2009. augusztus 30., vasárnap

Mama album

Ez is egy elmaradás, mert már július közepén elkészültem vele, csakhát a blogírás most valahogy nem nagyon megy nekem. És sajnos a scrap sem. Napközben (a munkahelyen :-) úgy elképzelem, hogy majd ha hazamegyek, mit fogok csinálni, milyen jó kis oldalhoz kezdek majd neki, meg hogy végre folytathatom - és talán befejezem - amiket már hetekkel (hónapokkal )ezelőtt elkezdtem, de mikor otthon odaülök az asztalhoz, nem megy. Csak üldögélek, nézegetem a papírokat, rakosgatom is, akár még vágok is, de ragasztani már NEM! Nem visz rá a lélek. Azt gondolom, hogy mi van ha később más jut eszembe és akkor már nem tudom megváltoztatni. Hülyeség, tudom, mert azért ezek nem olyan fontos döntések, mégis agyalgatok rajta. Azt hittem, hogy a nyáron majd mennyi mindent fogok alkotni, de rámjött ez a dolog, úgyhogy toporgok egyhelyben és egyre több félkész oldal gyűlik az asztalon meg körülötte...


Ezt a MAMA albumot azért valahogy csak megcsináltam, de nagyon sok ötletet vettem mások mama albumából, főként Jucának jár köszönet, esetleg fel is fedezhető némi hasonlóság, és hát az idézetet is az ő blogjáról szereztem, nagyon-nagyon köszi JUCA!
A scrap.hu Anyáknapi készlelét használtam. Szépségesek ezek a papírok, a szalagok és a virágok is hozzá. (Az betűalbum-alap YABO termék, szuper!) Anyukámnak is nagyon-nagyon tetszik. :-)
A lentebb lilának látható szivek valójában bordó színű folyékony krétával vannak szinezve, biztosan a vaku fénye tette ilyenné a fotón. (A kis sziveket mintalyuksztóval csináltam, a nagyot pedig Rikától kaptam, pont ide termett, köszi Rika!) Erre az oldalra nem tettem képet, mert nagyon le kellett volna vágni, és mivel nem digitális, hanem régi, hagyományos géppel készített képeket használtam, nem igazán tudtam szerkeszteni, csak levágni. Itt anyukám az első szülött unokával, Fruzsinával van. Hű most látom, az évszám lemaradt :-)
A feliratos cimkék is Jucától vannak. Kösziiii! Itt 3D-sen ragasztottam fel, így tudtam a kenderzsinórt átvezetni alatta.
Először azt terveztem, hogy kronológikus sorrendben haladok a képek beragasztásakor, de végülis inkább a látványra adtam. Ez az együttes kép épp azért került pont erre az oldalra, mert az akkori legkisebb unoka (Marci) aki Anyukám ölében ül, így épp kikukucskál az előző "A" betűs oldal kis lyukán.
A piros virág "szárát" a Valentin napi készlethez kapott gyöngytollal pöttyöztem:

A leveles díszeket és a fehér virágot az új lyukasztóimmal csináltam:

A következő oldalon az én két gyermekem látható Mamával. Anyukám haja színén is látszik, hogy a két kép készítése között 17 év különbség van. Itt is a bordó folyékony krétával és a kithez tartozó nyomdával díszítettem, itt már valóságosabbak a szinek.

A hátsó oldalra a mostani szülinapi bulin készítettünk egy fényképet, ez nem ragasztva van, hanem becsúsztatható. A "kisunokák", akik már elég nagyok és a nagymama aki - mellettük már - egyre kisebb. Anyukámnál főhelyre került az album, elmondása szerint rendszeresen lapozgatja, és egyre inkább értékeli a hobbymat, amit - mi tagadás - a családtagjaim többsége csak időpocsékolásnak tart. De azt mondják, ha nekem jó, akkor csináljam. Én meg csinálom, azaz csak csinálnám, mert mostanában nem megy úgy ahogy korábban, de remélem ez az egyhelyben toporgás hamarosan elmúlik.

Köszi, hogy benéztél.

Le vagyok maradva...

Több dologgal is.

1. A legutóbbi az olvasós játék. Rikától kaptam már jópár napja, nagyon örültem, hogy gondolt rám ismét, Időközben elutaztunk, haza is értünk és csak most jutottam el oda, hogy írjak. Tehát a játék az, hogy a jelenleg olvasott könyvem 161. oldalának 5. mondtatát kell leírni, és 5 blogolónak továbbítani a játékot.
Az én mondatom: " Ne sírj, ne sírj." Ennyi. Elég rövid kis mondatka, és ebből egyáltalán nem derül ki, hogy mi is lehet ez a könyv. De az ezelőtti és az utána következő mondat is kb. ilyen tartalmú. Mivel éppen sír a címszereplő, mert épp megkérték a kezét, immár az ötödik kérő, de most igazán nagyon boldog. A címe tehát: Desirée. Annemarie Selinko írta. Romantikus történet, Napoleon idejében játszódik, és már nem először olvasom, nagyon szeretem.

Továbbküldeni most sem fogom a játékot, mert szerintem én vagyok az utolsó aki a blogjára feltette (végülis, ami egyszer elkezdődik az valahol véget is ér).

2. A másik elmaradásom, szintén egy blogjáték amit szintén nem adok tovább, mert ez még régebbi, mint az előző. Ez a Limonádé díj. Rikától kaptam ezt is, nagyon köszönöm neki, olyan jólesett hogy kaptam ezt a díjat, mert szeretem a limonádét, és mert ez az első díjam. :-)Úgyhogy nagyon köszönöm, és sajnálom, hogy ezt sem küldtem tovább, de akkor is elég elfoglalt voltam, úgyhogy mire már feleszméltem, mindenki megkapta, nem is egyszer.
De levontam a tanulságot: ha mégegyszer kapok valamit, máris-azonnal küldöm tovább, addig nem fekszem le aludni, amíg meg nem csinálom a blogbejegyzésemet. Ha valaha kapok még ilyesmit...

2009. augusztus 12., szerda

SBK Blog Candy


Ezek a Scrap.hu saját tervezésű virágai. Ugye milyen szépségesek?! A Vadvirágos réten c. cikkből többet megtudhatsz róluk...