EZT OLVASOM. Ez volt a mai fotózni való téma. :)
Igen, ez elég soknak tűnik, de tulajdonképpen mindegyiket olvasom mostanság, mikor milyen kedvem van. :)
A lakberendezés nálam örök kedvenc, pedig már nem nagyon van berendeznivaló része a lakásunknak (főleg a férjem szerint) de én még mindig nem tudok nemet mondani az újságosnál, amikor meglátom a kedvenc magazinjaimat. Persze nem olvasok el minden betűt, szelektív vagyok, csak ami tetszik. :) És bizony mindig merítek újabb és újabb ötleteket :))) amelyeknek egy része azért előbb vagy utóbb, így vagy úgy, csak megvalósul.
A másik kedvencem mostanában a pszichológia és a lélek tanulmányozása, valahogy úgy tűnik, mintha ezt a kiadók is tudnák, mert ebben a témában még sokkal több kísértéssel kerülök szembe, mint a lakberendezéssel kapcsolatban. Újságok és könyvek is kacsintgatnak rám, tömkelegével, de azért sokszor van hogy ellenállok, mert nem győzném pénztárcával és hellyel, no meg idővel sem, ha annyi mindent megvennék, amennyi tetszik. Viszont az is igaz, hogy sok olyan könyvem van, amit még csak félig olvastam el... mert épp akkor vettem egy újat, és az annyira izgatott, hogy belekezdtem, a korábbi meg vár... és vár... mert közben megint lett egy újabb... pedig az is érdekes, amit "úgy" hagytam! Hát igen a bőség zavara! :)
No és a receptes magazinok!!! Fogalmam sincs mennyi áll már - szépen, iratrendezőbe sorakoztatva a legjobban tetsző recepteket megjelölve - a konyhánk egy félreeső zugában! ÁÁÁ Semmi esély nincs rá, hogy leglább a tizedét megcsináljam a jobbnál jobb kajáknak, és még ugye vannak az internetről kinyomtatott receptek is! :O Mégis amikor meglátok egy nyálcsorgató címlapot és rögtön utána bele is lapozok, az esetek nagy százalékában találok olyat, ami miatt meg KELL vennem, mert annyira jó/ könnyű/ egyszerű/ mutatós ételeket találok benne :))) És a szakácskönyvekről még nem is beszéltem (pedig azt is vettem a héten, kettőt is :)
Hát igen, az újságosok és könyvesboltok rám igazán nem panaszkodhatnak :)))
Ez a nap is jó nap volt, legyen a holnap is az! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése