2008. június 17., kedd

Hát igen.

Megvolt tegnap az UTOLSÓÓÓ, merthogy nem lesz több, az már biztos (ebben a félévben :-). Bár jegy még nincs, de nagyon bízom a jó eredményben, elvégre minden kérdésre válaszoltam, és eddig úgy néz ki, mindenre jót! (Tulajdonképpen összegezve nem lett olyan rossz ez a félév sem: az eddigi jegyeim átlaga 3,71 + az utolsó vizsga, ami 4-es vagy 5-ös lesz, és ez mind uv nélküűűűl :-)

Ennek örömére tegnap elkezdtem egy ajándék albumot a tesómnak, születésnapjára! A gond csak az, hogy május 26-án volt a szülinap, de mivel Pesten él, és akkor nem volt épp itthon, még nem kapta meg az ajándékot tőlünk. Vasárnap viszont hazajött, és tegnap találkoztunk is, de az ajándékát most sem tudtam odaadni. Merthát még nem volt kész. De holnapra meglesz, akkor lesz fénykép+"BEJEGYZÉS KÖZZÉTÉTELE" is (meg majd már oda is adom neki:-). Majd meglátjátok, életem első albuma!

És mégvalami: nagy-nagy megtiszteltetés ért, mert a Scrapbookozz Velünk-re küldött ajtódíszemet beválasztották az 5 közé!
22-ből!
Ez igazán nagy boldogság számomra, mert kezdő lévén erre nem is gondoltam. itt meg is lehet tekinteni a versenyzőket! Úgyhogy :-)))))))

2008. június 14., szombat

Tegnap alkottam! Végre!

Már nem nagyon bírtam tovább (pedig még van 1 vizsgám. Hétfőn lesz(remélem tényleg az utolsó) :-)
Szóval megcsináltam a Scrapbokozz velünk-re a kihívást. Nem hittem volna, hogy benevezek, de már elfáradtam a tanulástól, muszáj volt egy kicsit kikapcsolni az agyam. Tegnap délután csak úgy leültem, és ez az ajtódísz lett belőle, Grétámnak. A virág-kialakítást valahol régen már láttam, akkor még csak lerajzoltam (azóta sem találom a képét sehol az interneten). De így mostmár legalább van róla képem. Talán a fénykép cseppet kicsi, lehet később előhívatom nagyobban és kicserélem. De az is lehet, hogy azt a címet adom neki, hogy "Gréta az óriások virágoskertjében", akkor viszont rendben van így is. Mindenesetre elértem azt, hogy a lyányom - igaz, hogy csak egy kicsit, de - megdicsérte, sőt azt kérdezte, hogy: "Anya, te ezt magadtól csináltad?" Végülis ez azért nem olyan rossz reakció, bár ha azt veszem, azt is jelentheti, hogy nem néz ki belőlem ennyi kreativitást sem. De megnyugtatott, nem ez van, hanem az, hogy jónak találja, és tetszik neki.
Van néhány fázisfotó is. Íme:
Az előkészületek:

A kép, amiből kivágtam Grétát, 9x13-as, úgyhogy ezért olyan kicsi, de amikor előhívattam még nem tudtam, hogy ekkora virág mellé kerül (nyomtatóm továbbra sincs, úgyhogy az írásokat az irodain csinálom a képeket meg elő kell hívatnom. Egyenlőre... de már nem sokáig)

Először ennek a kétoldalas Daisy-papírnak a kopottas részére akartam pakolni, de aztán megfordítva a lapot, rájöttem, a sima világoskék még jobb is lesz, bár nem ártott volna kicsit megkopottasítani, de ez már - természetesen - csak utólag jutott az eszembe.
Szóval a sima v.kékkel meg kezdeni kellett valamit: hibajavító tollal rajzoltam körbe a "felhő-féleségeket". Ez egy kicsit nehezen ment, főleg, mert a bizonyos "toll" kissé beszárad (már rég megvettem, anno a februári beszerző-körutamon), de némi nyomkodás, ütögetés és néhány varázsige ("Az a jó édes..."; meg "Te gyökér", no meg "Az a ..., aki ezt kitalálta") elmormolása után egyszercsak beindult. Jött is belőle... (Újabb varázsigék..., a leállításhoz:-)

Ez után már igazán egyszerű dolgom volt: a felhők körül körbenyírni, a korábban kitervelt elrendezésnek megfelelően mindent felragasztani, néhány szitakötőt odanyomdázni, az ajtóra meg egy csipeszt ragasztani. Ja, a szirmok szélén körbefutó cérnákat vékony kis csíkokra vágott kétoldalas ragasztóval ragasztottam oda (ez viszont nem volt ám egy egyszerű művelet: mert hol az ujjam ragadt, a papírhoz, hol fodítva, de leginkább az olló éle ragadt a ragasztóhoz, küzdöttünk egymással, néhány varázsige itt is elhangzott. Szerencsére a férjem a kisfiammal focit nézett a nappaliban - az alsó szinten - a lányom meg nem volt itthon:) Végül, az Ivi kontra Ragasztó meccsből - amint a mellékelt ábra is mutatja - én kerültem ki győztesen.
A virág közepén sokáig gondolkodtam, végülis ZÖLD lett (virág közepe nálam mindig sárga szokott lenni, max. narancssárga, de most nem illettek oda, hát zöld lett-mint a fű-, ezen jól mutat a sárga kisvirág meg a piros G betű)

Kicsit homályosak ezek a közeli képek, de talán látszik a szirmok körüli cérnakeret.




Nos íme a kész mű, ma elküldtem a "Scrapbookozz velünk" pályázatára, remélem ott is fog egy kicsit tetszeni.

Terveim közt szerepel az ajtódísz hátulját is elkészínteni: megfordítva valami "Ne zavarj, mert ..." felirat lesz majd rajta. A ...-ról még majd egyeztetek a gyerekkel :-).

2008. június 11., szerda

Ma délután elég szomorú lettem,

mert megtudtam a hétfői vizsgám eredményét. Sajnos ez is kettes lett :-(. És ez eléggé elszomorít, mert nem számítottam rá, hogy ilyen hamar követi a másikat. És egyébként meg elég sokat is készültem rá, sőt valójában jobban tudom az anyagot ennél a jegynél, csakhát... Talán túl szigorúan értékelte a tanárúr, bár ami igaz az igaz, nem írtam le mindent a témáról. Dehát nem is akartam én 5-öst kapni, már akkor is tudtam amikor kijöttem a vizsgáról, hogy nem írtam le mindent, de 2-esnél azért többet írtam. És többet is tudok. Egy 3-ast simán megérdemeltem volna (nagy jószív esetén akár 4-est is!)
Márpedig ezzel meg kell békélnem, mert egy javítóvizsgához sem energiám, sem időm nincs.
Most már az utolsó vizsgára készülök, remélem azzal nagyobb szerencsém lesz. Utána pedig VAKÁCIÓÓÓÓ! (Meg angoltanulás.) Meg SCRAP!!! Vannak már terveim, és alig várom a jövő keddet! Azaz nem alig, hanem nagyonis! Na most megyek vissza a jegyzeteimhez, még ki kell tartanom...