Szülinapi album anyukámnak

Sűrűn jönnek most nálunk a szülinapok, egy újabb albumot "kellett" :) készítenem, ezúttal anyukámnak. Igaz, hogy július 23-án volt a szülinap, de most ünnepeltük meg, az is igaz, hogy hónapokkal ezelőtt egy másfajta album volt a képzeletemben, de végül ezt a meglévő leporelló-alapot öltöztettem fel neki. Az elkészítés tulajdonképpen nem volt túl bonyolult, de mire kiötltöttem, hogy melyik oldalra mit rakok a fényképek mellé, hát az legalább 1 hónapig tartott: 1 hónapja majdnem minden délután elővettem és ültem fölötte, néztem és egyszerűen nem jött semmi ötlet arról, hogy mi legyen és hogy legyen. Ez lenne az alkotói válság? :)) Végülis most, az utolsó héten (persze a múlt héten itthon sem voltunk) valahogy kialakult minden - legalábbis majdnem minden. Egy-két oldalat talán egy kicsit még díszíthettem volna, de végül úgy döntöttem, elég ennyi díszítés, merthogy anyukám kicsikét érzékeny a giccsekre, nem szerettem volna, hogy giccs-minősítést kapjon az albumom. A családom- azaz inkább a kedves férjem - szerint már így is súrolja, de azt mondja, hogyha ez nekem örömet okoz (mármint az ilyen dolgok készítése) ne foglalkozzak mások véleményével, meg hogy giccs vagy nem. Ez igaz lehet akkor, ha csak magunkról-magunknak készítek oldalakat vagy egyebet. De ebben az esetben azért nem mindegy, hogy mit szól hozzá az, aki kapja. Szerencsére anyukám nagyon-nagyon örült, és még apró könnycseppeket is látni véltem - nem, nem LÁTTAM is - a szeme sarkában. Leginkább akkor érzékenyült el, amikor a kihúzható címkéket olvasta, (3 versszak=3 cimke, narancssárga szalaggal) azaz nem is olvasta el, mert elég volt az elsőnek a kezdetét meglátnia: "Ó, ha cinke volnék..." Ez az a vers, amitől anyukám óvodás koromtól kezdve mindig elérzékenyül. Minden anyáknapi ünnepségen elhangzott (és elhangzik ma is) és ha anyukám meghallja, már beindul nála a könnyezés. Lányom mondta is, amikor az albumot csináltam: Anya ettől mami sírni fog. Mondtam: Hááát ha nem akar sírni, akkor majd nem húzza elő a cimkéket!
De lehet, hogy már a tudat is elég lesz neki. Végülis néha jó sírni, főleg a meghatódástól...

Az album elölről:



Először azt gondoltam, beborítom a karton-alapot valamilyen színes lappal, de aztán rájöttem, hogy nagyon illik a színe ide, ezért meghagytam natúr. Egy tojáshéjszínű névjegy-kartonból vágtam ki a rátétet, abból meg a szív körvonlának megfelelő ablakot. Körben mindenhol tintáztam. A címet írásvetítő-fóliára nyomtattam, és szív alakú csőszegeccsel tettem fel a kartonra. Ez után ragasztottam fel úgy, hogy először az organzaszalagot a natúr borítóra, utána rá a világos kartont és végül - a kivágott szív közepébe - a cérnaszivet, így a szalag megfelelően rögzítve lett. (ezt mindet kétoldalas ragasztóval)

És hátulról:


Itt szintén a névjegykarton használtam+egy darab mintás papírt. A technika ugyanaz mint elöl, csak a szalag itt nem került a kartonok alá, mert akkor nem lehetne kinyitni :)

A fényképeket Dédimamánál (anyukám anyukája, 94! éves :) , készítettük Húsvétkor, s anyukám eddig még nem is látta őket - esetleg egyszer a képernyőn - úgyhogy ez is hatott. Mivel túl sok történés nem volt Húsvétkor, kommentként néhány idézetet raktam rá.

Ezek itt a leporelló első oldaláról készült képek. Ez a zöldes árnyalat elég halvány - a valóságban is az - ezért tettem rá néhány narancssárga "színfoltot", így egy kicsit színesebb lett és jobban passzol a másik oldal színvilágához meg a elő- és hátlaphoz is.

Itt a másik oldalról egy kép, ezek a színek valahogy barátságosabbak (itt nem éreztem, hogy kellene rá egy kis zöld :) Ezen a fényképen a 4 generáció, mindenki mellett a leánya:) Azért ezt az idézetet írtam ide, mert mindannyian eléggé hasonlítunk az anyukánkra :) Mindegyik fényképet körben megkapargattam a körző tűjével, így ilyen keret-féleség alakult ki, csak a fehér háttereken nem nagyon látszik :( A világos színű félkörrel lehet kivenni, a negyedkörív alól, egy kartonlapot a versemmel, amely így szól:
Drága Mamuci!
Születésnapod alkalmából kívánunk neked
még nagyon sok boldog évet és hetet.
Ne kelljen bánkódva látnuk téged,
legyen számodra gondtalan az élet.
Ne legyél szomorú, s ne legyél beteg,
csak mindig vidám, s akkor ez így mehet
akár még 30 évig is, de lehet,
ehhez az kell, hogy elhidd: a jó Isten szeret!
Hát néha elkövetek ilyen kínrímeket, olyan jókat lehet rajta nevetni... (Kb. 5 éve a kedves férjem volt a leánykérő vőfély az öccse esküvőjén, a lánykérő versikét is én alkottam meg neki. ;) Meg kell mondjam - s nem dicsekvésnek szánom - nagy sikere volt, bár csak kb. 5-en hallották, de jókat nevettek. Egyébként kis lagzi volt, szerencsére több verset nem kellett előadnia - és nekem sem írni. Megpróbálom megkeresni, ha megtalálom, felteszem, jó kis kínrímek azok is :)

És mégegyszer az eleje és a hátulja, együtt:
Mintás papírok, szivecskés csőszegecsek, narancssárga virág és mintázott szív a hátsó borítón: Rayher.
A többi hozzávaló papírboltból és rövidáruboltból van. Ja, és 100 forintos boltból való művirág (most használtam először :)

Most pedig - azaz majd holnap - nekiállok Mesi pályázatának, van még 2 napom, remélem nem kap el megint a fantáziátlanság. Utána pedig a tesóm nagylányának kellene egy albumot alkotni, jövő vasárnap lesz a szülinapi bulija. Ennnnnyi tennnivalóó...