Szülinapi album anyukámnak

Sűrűn jönnek most nálunk a szülinapok, egy újabb albumot "kellett" :) készítenem, ezúttal anyukámnak. Igaz, hogy július 23-án volt a szülinap, de most ünnepeltük meg, az is igaz, hogy hónapokkal ezelőtt egy másfajta album volt a képzeletemben, de végül ezt a meglévő leporelló-alapot öltöztettem fel neki. Az elkészítés tulajdonképpen nem volt túl bonyolult, de mire kiötltöttem, hogy melyik oldalra mit rakok a fényképek mellé, hát az legalább 1 hónapig tartott: 1 hónapja majdnem minden délután elővettem és ültem fölötte, néztem és egyszerűen nem jött semmi ötlet arról, hogy mi legyen és hogy legyen. Ez lenne az alkotói válság? :)) Végülis most, az utolsó héten (persze a múlt héten itthon sem voltunk) valahogy kialakult minden - legalábbis majdnem minden. Egy-két oldalat talán egy kicsit még díszíthettem volna, de végül úgy döntöttem, elég ennyi díszítés, merthogy anyukám kicsikét érzékeny a giccsekre, nem szerettem volna, hogy giccs-minősítést kapjon az albumom. A családom- azaz inkább a kedves férjem - szerint már így is súrolja, de azt mondja, hogyha ez nekem örömet okoz (mármint az ilyen dolgok készítése) ne foglalkozzak mások véleményével, meg hogy giccs vagy nem. Ez igaz lehet akkor, ha csak magunkról-magunknak készítek oldalakat vagy egyebet. De ebben az esetben azért nem mindegy, hogy mit szól hozzá az, aki kapja. Szerencsére anyukám nagyon-nagyon örült, és még apró könnycseppeket is látni véltem - nem, nem LÁTTAM is - a szeme sarkában. Leginkább akkor érzékenyült el, amikor a kihúzható címkéket olvasta, (3 versszak=3 cimke, narancssárga szalaggal) azaz nem is olvasta el, mert elég volt az elsőnek a kezdetét meglátnia: "Ó, ha cinke volnék..." Ez az a vers, amitől anyukám óvodás koromtól kezdve mindig elérzékenyül. Minden anyáknapi ünnepségen elhangzott (és elhangzik ma is) és ha anyukám meghallja, már beindul nála a könnyezés. Lányom mondta is, amikor az albumot csináltam: Anya ettől mami sírni fog. Mondtam: Hááát ha nem akar sírni, akkor majd nem húzza elő a cimkéket!
De lehet, hogy már a tudat is elég lesz neki. Végülis néha jó sírni, főleg a meghatódástól...

Az album elölről:



Először azt gondoltam, beborítom a karton-alapot valamilyen színes lappal, de aztán rájöttem, hogy nagyon illik a színe ide, ezért meghagytam natúr. Egy tojáshéjszínű névjegy-kartonból vágtam ki a rátétet, abból meg a szív körvonlának megfelelő ablakot. Körben mindenhol tintáztam. A címet írásvetítő-fóliára nyomtattam, és szív alakú csőszegeccsel tettem fel a kartonra. Ez után ragasztottam fel úgy, hogy először az organzaszalagot a natúr borítóra, utána rá a világos kartont és végül - a kivágott szív közepébe - a cérnaszivet, így a szalag megfelelően rögzítve lett. (ezt mindet kétoldalas ragasztóval)

És hátulról:


Itt szintén a névjegykarton használtam+egy darab mintás papírt. A technika ugyanaz mint elöl, csak a szalag itt nem került a kartonok alá, mert akkor nem lehetne kinyitni :)

A fényképeket Dédimamánál (anyukám anyukája, 94! éves :) , készítettük Húsvétkor, s anyukám eddig még nem is látta őket - esetleg egyszer a képernyőn - úgyhogy ez is hatott. Mivel túl sok történés nem volt Húsvétkor, kommentként néhány idézetet raktam rá.

Ezek itt a leporelló első oldaláról készült képek. Ez a zöldes árnyalat elég halvány - a valóságban is az - ezért tettem rá néhány narancssárga "színfoltot", így egy kicsit színesebb lett és jobban passzol a másik oldal színvilágához meg a elő- és hátlaphoz is.

Itt a másik oldalról egy kép, ezek a színek valahogy barátságosabbak (itt nem éreztem, hogy kellene rá egy kis zöld :) Ezen a fényképen a 4 generáció, mindenki mellett a leánya:) Azért ezt az idézetet írtam ide, mert mindannyian eléggé hasonlítunk az anyukánkra :) Mindegyik fényképet körben megkapargattam a körző tűjével, így ilyen keret-féleség alakult ki, csak a fehér háttereken nem nagyon látszik :( A világos színű félkörrel lehet kivenni, a negyedkörív alól, egy kartonlapot a versemmel, amely így szól:
Drága Mamuci!
Születésnapod alkalmából kívánunk neked
még nagyon sok boldog évet és hetet.
Ne kelljen bánkódva látnuk téged,
legyen számodra gondtalan az élet.
Ne legyél szomorú, s ne legyél beteg,
csak mindig vidám, s akkor ez így mehet
akár még 30 évig is, de lehet,
ehhez az kell, hogy elhidd: a jó Isten szeret!
Hát néha elkövetek ilyen kínrímeket, olyan jókat lehet rajta nevetni... (Kb. 5 éve a kedves férjem volt a leánykérő vőfély az öccse esküvőjén, a lánykérő versikét is én alkottam meg neki. ;) Meg kell mondjam - s nem dicsekvésnek szánom - nagy sikere volt, bár csak kb. 5-en hallották, de jókat nevettek. Egyébként kis lagzi volt, szerencsére több verset nem kellett előadnia - és nekem sem írni. Megpróbálom megkeresni, ha megtalálom, felteszem, jó kis kínrímek azok is :)

És mégegyszer az eleje és a hátulja, együtt:
Mintás papírok, szivecskés csőszegecsek, narancssárga virág és mintázott szív a hátsó borítón: Rayher.
A többi hozzávaló papírboltból és rövidáruboltból van. Ja, és 100 forintos boltból való művirág (most használtam először :)

Most pedig - azaz majd holnap - nekiállok Mesi pályázatának, van még 2 napom, remélem nem kap el megint a fantáziátlanság. Utána pedig a tesóm nagylányának kellene egy albumot alkotni, jövő vasárnap lesz a szülinapi bulija. Ennnnnyi tennnivalóó...

