Az akrilfestős WS is nagyon nagyon tetszett, persze azon sem alkottam, inkább nézelődtem és beszélgettem... :) Igazából ehhez nem is vittem fotókat, de nagyon sok érdekes dolgot láttam Sabee-tól, amiket mindenképpen ki fogok próbálni. Hamarosan. És a készlet, amit rendeltem, valami szépséges! Annyira egyedi és különleges, hogy nézegetni is nagyon jó :) De persze fogom használni is, már kezd is körvonalazódni, hogy mire!
Merika WS-e mindenkinek nagyon tetszett, én csak ámultam és néztem (itt is). Az elején valahogy nem ragadott magával az alkotási láz... aztán az első óra után amikorra kedvet kaptam, már nem akartam belekezdeni... azt gondoltam nem lennék kész. Egyébként tudom magamról, hogy ez a stílus nem igazán az én világom, persze mások is voltak így ezzel és ennek ellenére mégis élvezettel készítették a művüket, szóval úgy gondolom ki fogom próbálni... mert egyre jobban izgat a dolog! :)
Összességében, nagyon jó volt a tábor, inspiráló és jó hangulatú, mondják a többiek, hogy az eddigi legjobb tábor! Nekem az első volt és természetesen a legjobb! De semmiképp nem az utolsó! A szervezés és az ellátás is tökéletes volt! Ezúton is köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a tábor, és hogy ott lehettünk! (scrap.hu szerkesztők, WS vezetők és a tarjáni Sziget Panzió!) A következőn is ott leszek! (Remélem!)
Köszi, hogy benéztél! Kellemes hétvégét, szép napokat!
2013. július 20., szombat
2013. május 23., csütörtök
2 anya & 2 lánya
Mostanában valahogy van kedvem alkotni. :) Ma is alig vártam, hogy hazaérjek a munkából és a papírjaim közé üljek... Egyszerre 3 oldal volt folyamatban ez itt a második ami el is készült:
Köszi hogy benéztél! Üdv:Ivi
A képen anyukám, a lányom és én vagyunk, a lányom ballagásakor, 2010-ben.
A zöld lapot egyszer korábban már valamennyire megfestettem, egy korábbi oldalhoz akartam használni, de az akkori állapotában nem tetszett, így félretettem. Gondolkodtam, hogy kidobjam-e, de nem könnyen dobok ki dolgokat és mostmár tudom, hogy jól tettem hogy megtartottam :) További fehér akrilfestés került rá, a festékbe kevertem egy kicsi konyhasót is, és ettől szemcsés-göröngyös lett... ami alapvetően nem rossz, csakhogy így göröngyösen kicsit nehezebben ragadnak rá a dolgok. Az újonnan szerzett dekortapaszaimat használtam (ezeket is az ArtCube-n vettem a dekortapasz.hu-tól :) A fotót először kicsit kisebbre vágtam, de aztán a levágott részt is visszapakoltam, egy kis dekortapasszal. Az & jelet pauszra rajzoltam és zentangle motívumokkal töltöttem ki. A számok Scrapdekorosok, a sárga betűk és a zászlócskák a scrapfellow-tól vannak. Nekem a színei tetszenek a legjobban!
Köszi hogy benéztél! Üdv:Ivi
Itt repül a kismadár!
A scrap.hu egyik májusi vázlata alapján készített oldalam:
Extra feladat volt, hogy az eredeti minimál stílus helyett valamilyen más stílusban kellett alkotni. Én ismét próbálkoztam a festegetéssel, meg a fújkálással is. Az ArtCube-n a scrapfellow-tól vett 3 részes mistelő egyikét töltöttem meg fekete akrilfestékkel, és hát tényleg egészen más mint fogkefével spriccelgetni... :) A feketén kívül még okker és vajszínű akrilfestéket is fröcsköltem ecsetről, picit folyattam is, ja - majdnem elfelejtem - mindezek előtt egy mintás papírt ragasztottam az alapra, amit utána fehérrel átfestettem így a mintából már alig látszik valami, de a fehér is eléggé be lett már takarva a többi festékkel és pakolásokkal. Szóval a stílus "Art" vagy "Mixed media" akar lenni, bár asszem, hogy ezt még azért kell gyakorolni... A fényképezőgépes textil (fabrikashop.hu terméke, szintén az ArtCube-n vettem!) szélét kicsit kirojtoztam, és azt is picit összefestékeztem. Az A betűt a pinteresten láttam: nagyon tetszenek mostanában a zentangle rajzolmányok, ez is valami olyasmi.
Az arcokat elmaszatoltam, nem a szűk családom tagjai ők, és hát kicsit szégyellősek. Most veszem észre, hogy sem időpontot, sem helymegjelölést nem írtam rá... Mindjárt be is pótolom.Köszi, hogy erre jártál! Üdv:Ivi
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)