2009. április 27., hétfő

Madaras készlet

Ez a második oldalam a scrap. hu madaras készletéből. Ez talán nem annyira mozgalmas mint az első (ami itt lentebb megtekinthető :-), és bevallom ez nekem kicsit jobban is tetszik. Bár a másikon meg a fényképek jobbak :-)
Nos ennek az oldalnak a háttere két féle kék Bazzil kartonból készült, mert az előző oldalhoz már levágtam valamennyit, így most kénytelen voltam "toldani". És emiatt egy fehér alapkartont is használtam, amire rá tudtam rögzíteni a darab papírokat. A virágok ötletét Kim Watsonnál láttam, nekem nagyon megtetszettek.

A duplán bélyegzett kommentcimkét pedig Szilvinél láttam és ide éppen ilyen kellett (köszi Szilvi!)
Egy részletfotó:

A narancssárga szegélyes fehér lapot akvarellpapírból vágtam ki és vastag filccel húztam körben a szélén a vonalat. Után barnával tintáztam az élét.

Varrtam kézzel és géppel is. A kézi varráshoz először fél centinként lyukakat fúrtam tűvel a papírba azután fűztem át rajta a piros fonalat. Kicsikét lehetett volna szabálytalanabb is, legközelebb lehet, hogy nem mérek, csak szemre :-)

A gépi varrás elég érdekes lett. Látható, hogy a színén szó szerint érdekes, a cikkcakk minta valahogy nem akart érvényesülni. Ráhagytam, gondoltam legyen, végülis így sem rossz. Aztán ahogy kész lettem és megfordítottam, hát ott virított a NORMÁLIS cikkcakk minta! Tanulság: legközelebb a visszájáról kell varrni.









A felső "fehér íves vonalakat" amit akár felhőnek is nézhetünk, sniccerrel vágtam ki, amikor már majdnem mindennel (varrással, ragasztással) kész voltam. Olyan üresnek láttam a lap tetejét, és ezt találtam ki oda. Kicsit nehéz volt úgy megoldani hogy már a kék kartonok az alaphoz voltak varrva+alul ragasztva is, de szerencsére oldalt még nyitott volt, becsúsztattam hát alá egy fémvonalzót és így sikerült a vágás megcsinálni.

Ez pedig az első oldalam a készletből. Így utólag nézve elég mozgalmas lett, a csíkos alapnak köszönhetően, de a fiam azt mondta, hogy "Hű anya, ez nagyon profi", úgyhogy ezzel minden kételyemet eloszlatott ;-) A címben az "ö" betűket körvonalasan nyomtattam ki a többi betűtől eltérő (egyik kedvenc) betűtipusommal és utána filctollal sk. pöttyöztem. A kék szalagot kézzel varrtam, itt is előre kilyukasztottam hozzá a papírt. A chipboard cakkos szélre piros virágokat nyomdáztam, hááát lehet hogy a csíkos háttér előtt nem annyira érvényesül, mintha egy sima környezetben lenne. (Na majd máskor kipróbálom, máshol is :-)

Egy részletfotó:

Íme az elrejtett komment (mára már megvan a saját bögre, boldogan iszik belőle itthon is :-)Nagyon jó volt ezzel a készlettel dolgozni, minden darbja nagyon tetszett, bár eleinte hiányoltam a szinekből a sárgát, de végülis így is szépek lettek sárga nélkül, pedig az elején nagyon rajta voltam hogy kell hozzá valami sárgás!
És már itt is van a következő, a muffinos készlet, de erre sajnos később tudok csak sort keríteni, mert hamarosan vizsgaidőszak és mostmár nagyon kell tanulni. Óóó, ha jó gyorsan levizsgáznék, akkor...

Köszi hogy erre jártál! Jó éjt! Szép napot!

2009. március 20., péntek

Ez itt a...

