. No majd meglátjuk.
Megvolt a május 1-jei szokásos bográcsparty is nálunk! Kicsit másabb volt mint korábban, ugyanis a szegedi rokonok látogatása is ehhez az eseményhez lett időzítve. 30-án érkeztek, nálunk aludtak 3 éjszakát és szombaton utaztak haza. Volt minden: főzés, evés, IVÁS, kirándulás, eső és 4 nap nyüzsgés (ami nálunk nem annyira megszokott). Ez a bulizós hosszú hétvége ugyan kicsit visszavetett a tanulásban, de nem baj, mert elég jól éreztük magunkat, - a vendégek is ezt mondták :-) - és reménykedek, hogy a maradék idő alatt sikerül - legalább - 2-es szintre felhozni a tudásomat az fent említett 3 vizsgához. Úgyhogy most a takarítás és háziasszony-projekt egy kicsit háttérbe szorul (engedélyt kaptam rá), amíg tart a vizsgaidőszak. Épp ezért szkreppelni sincs képem, mert akkor biztos, hogy megkapnám a magamét, tŐle. Meg egyébként van egy kis eszközbeli akadálya is a dolognak: itthon nincs nyomtatóm. Bent az irodában persze van, csak az a gond vele, hogy nem lehet az ottani gépemre új betűtipusokat telepíteni (rendszergazda letiltotta). És nékem bizony egy görögös betűtipus kell - de nagyon - az épp készülőben levő oldalamhoz. Ígyhát áll a munka, amíg nem találok valami megoldást. Vagyis a megoldás már megvan, csak meg kellene venni... És akkor majd elszabadul a pokol minálunk, mivel a gyermekeim nyomtatni fognak, ha kell, ha nem, és valszeg épp akkor lesz kifogyva a patron, amikor én szertnék címeket vagy szövegeket nyomtatni a szkrepjeimhez. No de hátha nem is :-)!

OSZTÁLYTALÁLKOZÓ! Célegyenesbe értünk! Mindjárt itt a nagy nap, már csak 4-et kell aludni, aztán... következik a Nagy Találkozás. Hááát nem mondom, hogy nem izgulok kicsit, nem csak azért, mert sokmindenkivel nem találkoztam már 20 éve, hanem azért is mert én vagyok az egyik szervező, pontosabban az, aki mindenkit többször zaklatott a témával kapcsolatban (ímélben vagy telefonon), úgyhogy a résztvevők száma egyfajta fokmérője lesz a szervezési képességemnek, illetve annak hogy mennyire sikerült felkelteni a volt osztálytársak érdeklődését, vagy hogy mennyire ijesztettem el őket :-). Szerencsére elég sokan mondták, hogy jönnek, remélem úgy is lesz.

Izgalmas napok ezek kérem, épp ma szólt a "kapcsolattartóm", hogy május 18-án szeretné, ha ismét részt vennék a szavazatszámláló bizottság munkájában. Népszavazás lesz a kórházunk magánkézbe adásáról. Nem a legjobb az időpont, merthát tanulni kellene, de lehet, mégis elvállalom: figyelni kell, hogy ne csaljanak! Bár tartok tőle, hogy nem a csalás lesz a probléma, hanem a részvétel. A mi városunk nem az öntudatos emberek városa, könnyen elhiszik a hazugságokat, sajnos.

Nnna, megvolt a 2 ZH!

Hát megvolt! És talán nem is lettek olyan rosszak. A 2-es tuti megvan. De nekem 4-es kell! Legalábbis az egyikből, mert akkor nem kell vizsgázni belőle! Eredmény a jövő héten. Addig is takarítás, takarítás és takarítás. A kedves férjuram ma eléggé berágott, ...

(innentől utólag "moderáltam" magam - s mivel nincs időm újrafogalmazni - egyszerűen töröltem néhány sort. Kicsit talán zavaró, később esetleg újraírom. Lényegében arról volt itt szó, hogy az utóbbi időben elhanyagoltam kissé a háztartást, s ezért volt egy kis vita közöttünk)

... úgyhogy holnap vezeklek, bár már ma is elkezdtem - elpakolásztam Beni szobájában, meg a scrap-sarkomban is - és holnap pedig folytatom, hátha fel tudok nőni a háziasszonyszerephez (bár azt hiszem erre nincs túl nagy esély. Olyan ez, mint az egészségügyi reform: a kormány próbálja ledugni az emberek torkán, de azok sehogyan sem akraják megérteni, hogy mitől lenne az jó nekik, és tiltakoznak ellene ezerrel)SB? Majd. Ha megérdemlem... :-)))

Nem szkreppelek...

-Nem szkreppelek, mert betegek vagyunk. Hétfő óta rajtunk van a KALICI vírus! Előszőr Benedek kezdte. 2 napot terveztem itthon lenni vele, gondoltam szerdán már annyira jól lesz, hogy mamával ellesznek itthon, meg is volt beszélve. Hát kedd este-éjjel engem is elkapott a dolog, sőt Grétát is úgyhogy néha közelharc folyt a mellékhelyiség előtt. Na jó nem verekedtünk, inkább csak azon volt egy kis duzzogás, hogy kinek kell leszaladnia a lépcsőn a másik wc-be, elég gyorsan. Szóval szerdán egész nap az ágyat nyomtam úgy kivette az energiát a vírus. Ma, csütörtökön Beninek már kutya baja, Gréta dettó, én még kicsit küzdök, de már nagyságrendekkel jobb. Hát igen, gyorsan regenerálódunk.
-De továbbra sem szkreppelek, mert tanulok. Muszáj, mert vészesen közeleg a jövő szombati ZH és hétfőn meg kedden nem valószínű, hogy lehetek szabin, az eheti betegszabadsággal már megelőlegeztem magamnak. Mondják - azaz gondolják - ezt a főnökeim, úgyhogy kevésnek tűnik az idő a felkészülésre.
-És nem szkreppelek, mert osztálytalálkozót szervezek. Ha a lehervasztó betegség és a nagyszabású tanulás ellenére és mellett akad egy kis üresjáratom, akkor emaileket küldözgetek, telefonokat bonyolítok, táblázatokat ixelgetek és pipálgatok, mivel május 11-én lesz az ELSŐ osztálytalálkozónk (nem 5 éves, nem is 10, és nem is ...), aminek a szervezését véletlenül önként felvállaltam, mivel olyan érzésem támadt, hogy ha szeretném egy osztálytalálkozón viszontlátni ifjúi korom oly meghatározó 4 évének szereplőit, tennem kell érte, hisz eddig hiába vártam rá. Úgyhogy most itt tartunk: étterem lefoglalva, "a srácok" értesítve, program megszervezve. Magam sem hittem, hogy ilyesmire képes vagyok, még most sem nagyon hiszem, majd ha túl leszünk rajta.
Úgyhogy a szkrepp most felfüggesztve, majd vizsgaidőszak után, ami még nagyon messze van, lehet nem is bírom ki addig.

De azért hogy nem maradjunk kép nélkül beteszem - a szerintem - eddigi legjobb oldalamat (a 3 közül:-). Ez a scrap.hu 8. gyorskörére készült, amelynek Hanachan volt a házigazdája. Egy kedvenc oldalt kellett liftelni. Az eredeti itt látható. Nem az a lényeg hogy ugyanolyan legyen, hanem, hogy inspirációt és ötleteket merítve alkossunk egy saját oldalt, saját alapanyagokkal és ötletekkel. Nem is hittem volna, hogy képes leszek utánozni - igaz, hogy elég amatőr módon, de azért mégis - egy olyan csúcs szkreppert, mint Yuko san!