2008. július 18., péntek

Domborító :)

Így néz ki:
Ha használom:

És az eredmény: (kicsit homályos, bocsi)

Egy csepp magyarázat: a scrap.hu-n kérdezte Timcsoca, hogy hogyan készült a szmájlifej a Benedekes oldalamon. Leírni nem tudtam elég érthetően, ezért tettem fel ide a fényképeket az eszközről.

Most egy hétre elutazom, de utána újra jövök, gyere te is!!!

2008. július 15., kedd

A második oldal a második SV kihívásra

Elkészültem a második pályázati oldalammal is a Scrapbookozz Velünk-re. Ahogy korábban írtam, ez Grétámról szól, mert ő is huncut. Meg hát így igazságos. Igaz, hogy a kisfiamnak még nem csináltam ajtódíszt, pedig neki is járna. Be is van tervezve, csak még egy kicsit gondolkodok a megvalósításon :).




Ez az oldal is több (azaz épp 3) kartonból van: a 2 mintás a Rayhertől van, a harmadik - a lila -sima karton (ami valójában annyira vékony volt, hogy rá kellett ragasztani egy műszaki rajzlapra. Hát ez van, ha valaki egy kisvárosban lakik, ahol, a papírboltok azt árulnak, amit ők akarnak és nem azt ami nekem kellene). Nos, először méretre vágtam mindet, aztán a lilát körbefestettem fehér akrilfestékkel. A csíkos karton felső szélét krétáztam, rózsaszín pasztellkrétával, ami - szerintem - nekem megintcsak nem sikerült olyan jól, mint másoknak, de egyenlőre még csak barna tintapárnám van, az meg nem illett ide, ígyhát kénytelen voltam pasztellkrétázni. Az oldal legfelső szélére mintás pauszból kivágott cakkokat tettem, de mivel nem nagyon látszott a minta, átrajzolgattam fehér lakkfilccel, így - erősen figyelve - már valamennyire látható. Ha újra kezdeném, ezt a mintás pauszcsíkot inkább a lila lapra tenném (ehhez persze át kellene variálni az egészet). Hát majd máskor úgy teszek :).

Lányos oldal lévén a szalagok és a virágok szükségszerűek, igaz virágom még nem nagyon van, később ha majd lesz, talán rápakolok néhányat. De az is lehet, hogy nem :). A madeiraszalagokat csak egyszerűen ragasztottam (varrni még nem mertem a múltkori élmény után, pedig jól mutatott volna), a varrás helyett hullámvonalú ollóval vágtam el a papírszélt. A rózsaszín szalag befűtéséhez a lyukakat - igazi lyukasztó híján :) -szív formájú mintalyukasztóval csináltam. Korábban a bátyámnak készült albumnál is ezzel lyukasztottam a lapokat, de hamarosan be kell szereznem egy valódi lyukasztót, mert ezzel ugyebár csak a lapok szélén lehet, és hamarosan már középen is akarok majd lyukasztani... (Vigyázat, öveket bekapcsolni: Rohamos fejlődés következik :)))

Az idézet - remélem látszik, hogy - egy felkiáltójelet mintáz: üzenet a lányomnak, bár azért szerintem neki - 16 évesnek - szánva, talán nem ártana hozzátenni, hogy móóódjával :)!

Ezen a részletfotón látható a mai szerzeményem, a jobb alsó sarokban a virágocskák:

Ezeket az Oriflame-től rendeltem (és épp ma érkezett meg, hurrá!) - felfűzhető nyaklánc kislányoknak! Vagyis - majdnem - nekem :) Színét tekintve a fénykép megint mást mutat: valójában az egyik mélybordó, a másik világos rózsaszín, közepükön sárga körökkel. Az irodában csodálták is, hogy milyen szép meg aranyos, meg hogy majd milyen jó nyakláncom lesz nekem ebből (nyakláncmániás vagyok). Csak egyiküknek mondtam meg, hogy valójában mire is akarom használni. Kicsit úúúgy nézett rám... S akkor hosszas magyarázásba kezdtem, hogy mit is jelent az a szó magyarul..., meg hogy miért is jó ez az egész... Végül azzal summázta: "De jó neked, hogy ilyenekre is van időd". Hát igen, jó! (Néhányat azért lehet hogy felfűzök...)

Ezen a másik részletfotón semmi különös részlet nincs, csak úgy idetettem :) Azaz annyi mégis, hogy ha majd veszek valahol "igazi" scrap-virágokat, (vagy művirágot, amit eddig még nem találtam a környékünkön) akkor ide - a bal sarokba - a formalyukasztózott papírvirágok helyére teszem fel.

