2008. június 20., péntek

Egy újabb album,

ezúttal anyósomnak. Neki is szülinapja volt a közelmúltban (jún. 15-én) és holnap utazunk hozzájuk, Zsákára. Úgyhogy most, hogy így beindultam a szkreppel és mert maradt a tesóm albumából 2 lap (üresen:-) ígyhát a mama is szivet kap. (Nem fognak találkozni a közeljövőben :) Ez az album nem annyira igényes alapanyagokból készült: valójában semmi nem sav és ligninmentes, mivel tegnap terveltem ki, hogy csinálok egy ilyet, a meglévő papírjaim viszont nem illettek hozzá, vásárolni itt nem lehet, rendelni meg már nem volt idő, így kompromisszumot kötöttem magammal: TESCOból való csomagolópapír, meg ajándéktasak (a csíkos), valamint pausz és vastag fólia, amiket használtam. Most még a fényképek is saját - azaz irodai - nyomtatások, bár nem igazán tetszenek a színek, valahogy olyan kékes árnyalatú minden kép (talán épp kifogyóban van a festék?). Pedig még HP fotópapírt is vettem!
Végülis megcsináltam az albumot, de később lehet, hogy kicserélem a képeket is, meg a szalagot is, mivel a szalag sem az igazi ehhez (inkább fehéret szerttem volna) de még nincs túl sok szalagom sem, venni meg szintén nem tudtam, mert délután még eszembe sem volt, hogy ehhez majd szalagot is akarok használni. Ez tulajdonképpen alapvető probléma nálam: az előrelátás hiánya. A kolléganőim, már csütörtökön azon gondolkodnak, mit főznek majd hétvégén. Összeírják a dolgokat, bevásárolnak és szombaton 6-kor (na jó lehet hogy 7-kor) elkezdik a tervezett kaja elkészítését.
Ehhez képest én: fél 8-ig alszok (mert péntek esete valamiért mindig sokáig fenn vagyok) aztán kávézok, kicsit TV-t nézek, megnézem a méljeimet, (meg néha mást is:-) talán még egy mosást
is beindítok és jó esetben 10 órakor (rossz esetben 11-kor) elkezdek főzni . A hozott alapanyagból. Amit a drága és kedves férjem hozott. Mert ő - velem ellentétben - mindig korán kel, és ügyesen vásárol be. Mindig tudja, hogy mire van szükség, leginkáb azért, mert ő találja ki, hogy mit szeretne enni. Ez voltaképpen nem rossz rendszer így, mert beszerzi az alapanyagot és meg is mondja, mi legyen belőle. (Irígyelnek is érte a kolléganők!)
Na, a kedves férjem taglalását most inkább nem folytatom, mert dicsekvésnek tűnhet (vagy papucsállatkának) pedig NEM AZ!!! Tényleg nagyon rendes ember, és csak egy (na jó 2) hibája van. Azt viszont most itt biztosan nem mondom el, esetleg majd egyszer, máskor.


Szóval az anyósomnak készült albumot holnap reggel fogom lefényképezni, és majd akkor folytatom, itt.

Nos, íme a képek:






És még 2 részletfotó:
(ez egy ilyen fecnivel kitakart kép lett, kicsit elég csúnya így, de sajnos - egyenlőre - nem tudom újara lefotózni, ígyhát csak ez van :-)



Mint már korábban írtam, a első és a hátsó borító kartonból van (bolti), a két belső lap pedig vastag fóliából. Kétoldalas ragasztóval tettem rá a képeket és papírokat, valamint a fehér virágokat lakkfilccel rajzoltam rá. Használtam még pauszt, matricákat, mintalyukasztót, nyomdát meg tintapárnát.

2008. június 18., szerda

Ma mindenre fény derült!

Megvan a jegyem és 5-ös!!!
És az ajándék is készen van, és át is lett adva! Volt nagy meglepődés! Tesóm még nem látott ilyen albumot, úgyhogy kellőképpen le volt nyűgözve a kis "könyvecskétől" meg a szövegtől is. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ahogy lapozta egyre inkább láttam rajta a csodálkozást, hogy ilyet csináltam NEKI! Ő különösen értékeli az ilyesféle dolgokat, mert nagy csecsebecse gyűjtő: a lakása, mint egy múzeum (vagy keleti ajándéktárgy lerakat :-), tele van mindenféle szép dolgokkal. Remélem ez is beleillik a környezetbe.
Itt van hát oldalanként:

Előlap - a számok 3D-sítve vannak, bár ez lehet hogy itt nem nagyon látszik


Ezen az oldalon a kis arany koronák egy fóliára vannak rajzolva, és egy kihúzható cimke is van a fénykép alatt.

A szövegről csak annyit, hogy én az eszperente lájtos vállfaját űzöm: véleményem szerint a magyar nyelv adottságát kihasználva, azaz hogy nem csak E hanem É betűnk is van, változatosabb és persze könnyebben fogalmazható szövegeket lehet kitalálni. Én ezt a könnyebb utat választottam :-)

A harmadik oldalon a "MAFFIA" látható - szintén fóliával kombinálva


A negyedik oldalon majdnem az egész családunk rajta van, a hiányzók a kihúzható cimkén kaptak igazolást.



Itt pedig a hátlap (a nevek, ahogy csak ő szólít minket)


És utoljára még lefényképeztem az első és hátsó oldalt együtt. Íme:


Hát ennyi. A családomnál nagy sikert aratott, és az ünnepelt is boldog és elismerő szavakkal méltatta a művemet. Neked mi a véleményed?

2008. június 17., kedd

Hát igen.

Megvolt tegnap az UTOLSÓÓÓ, merthogy nem lesz több, az már biztos (ebben a félévben :-). Bár jegy még nincs, de nagyon bízom a jó eredményben, elvégre minden kérdésre válaszoltam, és eddig úgy néz ki, mindenre jót! (Tulajdonképpen összegezve nem lett olyan rossz ez a félév sem: az eddigi jegyeim átlaga 3,71 + az utolsó vizsga, ami 4-es vagy 5-ös lesz, és ez mind uv nélküűűűl :-)

Ennek örömére tegnap elkezdtem egy ajándék albumot a tesómnak, születésnapjára! A gond csak az, hogy május 26-án volt a szülinap, de mivel Pesten él, és akkor nem volt épp itthon, még nem kapta meg az ajándékot tőlünk. Vasárnap viszont hazajött, és tegnap találkoztunk is, de az ajándékát most sem tudtam odaadni. Merthát még nem volt kész. De holnapra meglesz, akkor lesz fénykép+"BEJEGYZÉS KÖZZÉTÉTELE" is (meg majd már oda is adom neki:-). Majd meglátjátok, életem első albuma!

És mégvalami: nagy-nagy megtiszteltetés ért, mert a Scrapbookozz Velünk-re küldött ajtódíszemet beválasztották az 5 közé!
22-ből!
Ez igazán nagy boldogság számomra, mert kezdő lévén erre nem is gondoltam. itt meg is lehet tekinteni a versenyzőket! Úgyhogy :-)))))))