2009. január 30., péntek

Végre egy újabb oldal

Elkészültem ezzel a régóta várakozó oldallal is, végre! A lányomról és az ő nagy hajáról készült. Már régóta előszedtem hozzá a képeket, de mindig volt valami más, (kicsit) fontosabb dolgom.
De most, egész héten minden délután ezzel bíbelődtem és ma meglett (a porszívózás rovására, az igazán várhat holnapig)
Az alap ez a - talán - mustársárga(?) színű Bazzil karton, (nagggyon jó anyag, kellően vastag és struktúrált a felülete, szép is és jó is :-) a scrap.hu-ról rendeltem (köszi a lehetőséget!).
Most próbáltam ki először a fóliával matricázás technikáját. A "szépséges" szót raktam íly módon oda, meglepődtem, milyen kicsi erőfeszítés kellett kozzá, egy kicsit el is maszatoltam, mert arra számítottam, hogy erősen kell rányomni, de nem kellett. Igaz, hogy a sruktúrált felületen egy kissé hézagosan maradt meg a festék, úgyhogy picit utánarajzoltam filctollal.
A kommentdoboz Jucától van, 2-szer nyomtattam ki: 1-szer írásvetítő fóliára, 1-szer sima lapra, és még kivágtam a címhez is használt drapp színű DaisyD-s virágos papírból is. Mindezt azért, hogy zsebeket tudjak alkotni a kisebb képeknek. Az alsó lapot kétoldalas ragsztóval felragsztottam úgy, hogy jobbraól becsúsztatható legyen a kép, rá jött a mintásből kivágott darab - kicsit elfordítva - szintén kétoldalas ragsztóval úgy, hogy felülről lehessen becsúsztatni a képeket. Erre pedig a fóliából kivágott került, így átlátszik az alatta lévő minta, erre írtam a szöveget (a filcem kicsit rosszul fogott, azért nem egészen egyenletes az írás)
A címet szintén a mintás papírra nyomtattam és utána tollal díszítettem a betűket. A "hajad" 3D-s, bár nem nagyon látszik.
Az alapkarton jobb felső sarkánál a kapcsoszárójelszélvágást a kommentdoboz körberajzolásával és kivágásával csináltam.
Itt láthatóak kihútott állapotban a kis képek:
Részletek:



Felhasznált alapanyagok: Bazzil karton; mintás papírok: DaisyD; rózsaszín és bordó vékony kartonok; Kapcsos kommentcimke Szunyótól, gombok
Most vettem észre, hogy az oldalról lemaradtak a dátumok :O A nagy kép 2007-ben készült, a kicsik pedig '94-ben. Ezt még rá fogom írni.

Lányom már régóta várta, hogy elkészüljön ez az oldal, nagyon szereti nézegetni a kicsi kori hosszúhajú képeit, mert amióta egyszer, harmadikos korában levágatta, sehogyan sem tudja megnöveszteni OLYAN hosszúra, mint akkor, pici korában volt. Persze azért most is jó nagy :-)

2 megjegyzés:

BoBo írta...

Hú micsoda hajzuhatag!
Az oldal nagyon illik hozzá, vidám, lányos.

{Hana} írta...

Micsoda haj a volt! :O Gyönyörű! (Én gimi után vágattam rövidebbre, és nekem sem nőtt meg utána olyan hosszúra már :(
És tök jó kis oldalt kerekítettél belőle, a lányod tuti élvezettel fogja majd nézegetni mindig! :D