Hazaérkeztünk

tegnap. A "NYARALÁSBÓL". Eredetileg úgy volt, hogy ma jövünk, de annyira rossz lett az idő, hogy már nem bírtunk tovább a szobában kuksolni. Pedig minden olyan jól indult... Azt persze tudtuk, hogy nem lesz egy verőfényes nyaralás, de azért egész-napos esőkre nem számítottunk. Gondoltuk, ha nem fürödhetünk egész hétem, majd körbekirándulgatunk. Vasárnap és hétfőn egy kicsit azért "napoztam" meg fürödtünk is, a szálloda medencéjében, szerdán pedig a tóban (Hévíz) szerettünk volna fürdőzni. Mert vasárnap az időjárásjelentésben még azt jósolták, hogy a hét elején lesz rossz idő, ezért terveztük így, hogy szerdán - hét közepén - már javul annyira, hogy mehetünk a tóba. Hát nem javult. A fiam és a férjem fürödtek még aznap is: esőben, 12 fokban, de Gréta meg én egész nap TV-t néztünk meg aludtunk. Végülis ez is egyfajta pihenés... (Engem speciel, naggyon-nagyon idegesített) Aztán megelégeltük a rossz időt, a sok semmittevést (mert kirándulni sem lehetett, az eső vízszintesen esett!) meg a sok evést (svédasztalos reggeli és vacsora!), és hazajöttünk. Persze tudtuk, hogy jön a jó (azaz jobb) idő, és mire hazaérünk minden megjavul, de már nem volt maradásunk. És egyébként is, pénteken amúgy is jönni kellett volna. (Amúgy itt nálunk ma sem volt nap, pedig azt jósolták, de gondolom Hévízen már lehetett napozni)

Hazafelé viszont - legalább én - kárpótolva lettem: sikerült a családdal elfogadtatni, hogy térjünk be a Duna Házba, a Rayher-be!!! Hááát az tényleg nem semmi hely! El tudtam volna tölteni ott egy fél napot (mint oly sokan mások!), de nem lehetett, mert így is nagy kegyben részesültem, hogy eljött velem ODA a család. Ígyhát: gyorsszétnézés+gyorsvásárlás= kb. fél óra alatt letudtam! És az a furcsa az egészben, hogy nem bántam meg semmit, mármint azt nem bántam meg, amiket megvettem, és azt sem bánom, amiket nem vettem meg. Merthát sokmindent tudtam volna még, de a pénzt is számít, ugyebár! Úgyhogy a család kellemesen csalódott, nem is számítottak ilyen gyorsaságra. A baj csak az lett, hogy Pestről kifelé akkora dugóba jutottunk - nem vagyunk mi ehhez szokva, egyébként lehet, hogy nem is volt olyan hatalmas - szóval tök ideg volt mindenki - rajtam kívül- hogy mikor érünk már az M3-asra. Én meg csak ábrándoztam a cuccokról magamban és közben furdalt a lelkiismeret, hogy mindez miattam van... De ŐK egy szóval sem hibáztattak. Olyan jók hozzám!

Nos itt a szerzeményem:

És így, hogy nyertem 1 napot, meg ogy a Rayher felpiszkálta a scrap-énemet, végre befejeztem egy rég elkezdett oldalt. Korábban írtam már egy "görög"-oldalról, de nyomtató híján nem csináltam még meg. Hát, nyomtatóm azóta sincs, de már nem várhattam vele. Ígyhát kézzel írtam a címet, a kommentet meg egy sima - és nem görög, mint ahogy eredetileg akartam - betűtípussal nyomtattam ki (az irodában, már hetekkel ezelőtt :). Az új virágokból is tettem fel, meg a szegecselő-lyukasztó kalapácsnak is nagy hasznát vettem (nem is tudom, hogy élhettem eddig nélküle :) !) Hát íme:

A képek a tavalyi nyaralásunkon készültek, én aznap épp beteg lettem - valami mindig összejön ha mi nyaralunk- ezért nem vagyok rajta (apa meg fényképezett:)

És itt egy részletfotó is, bár nem annyira közeli, mint szeretném, mert akkor nagyon homályos szokott lenni (vagy a géppel van a baj, vagy lehet hogy inkább velem).

És OTT az első "igazi" virágom! A közepén lévő miltonkapcsot akrilfestékkel festettem, meg a másik - sötétkéket is - azt már nem mertem venni a Rayherben, így is elég sokat költöttem... Majd legközelebb... merthát oda vissza kell menni, muszáj...

Domborító :)

Így néz ki:
Ha használom:

És az eredmény: (kicsit homályos, bocsi)

Egy csepp magyarázat: a scrap.hu-n kérdezte Timcsoca, hogy hogyan készült a szmájlifej a Benedekes oldalamon. Leírni nem tudtam elég érthetően, ezért tettem fel ide a fényképeket az eszközről.

Most egy hétre elutazom, de utána újra jövök, gyere te is!!!