Holnap...

nagy nap lesz: 3 ZH! Ami 3 vizsgával lesz egyenlő, ha sikerül! Nagggyon bízom benne!

Vasárnap megvolt a várva várt osztálytalálkozó! Hát nem mondom elég jó volt, de annyira azért mégsem, lehet hogy túl sokat vártam tőle... Végülis sosem volt az a hajde összetartó osztály, ehhez képest 24-en így is eljöttek (a 39-ből), ami szerintem - és a többiek szerint is - nagyon szép eredmény. Szóval lezajlott, és azt hiszem jól érezték magukat. Nem volt semmi balhé, meg duhajkodás sem, csak csendes, kultúrált beszélgetés, meg fényképmutogtás, meg csekély mértékű iszogatás. Én a magam részéről egészen éjfélig nem ittam mást, csak 2 pohár pezsgőt. Valahogy nem jutottam el odáig, hogy bármit is rendeljek, túl sok volt a tennivaló: itt beszélgetni, ott diskurálni, amott fényképet nézni, máshol meg fényképezni. Végülis éjfél után elhagytuk az éttermet és egy szomszédos bárban folytattuk a találkozót de már csak 9-en. Na itt aztán semmi nem mentett meg attól, hogy elfogyasszam életem első koktélját. Mohito (talán mojito-nak kell írni?) volt az első. Meg a második is. Meg kell mondjam, mégegyszer nem választanám, nekem túlzottan mentolos volt. Mivel tapasztalatom eleddig a nullával volt egyenlő, ők rendelték ezt nekem, és még mielőtt szólhattam volna, a második kört is kihozták, így két pohár koktél várt az asztalon RÁM! Nagy küszködések árán megbírkóztam vele (nem akartam szégyenben maradni a volt osztálytársak előtt, hogy még ennyit sem vagyok képes lenyelni), és akkor jött a következő rendelés. Éreztem ám már a fejemben valami furcsa érzést, s a hangomat is úgy hallottam, mintha nem is én beszélnék, de ahhoz képest amit magamról (vagyis a józan-állapotomról) gondoltam, egész értelmesen beszéletem. De az is lehet, hogy csak érzéki csalódás volt és az, amit én kissé kábult fejjel értelmesnek hallottam, más számára merő zagyvaság volt! Nem tudom, mert akkor, ott, nem kérdeztem meg, azóta meg már nem merem - nem akarom emlékeztetni őket rá. Szóval a 3-dik koktélt kellett rendelni és én azt mondtam - mivel nulla tapasztalatom van koktél témában - hogy valami narancssárgát kérek. Először pirosra gondoltam, de gyorsan módosítottam a gondolatomat, és mire hang lett belőle már a narancssárga hangzott el. Hááát nem tudom a pincér mit szólt ehhez - valójában semmit csak nézett -, talán nem tapasztalt még ily kérést? Végülis először gondolkozott, felfelé nézett (a csillárra), s annyit kérdezett: lehet-e erősebb alkoholtartalmú? Határozottan mondtam, hogy NEM! Lehet, hogy ezzel nem könnyítettem meg a dolgát, de végülis azt mondta: azt hiszi, tud nekem egyet. Oké, mondtam. Nemsokára meg is érkezett a 3. kör, és az én narancssárga koktélom..., ami teljesen fehér volt. És talán még habos is. Mivel - mint azt már korábban említetem - tapasztalatlan vagyok e témában nekem tulképpen teljesen mindegy volt (szerencse hogy nem piros lett nar.sárga helyett!), nem küldtem vissza. Főleg, mivel 1 narancsgerezd is volt rábiggyesztve, ezzel végülis némileg hozta az elvárást. Mintha azt mondta volna: pinyakoláda (talán Pigna Colada?), de erre nem mernék megesküdni. Háát megkóstoltam, éééés elég jó volt! Voltaképpen sokkal jobb mint az előző 2 (ekkor már komolyan bántam, hogy nem kértem már a második helyett is ilyen "narancssárgát"). Ízhatásában mintha tejszín és kókusz érződött volna benne, de mivel fogalmam sincs miből készült, ezt sem mondom biztosra. Talán a kókusz, az biztos. Hát innentől kezdve ezt szívogattam (fekete szívószállal:-), de már korántsem olyan sebességgel, mint az előző 2 mohitót, mivel egyre inkább éreztem a fejemben azt a bizonyos homályos érzést. A fiúknak mondtam, hogy valami furcsa dolog történik, ők meg azt mondták, hogy élvezzem..., meg hogy lazítsak! Hát megpróbáltam szótfogadni, de nem nagyon ment, nem vagyok egy koktélozó-típus. Olyannyira lassan ittam, hogy egyszercsak rámnézett a pincér és azt kérdezte tőlem: "Talán nem ízlik a koktél?" Igazából a 3 közül tényleg ez volt a legfinomabb, - mondtam is neki, hogy nagyon finom - de a fejembeli érzéstől nem tudtam szabadulni, erősebbnek bizonyult, mint a vágyam a lazulásra, így kénytelen voltam egész apró nyeleteket szippantani a fekete szívószállal. Addig-addig tötymörögtem a koktélom felett, amíg a többiek már mindent megittak és azt találták mondani (hajnali 3 órakor) hogy talán már ideje lenne hazaindulni. Egyhangúlag felálltak(tunk - mert én is) annak ellenére, hogy nekem még több mint a fele megvolt a fehér-habos-kókuszos, "enyhén" alkoholos koktélomból. De végülis annyira nem bántam, mert a fejem még mindig sugározta azt a furcsa jelet, ami nem hasonlított sem a lazulásra sem pedig - az eddigi tapasztalatom alapján megismert - élvezésre sem. Innentől felgyorsultak az események: pillanatokon belül kint voltunk az utcán, - bár a székről felállás pillanatában átfutott az agyamon, hogy mi lesz ha simán eldőlök, vagy - még rosszabb - hasra vágódok, de véglülis némi kis hullámzás és billegés után, meglehetős biztosággal kijutottam a szabadba. Pár perc alatt elbúcsúztunk, én meg telefonáltam drága Józsefemnek, hogy indulhat értem. Igen! Ő! Hajnal 3-kor! Álmából felébredve! Elindult Kazincbarcikáról! És jött értem - ittas nőért - Miskolcra, hogy hazavigyen aludni. Kb. fél óra alatt meg is érkezett, addig mi sétáltunk (Kati, Robi meg én) a Városház tértől a Petőfi térig, lehet ennek köszönhető, hogy a kocsiban nem volt semmi gond velem, és egész éjjel - vagyis alvás alatt - sem. Másnap 11-ig aludtam. Meg aztán este 7-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal. Nem mostam, nem főztem, nem is mosogattam és semmit nem csináltam, csak aludtam. A fejem nagyon fájt, a gyomrom kavargott. Tutira másnapos voltam, pedig nem is voltam részeg. Csak magamhoz képest, meg ahhoz képest, hogy eddigi életemben még soha nem ittam ennyi alkoholtartalmú italt.