2012. szeptember 30., vasárnap

Virágom, virágom...

Megint végszóra lettem kész a scrap.hu szeptemberi vázlatkihívásával. Vagyis a kettő közül az egyikkel :) Nagyon tetszett ez a vázlat és a lányom egyik - a ballagásán készült - fotójához éppen jól tudtam használni. A fotó sima 10x13-as (volt), de a vázlat kedvéért levágtam belőle, és egy fehér albumpapírra ragasztottam,  a polaroid hatás elérése miatt.

Úgy alakult, hogy jó sokféle papírt pakoltam rá, és meglehetősen színes is lett, de talán még épp nem billent át a túl tarka kategóriába. Nagyon szeretem a szíves kívágott papír alatti fényes-mintás fehér lapot. Pár éve vettem egy helyi papírboltban, és eddig még csak az esküvői fotónkhoz használtam belőle, de szerencsére volt annyi, hogy elég lett ide is. Olyan szépen csillog! :) Sajnos a fotó is becsillant egy kicsit a vakutól. :(

A kép alatti pillangós organza anyag az egyik virágcsokor díszítéséből való, de azt nem tudom, hogy kiéből... Lehet, hogy épp abból, amit én csináltattam :O
Mindegyik csokrot lefotóztuk külön külön is, és minden maradandót eltettem belőlük, kiváló alapanyag egy minialbumhoz. :)  Nagyon remélem, hogy eszünkbe fog majd jutni, hogy melyiket kitől kapta Gréta.

A fotó alá egy kihúzható kommentkártyát tettem, dekorszalagot ragasztottam rá kihúzónak. Egyelőre nincs még rajta írás, majd Grétámmal megíratom, ha legközelebb hazajön.

A kép jobb alsó sarkába a Noétól vásárolt pecsétek egyikével csináltam a kis zöld-fehér díszítőt. Szépséges pecsétek! Leginkább őszi témájúak, úgyhogy most épp aktuálisak, bár rám nem igazán jellemző az aktuális fotók feldolgozása :) De talán most mégis kerítek néhány őszi képet, mert eléggé izgatják a fantáziámat ezek a pecsétek :)))

Nos, ennyit mára. Köszi, hogy benéztél! Szép napot!

2012. szeptember 13., csütörtök

Képeslap

Kedves kolléganőmet köszöntöttem  Mária napon, ezzel a képeslappal:



Szeretek neki ilyen apróságokat készíteni, mert mindig nagyon örül neki, sőőőt szó szerint számít is rá minden évben, hogy kap valami kézzel készített - és csak neki szóló - csinálmányt! És ami nagyon kedves tőle, hogy büszkén mutogatja mindenkinek, hogy mit kapott ő már megint. Most ís így történt, és nem csak a képeslapomat és a benne elhelyezett kecskenyelv versemet mutogatta, hanem a tavalyi és az az előtti cuccokat is. Ott őrzi mindet az irodában :))) Hát kell ennél inspirálóbb alany??? :)))) (Na és a süti, amit készített, az is megérne egy szkreppelést, mert nem csak isteni finom volt, hanem szépséges is... kár hogy nem fotóztuk le!)
Köszi, hogy benéztél! Szép estét, éjjelt meg reggelt! :)

2012. augusztus 31., péntek

Big smile

Éppenhogy elkészültem az e havi vázlattal :))) Bár úgy voltam vele, hogy ha nem leszek kész határidőre, akkor sincs semmi mert a hétvégén úgyis befejeztem volna, mivel már nem sok kellett... De így viszont határidőre kész lettem, és már ez is nagy öröm számomra, mivel volt már (nem is egy) scrap-es határidő amit elmulsaztottam :$
Nos az oldalam megint a 2 gyermekemről készült... réges régi képek ezek is, 2000-ben készültek. (Na asszem a következő oldal már egy mostani képből lesz... :))
Íme tehát:


A komment első része: "Big Smile=Nagy Mosoly. De itt inkább Nagy Vigyor :)" Alatta pedig azt írtam, hogy "Annyit kértünk, hogy: Mosolyogjatok széépen meg hogy mondjátok: Csíííz...És ez lett belőle! :)" Azért is kellett magyarul is leírnom, mert anyukám nem igazán szereti az angol szöveget... nomeg mert tényleg ezek nem olyan kis sima mosolyok :)))
Hát igen, eléggé vicsorognak a gyerekek a képen, de úgy szeretem, ahogy összebújnak és együtt pózolnak a fotóhoz....
 
Az alapkartonra rávarrtam a virágos keretet, ami kicsit el van tolva és kissé ferde is, meg le is lóg, d i r e k t olyan ám :) De tényleeeg! Tettem még rá némi narancssárga filc anyagot, mert először csak kék-sárgában + fehérben gondolkodtam, de úgy kicsit egyhangú volt :)  Na ezek a foltok viszont igencsak felhívják magukra a figyelmet, de talán még épp nem estem túlzásba velük :) Sárga selyempapírból vágtam ki a kép alá a cakkos csíkot, amire rá is rajzoltam a vonalát. A komment alatt is van belőle egy tépett darabka. Ja igen és fehér akrilfestékkel is fröcsköltem, valahogy mostanában szükségét érzem hogy festék is kerüljön az oldalaimra, bár még nem vagyok elég bátor az erősebb színekhez, de majd eljön annak is az ideje.. ;) A jobb felső sarokban lévő B és G betűgyöngyök - egy régi (scrap.hu-s) készletből való - a gyermekeim nevét jelölik, utólag jöttem rá, hogy a "Big" szóhoz is jók lettek volna :D

Ezzel az oldalammal most egészen ki vagyok békülve, bár látom rajta a "talán-jobb-lett-volna-amúgy-csinálni" részeket, de ez épp azért jó , mert máskor majd tényleg úgy csinálom... vagy nem... de egyébként meg összeségébe, egész jó, hmm? :))))

Köszi, hogy benéztél!