Hát ennyi. Lányom még nem látta, mert vasárnap elutazott és akkor még elég kezdeti stádiumban volt az oldal, csütörtökön jön haza. Kíváncsi vagyok mit szól a szövegekhez, bár gondolom jóváhagyja, végülis semmi kompromittáló nincs bennük.

Köszi, ha megnéztél, és köszibb, ha elolvastál!
És nagyon köszi (legköszibb:) ha írsz is valamit!

2008. július 14., hétfő

SV kihívásra, első oldalam

Régen nem írtam már ide - hiába nyáron annyi minden tennivaló van -, igaz tanulni nem kell :-), de azért csinálgattam scrapokat is. Íme a Scrapbookozz Velünk kihívására készített egyik oldalam. Ez Benedekemről szól, aki ma már 9 és fél éves és a huncotkodásait már nem annyira tudom lencsevégre kapni, de annak idején jó sok fotón huncutkodott. Úgyhogy épp kapóra jött ez a kihívás. A fényképen egy kicsit nem valóságosak a színek, mert a fotókarton zöldje és a jobboldali mintás lap zöldje sokkal inkább hasonlóak, mint ahogy a fényképen látszik. Hát igen, élőben minden más...


A fotókartont először körbefestettem sárga akrilfestékkel, aztán összevarrtam a két papírt (persze a mintásat -Basicgrey - méretre vágtam: takarékoskodás!, ahogy Mesítől tanultuk :-). Szóval most varrtam papírt először és hát nem volt olyan jó, mint ahogy mások beszámoltak róla. A felső szál folyamatosan laza volt, s mivel automata a gépem, és csak apróbb beállításokat lehet rajta tenni, végül úgy oldottam meg, hogy az alsó szál kerüljön a színére, azaz a visszáján varrtam. Úgyhogy a hátulja elég csúnya, de elöl jó :-).

A virágok szárát is varrni akartam, de ezek után már nem mertem, úgyhogy rajzolva vannak, a levelek pedig szalagokból, a végeiket színtelen körömlakkal kentem be, hogy ne foszoljanak ki.

A Lidl-ből én is vettem szövegnyomdát és ki kellett próbálnom (mennyi mindent csináltam először most!!). A betűi elég aprók, no meg jó sokáig tart belerakodni, de azért nem rossz, bár fényképen lehet, hogy nem annyira látszik, élőben egész jó. (Bár írni vagy nyomtatni gyorsabb lett volna, de ha már megvettem...)

A Benedek felirat sk. készült pauszra, gondoltam, hogy kiszínezem a betűket különböző színűekre, de végül maradt natúr.

A bal alsó sarokban - lehet hogy nem látszik jól, azért mondom:-) -, van egy olyan domborítónyomda, mint ami az idézet alatt is. És ezek miatt rajzoltam a bal felső virágokba is a szmájlikat ( igaz a rajzok kissé nem egyenletesek, nyomdázni kellett volna - ha lenne ilyen nyomdám)

Az idézet egyébként 3D-s, méghozzá duplamagas, 2-2 pufiragasztót tettem egymásra, mert 1-el nem emelkedett ki eléggé. És több színnel körbemaszatoltam, ami szintén nem látszik a fényképen, igazából majdhogynem szivárványos, csakhát elég halovány.

A bohóc-sipkára még szerettem volna írni valamit, de Benedek megtiltotta - így hát nem tehettem - a koronára is csak hosszas rábeszélés és győzködés után kaptam tőle engedélyt :-).

A képekről még néhány szót:
1. Benedek a kosárban, ami akkor még plédtároló kosár volt (ma már szennyeskosár- most nem ülne már bele), a nyakában Gréta kígyójával, amit épp akkor szerzett meg tőle, és persze menekülés és rejtőzködés céljából ugrott be a kosárba. (3 éves múlt akkor héhány hónappal)

2. Benedek - Mamáéknál - apa szandáljában csoszog (és vigyorog), előtte apa papucsát próbálta ki. NEM esett el!!! (2 és fél éves volt)

3. Benedek guggol és nem tudom mit csinál. Vagyis tudom: huncutkodik! Ez valójában egy csoportkép, amin még 4 gyerek van rajta kívül: a másik 4 normálisan néz a kamerába, Beni meg így! Lehet, azért volt ő felszabadultabb mint a többi, mert apa fényképezte. (4 és fél éves volt.)

Itt, ezen a képen talán látszik a duplamagas idézetes cimke. A narancssárga virágot a Rossmannban vettem, mint füzért és abból vágtam egy darabot.

Ha minden igaz, holnap elkészülök a másik képpel is, merthát 2 gyerekem van és a lányom is huncut!