... Jó-zsi-ka Ró-zsá-ja. Ez lett volna a címe ennek az oldalnak. Ha igazán ragaszkodtam volna a rímhez és a ritmushoz. De nem ragaszkodtam, mert a kedves férjem nem annyira szereti ha Józsikának szólítom, főleg nem, ha ezt írásba is adom :-) Így lett a cím "EZ ITT A JÓSKA RÓZSÁJA". Igaz, hogy soha nem mondom neki, hogy "Jóska". Ez nekem valahogy nem tetszik. Akkor már inkább azt, hogy József, bár sokan mulatságosnak tartják, hogy így nevezem Őt, de nekem épp azért tetszik így, mert nem szokványos. Végülis ez a neve, nem? ;-). Na mindegy. Íme az oldal: Ez a rózsa 2007 óta nyílik az udarunkban (remélem az idén is fog majd :-)) egy ilyen négyszögletes dézsában, amit szintén a kedves férjem alkotott. És hogy miért az Ő rózsája? Hát azért mert nekem olyan szerencsém van a zurammal, hogy a mindennapi kerti tevékenységeket, mint pl. a fűnyírás meg a locsolás, mindig ő végzi. Munka után kikapcsolódik vele, meg egyébként is szeret minél többet kint lenni, mindig el tud valamivel szöszmötölni. (Én épp az ellentéte vagyok, szívesebben vagyok bent a 4 fal között, én idebent tudom ezzel-azzal jól eltölteni az időmet.) Az ültetést azért együtt szoktuk végrehajtani: én általában megmondom, hogy hova, ő pedig ássa a lyukat. Bár ez nem mindig célravezető, mert gyakran van ellenvéleménye, és akkor van GOND! Olyankor eszembe jut, hogy jobb lenne, ha magam csinálnám, ott ásnék lyukat, ahol akarok, utólag már csak nem szedne ki semmit. A mi udvarunk ugyanis elég kicsi és Ő éberen őrködik azon, hogy minél nagyobb maradjon a fű mennyisége, és vigyáz rá, nehogy túl sok növényt ültessek a füves felületbe, mert az nagyban megnehezítené a fűnyírást. Hát így dekázgatunk mi ketten az érdekek és a vágyak sikamlós mezsgyéjén :-)

Tehát a rózsa eleinte a szabad földbe volt ültetve (oda ahova én mondtam), de sehogyan sem akart szépen fejlődni. A vele egyidőben ültetett rózsatövek mind virultak, ez az egy meg csak szerencsétlenkedett. Így hát ki lett emelve a tömegből és át lett telepítve a dézsába. Nem nagyon hittünk benne, hogy alakul valami, én mondhatni egyáltalán nem bíztam, József azért bizakodott. Ja még annyit, hogy eredetileg próbaként rendeltem az egyik kertészeti csomagküldőtől és a fényképen az erős narancssárga színe volt az, ami miatt kiválasztottam, gondoltam, milyen gyönyörű lesz a lila levendulasövényem mellett egy sor narancsszínű rózsatő. Még jó hogy nem vettem egyből 10-et, mert bizony sosem volt olyan színű mint a képen, meg sem közelítette. Voltaképpen nem bánom, mert ez a halvány szín is gyönyörű, csakhát nem erre számítottam, úgyhogy valamilyen szinten azért mégis csalódás. Én tehát nem bíztam benne, hogy lesz belőle valami, mivel a vele egyidős - a szomszédos kertészeti árudában vett - piros és fehér rózsák gyorsan beindultak. József viszont gondozgatta, nevelgette, és amikor végre virágozni kezdett, hát oly büszke volt magára, hogy rögtön le is fényképezte. Több nézetből is. És persze odahívott és büszkén mutogatta: az ő nevelése. És közben nekem ajánlotta, merthát azért Úriember Ő, tudja jól, hogy a hölgyeknek virággal illik kedveskedni. No de azért azt hozzátette, hogy lehet, hogy jobb lenne, ha nem vágnánk le a száráról, mert mégiscsak tovább szép így. Elfogadtam hát a felajánlását és beleegyeztem hogy nem vágom le. Csak majd ha elvirágzott. Mert a rózsametszés az én feladatom.


