2009. január 30., péntek

Végre egy újabb oldal

Elkészültem ezzel a régóta várakozó oldallal is, végre! A lányomról és az ő nagy hajáról készült. Már régóta előszedtem hozzá a képeket, de mindig volt valami más, (kicsit) fontosabb dolgom.
De most, egész héten minden délután ezzel bíbelődtem és ma meglett (a porszívózás rovására, az igazán várhat holnapig)
Az alap ez a - talán - mustársárga(?) színű Bazzil karton, (nagggyon jó anyag, kellően vastag és struktúrált a felülete, szép is és jó is :-) a scrap.hu-ról rendeltem (köszi a lehetőséget!).
Most próbáltam ki először a fóliával matricázás technikáját. A "szépséges" szót raktam íly módon oda, meglepődtem, milyen kicsi erőfeszítés kellett kozzá, egy kicsit el is maszatoltam, mert arra számítottam, hogy erősen kell rányomni, de nem kellett. Igaz, hogy a sruktúrált felületen egy kissé hézagosan maradt meg a festék, úgyhogy picit utánarajzoltam filctollal.
A kommentdoboz Jucától van, 2-szer nyomtattam ki: 1-szer írásvetítő fóliára, 1-szer sima lapra, és még kivágtam a címhez is használt drapp színű DaisyD-s virágos papírból is. Mindezt azért, hogy zsebeket tudjak alkotni a kisebb képeknek. Az alsó lapot kétoldalas ragsztóval felragsztottam úgy, hogy jobbraól becsúsztatható legyen a kép, rá jött a mintásből kivágott darab - kicsit elfordítva - szintén kétoldalas ragsztóval úgy, hogy felülről lehessen becsúsztatni a képeket. Erre pedig a fóliából kivágott került, így átlátszik az alatta lévő minta, erre írtam a szöveget (a filcem kicsit rosszul fogott, azért nem egészen egyenletes az írás)
A címet szintén a mintás papírra nyomtattam és utána tollal díszítettem a betűket. A "hajad" 3D-s, bár nem nagyon látszik.
Az alapkarton jobb felső sarkánál a kapcsoszárójelszélvágást a kommentdoboz körberajzolásával és kivágásával csináltam.
Itt láthatóak kihútott állapotban a kis képek:
Részletek:



Felhasznált alapanyagok: Bazzil karton; mintás papírok: DaisyD; rózsaszín és bordó vékony kartonok; Kapcsos kommentcimke Szunyótól, gombok
Most vettem észre, hogy az oldalról lemaradtak a dátumok :O A nagy kép 2007-ben készült, a kicsik pedig '94-ben. Ezt még rá fogom írni.

Lányom már régóta várta, hogy elkészüljön ez az oldal, nagyon szereti nézegetni a kicsi kori hosszúhajú képeit, mert amióta egyszer, harmadikos korában levágatta, sehogyan sem tudja megnöveszteni OLYAN hosszúra, mint akkor, pici korában volt. Persze azért most is jó nagy :-)

2009. január 26., hétfő

2 örömteli dolog 1 hétvégén :-))))))

Ez a hétvégém még sokáig emlékezetes lesz! Ugyanis két örömteli dolog történt most:

Az egyik, hogy egy csodálatos hétvégét töltöttünk Esztergomban, és még az idő is nagyon jól kialakult, pedig a mi pihenésünket nem igazán szokta támogatni az időjárás. Sokat sétáltnk, sok szépséget láttunk (fényképeztünk is amennyit csak bírtunk ) és még élményfürödtünk is.

A másik - talán még örömtelibb - dolog az, hogy N-Y-E-R-T-E-M a Scrapbookozz Velünk decemberi kreatív próbatételén! Alig hiszem el! És nagyon nagyon nagyon boldog vagyok! Itt is köszönöm mindenkinek, aki a szavazatával megjutalmazott! KÖSZÖNÖM!

