2010. május 31., hétfő

Újra itt vagyok :)

Igen, visszatértem, legalábbis úgy tervezem, hogy mostantól gyakrabban fogok a scrapbookkal - és a bloggal - foglalkozni.

Ami miatt eddig hanyagoltam, az az utolsó félévem volt a főiskolán. Szakdolgozat, féléves vizsgák és hát az államvizsga, ami család és munka mellett meglehetősen lefoglalta a szabadidőmet. De mostmár minden oké! Nem akarok nagyon dicsekedni (csak kicsit :))) , de azért elmondom, hogy a szakdolgozatom is és az államvizsgám is 5-ös lett, a jegyeim átlaga pedig 4,6 így a oklevelem minősítése "kiválóan megfelelt" lett. Azaz lesz, ha majd megkapom. Merthogy még kell egy nyelvvizsga... :S De ha meglesz akkor -és csakis akkor - majd a kezembe vehetem a diplomámat!

Addig is amíg így hanyagoltam az itteni és az egyéb helyeken való jelenlétet, azért alkottam. Egyet :)

Ezt a képet anyukámnak készítettem, Karácsonyra, meg is kapta, de csak Húsvét táján lett véglegesítve, akkor került rá a cím :)


Az idézetet Jucánál találtam még tavaly anyáknapja alkalmából osztotta meg az olvasóival. Én nagyon jó hasznát vettem, köszi Juca!
A képkeretet a TESCO-ban vásároltam, eredetileg sima fehér volt, amit összemaszatoltam bronz színű bélyegzőpárnával.
Felhasználtam:
papírok-Daisy'D és Scrapbour marble collection,
piros fotokarton,
SBK virágok,
filcszív-RAYHER,
narancssárga és piros virágszalag-Hobbyművész,
horgolt virág-sk, gomb, körömlakkal festett milton
betűtipus-CODEX

És egy közeli fotó:
Köszi, hogy benéztél, örülök, hogy itt jártál, remélem, máskor is jössz :) És remélem lesz mit nézegetned itt :)))

2010. január 24., vasárnap

Izzie és Timcsoca kihívására

Előszöris szeretném köszönteni a RENDSZERES OLVASÓIMAT! Nagyon megható, hogy az utóbbi időben meglehetősen elhanyagolt blogomat mára már 10-en tartottátok érdemesnek arra, hogy rendszeres olvasóként megjelenjetek itt. Persze ez nem olyan nagy szám, a mások 50 meg 100, no meg több 100 fős olvasótáborához képest, de nekem mégis jó érzés, épp azért mert mostanában itt sem nagyon vagyok, meg másoknál sem kommentelek. Úgyhogy köszönöm nektek, és örülök nektek nagyon! :))))

Izzie és Timcsoca kihívásblogján épp kapóra jött a legújabb kihívás. Jelenlegi időhiányom közepette pénteken azért gyorsan készítettem egy ajándék-oldalt az unokahugomnak-ról, és hát így a festési technika alkalmazásával a kihívást is teljesítettem :) Tegnap kapta meg az ajándékot, neki tetszett! :) Remélem nektek is :) Felhasznált anyagok: papírok: nar.sárga fotokarton, Scrapbour-marble collection, virágos áttört papír: SBK vizes nyár készlet, betűk: thickers-poolside, miltonok: Dovercraft, virágos kitűző: Flair (scrapbook.hu-ról), kisvirágos pecsét: My Sentiments Exactly a scrap.hu-ról, nagy virágos pecsét: Making Memories (Rikától, Köszi!:), tinta: bronz színű Versa Color, fehér akrilfesték, gombok, mintalyukasztók, csipkeszalag

Úgy készült, hogy az áttört mintás lapot használtam mintának az akrilfestéshez. A fehér virágot egy darabka pamut csipkeszalagból készítettem, közepére egy gombot varrtam. Nem volt bonyolult elkészíteni, de a szinek szerintem egész jól összejöttek :))

Részletfotók:









Köszi, hogy benéztél! Nem ígérem, hogy hamar jövök újra, de majd jelentkezem :) Szép napot! :)

2010. január 23., szombat

Staféták

Hát úgy alakult a dolog, hogy megint elmaradtam a feltöltésekkel. Két stafétában is részt vettem, és a scrap.hu-ra és ide is csak most - jól megkésve - töltöm fel. Sajnos elhanyagoltam a blogírást és a scrap-ot is az utóbbi hónapokban, de majd hamarosan talán újra alakulnak a dolgok. Bár az államvizsgám az idén nyáron következik, addig meg szakdolgozatot írogatok, és a vizsgaidőszakokat is át kell vészelnem valahogy a család és a munka mellett, így persze a hobby marad legutoljára. No de legkésőbb nyáron mindent pótolok majd :)
No, nem mentegetőzök tovább, itt az első:

Ez az oldalam készült a zenés stafétára. Valamilyen zenével kapcsolatos képet, élményt kellett feldogozni. Én a kisfiam képét foglaltam oldalba, éppen fejhallgatón hallgatja a kedvenc zenéjét, másfél éves korában.

Felhasználtam: papírok: világosbarna Bazzil karton, csíkos papír: cosmo cricket (az órás készletből), homokszínű fotokarton, piros bőrhatású karton, hangjegy-mintás pausz, sima pausz, mintás szalagok: Rayher, bézs színű csipkeszalag (rövidáruboltból), fém kütyük (kreatívboltból), piros scrapbook zsinór: Kenderfonó, miltonkapcsok, szegecsek: Hobbyművész és Rayher, cím betűtípusa: Snap ITC, komment betűtípusa: Chiller

A másik a "kabalás staféta"


A feladat az volt, hogy a kedvenc tárgyunkat, számunkat vagy bármi szerencsehozó kabalát foglaljuk oldalba. Mivel nekem nem nagyon van ilyenem, így a lányom kedvenceit, a zsiráfokat örökítettem meg. Már évek óta gyűjti őket, tel van vele a szobája, zsiráfok vannak mindenhol :)


Felhasználtam: papírok: drapp és nar.sárga fotokarton, zsiráfmintás papír: FINMARK, gombok, szalag, gyereknyomda, mintalyukasztók, varrás


Az első képen a fehér pöttyözés, azt hiszem, kis magyarázatra szorul: a zsiráfokat próbáltam kiemelni ezzel a körbepöttyözéssel, mert nagyon beleolvadtak a háttérbe. Hát nem lett az igazi, de érdekes, mindenesetre :)


Köszi hogy benéztél, szép napot!