Nos az oldalról is valamit:

A művészkés továbbra is menő nálam: a fényképekből először kivágtam a betűket, úgy, hogy tükörképesen nyomtattam őket egy sima lapra, akkora méretben, hogy jól elférjenek egymás alatt. Utána a képek hátuljára ragasztottam a nagyjából körbevágott betűket, olyan levehetős roller-ragasztóval (nekem Pritt van, nagyon jól bevált), és a szikével óvatosan kivágtam mindet, mert eleve úgy terveztem, hogy a kijövőkből fogom kirakni a cím másik felét. De kevesebb volt egy "K" betűvel, ezt egy narancsszínű Rayher-papírból vágtam ki, és utána meg a szögletes-cakkos lyukasztómmal nyomtam ki a kekszformát. Mintavágó ollóval vágtam még a csíkot ugyanabból a papírból, ezt beraktam a képek alá. Az oldal bal alsó sarkába is kellett valami: nyomdáztam hát néhány virágot és ragasztottam egy kis füvet is. Ez nekem egy kicsit dedósnak tűnik, de azért talán még belefér. Az oldal jobb oladalán is nyomdázással alakítottam ki a cakkokat egy eredetileg ovális virágnyomdával, de csak a felét nyomtam rá az oldalra, a másik fele lelógott. Hana körcimkéjét írásvetítő fóliára nyomtattam, kivágtam és erre írtam a tényeket. Még néhány pillangó, a cím alá egy BasicGrey kaparósmatrica, a bal sarokba egy kis szalag+gomb, meg az egészet körbetintázni zölddel és kész is. Leírva elég gyors és hipp-hopp, de megcsinálni nekem eltartott kb. 2 hónapig. Sajnos lassú vagyok és sokat agyalok a dolgokon. Apukám mondta sokszor: "Hamar munka sosem jó" Hát ez a tanítása jó mélyen belémivódott :-)


Hát mára ennyi. Köszi hogy jöttél!


Na még 2 részletfotó:








2009. március 16., hétfő

Mi 3-an, Akkor és most

Ezt az oldalt a scrap.hu-n Klári kihívására készítettem. "Akkor és most" ez a kihívás témája. A 2 bátyámmal vagyok rajta, 26 év különbséggel. Szeretem az ilyen régi és mostani képek és változások összehasonlítását, úgyhogy valószínűleg fogok még alkotni a témában néhány oldalt :-) Íme tehát:

A csillagos alapkarton a Scrapbookozz Velünk nyereményből van, meg a barna korona is. Ennél az oldalamnál is sokat használtam művészkést (mostanában nagyon rákaptam :-), a feliratok egy részét azzal vágtam. A nagy M betűt 3D-sen ragasztottam fel, alá pedig kígyóbőrmintás papírt+ezt az érdekes - és nagyon szép - tüdőszínű(?)Bazzil kartont raktam még, hogy elkülönüljenek a szinei az alapkartontól.

Remélem jól látszik, hogy a régi fényképünk voltaképpen az I betű is egyben. (így áll össze a MI szó :-). A "3-an"-t a csillagos alapkartonból metszettem ki és alá egy csillogó fehér lapot ragaszottam (élőben jobban látszik a fényessége). A csíkos papír a korábban már használt scrap.hu-s Valentines kitből maradt, és még egy írásos pauszt is használtam, ebből is snicerrel vágtam ki a betűket. (Persze először kinyomtattam egy sima papírra, azt rátettem, és a két réteget együtt vágtam . A betűtípus Broadway, az "Akkor és"-é pedig Harrington)

Részletfotók:

A szkrep-csetes virágok csillagokkal történő továbbfejlesztésvel készültek a díszek:A koronát egy fehér alapra ragasztottam, mert egyébként nagyon beleolvadt a környezetbe és kiraktam strasszokkal is:
A kinyitható "komment":






A cakkos-kör lyukasztómmal vastag fóliából és akvarellpapírból is lyukasztottam egyet, a fóliára üvegmatricafestékkel írtam rá az "és"-t, száradás után alul összeragasztottam őket (egyszerűen celluxszal :-), és utána ragasztottam az egészet fel a helyére.

Hát nem egy vintage stílus, de kezdek rájönni, hogy én olyat lehet, hogy nem tudok...

Köszi, hogy itt jártál! Szép napot! Gyere máskor is!