Minden jót és sok-sok örömöt kívánok minden kedves idelátogatónak! Ivi

2009. január 20., kedd

SV kreatív próbatétel

Már jó régóta nem pályáztam a Scrapbookozz Velünk!-re, és alkotni is csak keveset tudtam az utóbbi hetekben-hónapokban, mert sajnos az időmet nem sikerült úgy beosztani, ahogyan igazából szerettem volna. De mostantól, - remélem - minden megváltozik, legalábbis egy időre (kb. májusig).
Ez a dolog most úgy kezdődött, hogy vettem egy karácsonyfadíszt a Jysk-ben. Amikor megvettem, nem gondoltam volna hogy két szkreppemnek is ez lesz a kiinduló pontja. És mind a kettőt elküldtem a Scrapbookozz Velünk! kreatív próbatételére.

Az első egy felakasztható falidísz. A fényképen Grétán és rajtam is lila felső van, ehhez gondoltam ki a lila szinek használatát (meg egyébként is: én is lila-lázban égek). A karácsonyfadíszt itt egy az egyben felhasználtam, illetve a körvonalakat továbbvittem a két alsó részen. A lila karikás papírt körben bevagdostam, így olyan mintha kicsit rojtos lenne.
A fénykép 3D-ben van ráragsztva a fekete kartonra, amit előtte körbenyomdáztam fehér hópelyhekkel, utána pedig a szélét beragasztóztam és sóba mártottam, hogy zúzmaraszerű legyen.
Sajnos nem lett túl jó a fotó, mert nálunk mostanában nem nagyon süt a nap, és egyébként is csak késő délután tudtam lefényképezni (fél 5-ig munka van), talán hétvégén sikerül jobb képet csinálni. És néhány részletfotó:








Amiket felhasználtam:
karácsonyfadísz a Jysk-ből, lila papírok: Unlimited Colours papírkészlet a Hobbyművésztől, hópehely nyomda Krea-tipp-től, fekete filcszalag (Bricostore-ból), fekete fotókarton, szalagok, gombok, alufólia (ebből vannak a hópelyhek az idézet körül), konyhasó (a fénykép körül a "zúzmara"), idézet: Hámos Beáta (Betsie)

A második, amit a dísz alapján alkottam, egy "ajándék"-oldal, mivel ajándékcsomag formája van és kb. egy oldalnyi nagyságú.
Ehhez először felnagyítottam a díszt, utána átmásoltam az akvarellpapírra, majd sniccerrel kivágdostam, és narancssárga pasztellkrétával körbemaszatoltam az íveket. Hátulról különböző mintájú, de egyazon készlet papírjaiból ragasztottam hátteret. Az idézetet egy fénymásoló fóliára nyomtattam, és egy formára vágott irattartó fóliába ragaztottam. Ez kinyitható, az elejére üvegmatrica festékkel rajzoltam az íveket. Ez így átlátszó, és alatta látható a papír színe-mintája és az akvarellpapír indája is. A fényképet körbevágtam és becsúsztattam az indák közé. A pöttyök egy része - a Müllerből való - félgyöngyökből van, a kisebbeket pedig szines matricafestékkel pötyintgettem. A jobboldali hópehely olyan kaparós matrica, amit ha ráragsztunk a papírra, a felülete ragadós és így tud beletapadni a csillámpor (Auchan-ban vettem). Végül egy duplázott masni a tetjébe és kész.
Utolsó percben lettem kész vele, épp a beküldési határidőre, lehet hogy még lehetne rajta munkálkodni, talán még fogok is...
Részletfotók:













Ezeket használtam:
színes papírok: Unlimited colours papírkészlet-narancssárga (Hobbyművész), csíkos papír a fénykép alatt: DaisyD kétoldalas, 1 db Rayher miltonkapocs, akvarellpapír, kaparós hópehely matrica csillámmal beszórva, iratartó fólia, üvegmatrica-festékek, félgyöngyök, szalagok, idézet: Hámos Beáta (Betsie)

Ezek most kivételesen nekem is nagyon tetszenek, remélem másnak is! :-)

Köszi, hogy benéztél, jó éjt, jó napot és minden jót!

"Lapzárta" után:

Képzeljétek a Scrapbookozz Velünk szerkesztői beválasztották a falidíszemet az 5 közé!!! Már EZ óriási örömöt okozott nekem! És az is nagyon jó érzés, hogy nagyon sok szavazatot kaptam már! :-)))

Köszönet a szerkesztőknek és köszönet a szavazóknak!!! Köszíííí! :-))))