Hát megvolt! És talán nem is lettek olyan rosszak. A 2-es tuti megvan. De nekem 4-es kell! Legalábbis az egyikből, mert akkor nem kell vizsgázni belőle! Eredmény a jövő héten. Addig is takarítás, takarítás és takarítás. A kedves férjuram ma eléggé berágott, ...
(innentől utólag "moderáltam" magam - s mivel nincs időm újrafogalmazni - egyszerűen töröltem néhány sort. Kicsit talán zavaró, később esetleg újraírom. Lényegében arról volt itt szó, hogy az utóbbi időben elhanyagoltam kissé a háztartást, s ezért volt egy kis vita közöttünk)
... úgyhogy holnap vezeklek, bár már ma is elkezdtem - elpakolásztam Beni szobájában, meg a scrap-sarkomban is - és holnap pedig folytatom, hátha fel tudok nőni a háziasszonyszerephez (bár azt hiszem erre nincs túl nagy esély. Olyan ez, mint az egészségügyi reform: a kormány próbálja ledugni az emberek torkán, de azok sehogyan sem akraják megérteni, hogy mitől lenne az jó nekik, és tiltakoznak ellene ezerrel)SB? Majd. Ha megérdemlem... :-)))
2008. április 26., szombat
2008. április 18., péntek
Egy új terv
A sok eddigi terv-álmom mellé jött egy újabb: ma a scrap.hu-t böngészve eljutottam ehhez. Hát ez csúcs! Ha minden rendeződik körülöttem és lesz elegendő időtényezőm tutira fogok valami ilyesmit csinálni. Hááát anyáknapjára má nem nagyon lesz kész, de július 23-ra, mami szülinapjára talán igen. Továbbá egy szóalbumot is kellene csinálni a bátyám szülinapjára május 26-ra, valamint jó néhány "egyszerű" oldalt is - a még nem létező albumomba is-, mivel még csak 3 van. Úgyhogy a rengeteg terv+a kevéske idő=stressz a köbön. Hát ez van. Majd túlteszem magam rajta valahogy.
2008. április 17., csütörtök
Nem szkreppelek...
-Nem szkreppelek, mert betegek vagyunk. Hétfő óta rajtunk van a KALICI vírus! Előszőr Benedek kezdte. 2 napot terveztem itthon lenni vele, gondoltam szerdán már annyira jól lesz, hogy mamával ellesznek itthon, meg is volt beszélve. Hát kedd este-éjjel engem is elkapott a dolog, sőt Grétát is úgyhogy néha közelharc folyt a mellékhelyiség előtt. Na jó nem verekedtünk, inkább csak azon volt egy kis duzzogás, hogy kinek kell leszaladnia a lépcsőn a másik wc-be, elég gyorsan. Szóval szerdán egész nap az ágyat nyomtam úgy kivette az energiát a vírus. Ma, csütörtökön Beninek már kutya baja, Gréta dettó, én még kicsit küzdök, de már nagyságrendekkel jobb. Hát igen, gyorsan regenerálódunk.
-De továbbra sem szkreppelek, mert tanulok. Muszáj, mert vészesen közeleg a jövő szombati ZH és hétfőn meg kedden nem valószínű, hogy lehetek szabin, az eheti betegszabadsággal már megelőlegeztem magamnak. Mondják - azaz gondolják - ezt a főnökeim, úgyhogy kevésnek tűnik az idő a felkészülésre.
-És nem szkreppelek, mert osztálytalálkozót szervezek. Ha a lehervasztó betegség és a nagyszabású tanulás ellenére és mellett akad egy kis üresjáratom, akkor emaileket küldözgetek, telefonokat bonyolítok, táblázatokat ixelgetek és pipálgatok, mivel május 11-én lesz az ELSŐ osztálytalálkozónk (nem 5 éves, nem is 10, és nem is ...), aminek a szervezését véletlenül önként felvállaltam, mivel olyan érzésem támadt, hogy ha szeretném egy osztálytalálkozón viszontlátni ifjúi korom oly meghatározó 4 évének szereplőit, tennem kell érte, hisz eddig hiába vártam rá. Úgyhogy most itt tartunk: étterem lefoglalva, "a srácok" értesítve, program megszervezve. Magam sem hittem, hogy ilyesmire képes vagyok, még most sem nagyon hiszem, majd ha túl leszünk rajta.
Úgyhogy a szkrepp most felfüggesztve, majd vizsgaidőszak után, ami még nagyon messze van, lehet nem is bírom ki addig.
De azért hogy nem maradjunk kép nélkül beteszem - a szerintem - eddigi legjobb oldalamat (a 3 közül:-). Ez a scrap.hu 8. gyorskörére készült, amelynek Hanachan volt a házigazdája. Egy kedvenc oldalt kellett liftelni. Az eredeti itt látható. Nem az a lényeg hogy ugyanolyan legyen, hanem, hogy inspirációt és ötleteket merítve alkossunk egy saját oldalt, saját alapanyagokkal és ötletekkel. Nem is hittem volna, hogy képes leszek utánozni - igaz, hogy elég amatőr módon, de azért mégis - egy olyan csúcs szkreppert, mint Yuko san!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)